Megismétlik a februári „szertartást”, és körbevesznek mindenkit

2024.02.26. 09:03
Különleges koncertszínházi produkcióval rukkolt elő Vecsei H. Miklós és elismert művészekből álló csapata, A kocka kibontása című darabot 2024. március 3-án láthatja a Várkert Bazár közönsége.

A Kocka kibontása című előadás Pilinszky János és Csoóri Sándor költészetét vette alapul, a díszletet a Kiégő Izzók vetíti majd a színpadra.

Az alkotók a látványvilág, a zenei komplexitás és a fényművészet elemeit próbálták meg a lehető legkatartikusabb formában előállítani, hogy a két költőóriás életműve ne csak a szavak szintjén ragadjon meg emlékezetünkben.

Fontos íve van

Vecsei H. Miklós rendező a langolo.hu-nak korábban azt mondta, hogy a dallista fontos szempontok alapján építkezik, azaz a szerzemények nem külön-külön, hanem együtt értelmezhetők leginkább. 

Az albumnak és az előadásnak is fontos íve van: Pilinszky János »figyelmének az életrajzát« követi. Az albumhoz hasonlóan a lemezbemutatón is ezen az íven fogunk végigmenni a Kiégő Izzók vetítésében, valamint Csoóri Sándor gondolataival megerősítve

– fogalmazott a Junior Prima Díjas színművész.

A színművész elmondása szerint A kocka kibontásának tudatos művészi szándék ad vázat:

A XX. század második felében még komoly kísérletek voltak mind az irodalom, mind a szakrális zene és hangulatvilág megjelenítésére az alternatív műfajokban. Ezeket a kísérleteket szeretnénk tovább vizsgálni, egyúttal megteremteni a lehetőségét egy ilyen irányú átlényegülésnek az albumon és az ahhoz kapcsolódó koncerteken.

A produkcióban Hegedűs Bori, Frimmel Jakab, Mihalik Ábel, Paczári Viktor, Ratkóczi Huba és Vecsei H. Miklós játsszanak. Koltay Szonja Dorottya az animációért, a Kiégő Izzók a díszletért és a vetítésért, Kiss Lóránd a fényért, Gál Máté pedig a hangzásért felel.

Sandbox Miniapp