Meghalt Szüts Miklós festőművész
A gyászhírt először Csáki Judit, a portál munkatársa jelentette be a saját Facebook-oldalán, majd nem sokkal később a Revizor közösségi oldalán is kiadtak egy közleményt. Utóbbiban azt írták, hogy Szüts Miklós még tavaly nyáron is logót készített nekik, pedig akkor már beteg volt, de ennek ellenére
türelmesen és humorral gyártotta az újabb és újabb verziókat, míg azt nem mondtuk, hogy ez az, igen. Mindent köszönünk, Miklós, nem felejtünk el
– írták.
A honlapján található életrajz szerint Szüts Miklós 1945-ben született Budapesten. Anyai ági dédapja Degré Alajos író, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik vezetője volt. Továbbá Lechner Lajos építésznek is dédunokája volt.
1959–1963 között a Ferences Gimnáziumban tanult Szentendrén, majd 1967–1973 között (akkor még) a Képzőművészeti Főiskola festő, illetve sokszorosító grafika szakán tanult. Mint írták, művészeti alkotásait 1972 óta állították ki,
belföldön és külföldön 30 önálló kiállítása volt.
A főiskola elvégzését követően a festés mellett önálló tervezőgrafikusként dolgozott. 1985–1988 között a József Attila Gimnáziumban rajzot és művészettörténetet tanított. 1997–1998 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktatott. 1991-ben az AD Grafikai Stúdió létrehozója, kreatívigazgatója, társtulajdonosa lett. 2001–2002 között Párizsban három hónapot töltött ösztöndíjjal, és később is rendszeresen visszajárt Párizsba dolgozni.
2007-ben Pulitzer-Emlékdíjat, 2017-ben pedig a Szabad Sajtó Alapítvány díját kapta meg.
Tagja volt a Magyar Képzőművészeti Szövetségnek és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának is.
Két éve, 2022-ben volt még a Balatonnál is közös kiállítása, erről írtunk is egy cikkünkben.