Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTöbb mint 7 milliárd forintnak megfelelő összegért keltek el Elton John relikviái
Elton John relikviái és műtárgyai több mint 20 millió dollárért keltek el New Yorkban. A nyolc árverésen a popsztár több mint 900 relikviáját és műtárgyát adták el az előzetesen becsült ár kétszereséért – számolt be az MTI.
A vásárlók egyebek mellett Elton John fellépőruháira is licitálhattak. Egy ezüstszínű, magas talpú csizma, amelyen nevének kezdőbetűi is szerepeltek, 94 ezer dollárért (34 millió forintért) kelt el. A sztár egyik ikonikus napszemüvegéért pedig 22 680 dollárt (8,3 millió forintot) fizetett egy rajongó.
A 76 éves zenész koncertzongoráját több mint 200 ezer dollárért (73 millió forintért) vették meg, 1990-es fekete Bentley Continental kabriójáért pedig több mint 400 ezer dollárt (146 millió forintot) adott egy licitáló.
Elton John műtárgyai közül a graffitiművész Banksy Flower Thrower című alkotása csaknem kétmillió dollárért (728 millió forintért) talált új gazdára.