Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEl sem tudja képzelni, hol futhat bele Azahriah-ba
További Kultúr cikkek
A májusban nyíló Dívák & Ikonok kiállításhoz kapcsolódó pop-up tárlat, a Face to Face negyvenegy darabos képválogatáson mutatja be Bozi Tibor munkásságát, aki negyven éve dolgozik sztárfotósként, ez idő alatt pedig több ezer zenészt és zenekart örökített meg.
Korán kezdte
A mérnöknek tanult Bozi érdeklődése korán a fotográfia felé fordult, ráadásul fiatalon, egy autó csomagtartójában hagyta el Magyarországot 1977-ben. Az országváltás után Rómában, Barcelonában, Caracasban, Miamiban dolgozott, karrierjét a zenei fotózás mellett színházi produkciók fotósaként is alakította.
A 90-es évek elején, a manökenség aranykorában a divatfotózásra koncentrált, nagymenő lapoknak (Vogue, Elle, Harper’s Bazaar) készített anyagokat. Bozi ezután New Yorkba költözött, majd Jamaicában megismerkedett Lynn Goldsmith világhírű zenei fotóssal, akinek az ügynöksége, az LGI hosszú szerződést ajánlott neki.
A fotós a 90-es évek második felében Münchenben telepedett le, innen Londonban és az Egyesült Államokban működő lemezkiadóknak, magazinoknak dolgozott. Sokat utazott, zenészek, művészek, tévés személyiségek portréit készítette – Beck, Eminem, Mary J. Blige, Juliette Lewis, Björk, a Guns N’ Roses, Marilyn Manson, vagy az ekkoriban televíziós show-műsorokban szereplő Donald Trump is a kamerája elé állt.
Bozira jellemző az erős gesztusok megragadása, a sokszor csak néhány percnyi munkaidő alatt elkapott mozdulatok rögzítése; harsány és színes képei mögött mindig a személyiséget keresi. A szándék a sokszor karrierjük elején, esetleg felfelé ívelő szakaszán elkapott előadókról készült portrékon is átüt. Olyan karaktereket mutat meg, akikre ma már globális sztárként hivatkozunk.
Az úgynevezett sztárokkal bánj tisztelettel, de tisztelet nélkül. Messze ez hozza a legjobb eredményt
– hangzik a mottója.
Egyenértékű sztár
Az átlagember el sem tudja képzelni, milyen lehet néhány centire állni Beyoncétől vagy Alice Coopertől, Bozi azonban egyfajta normalitásként éli meg ezeket a helyzeteket. Na persze több ezer sztárportré lövése után már evidens, hogy az embert nem kell a sürgősségire szállítani, ha szóba áll vele egy sztár, de mégis irigylésre méltó karrierje van. Nem ő megy a sztárokhoz közel, ők mennek közel hozzá: egyszerűen két ember közötti kapcsolatként írja le a munkafolyamatot.
Bozi a maga nemében legalább akkora sztár, mint alanyai. Elég felhívnia az adott előadó menedzsmentjét, azonnal felismerik, és igent mondanak neki. A neve garancia a jó fotóra. Beyoncét aznap örökítette meg, amikor a Destiny’s Child énekesnője bejelentette, szólókarrierbe kezd. A Linkin Park Chester Benningtonját két hónappal a zenész öngyilkossága előtt fotózta le. Elliott Smitht úgyszintén.
A kiállításon két magyar előadó, Péterfy Bori és Azahriah portéit láthatja a közönség.
„Borival jó a kapcsolatom. Az osztrák Der Standard lapnak dolgoztam néha, a választások előtt pedig csináltam egy szociális körképet. Többen mondták, ha jó színészt és jó művésznőt akarok a sorozathoz, Péterfy Borit keressem. Alföldi Róbert rögtön odaadta a telefonszámát, felhívtam őt, nagyon aranyos volt. A VIII. kerületben lakott, felraktam egy fehér hátteret, és már tettem is a dolgomat” – válaszolt a fotós az Index kérdésére, vagyis hogy miért éppen ezt a két magyar előadót láthatjuk most a kiállításon.
Ami Azahriah-t illeti, Bozi akart dolgozni a fiatal előadóval, aki 2023 novemberében a fotós lakhelyén, Münchenben koncertezett, csak éppen Bozi nem tartózkodott akkor a városban. Egy barátja, a müncheni Muffathalle vezetője, Dietmar Lupfer tudta, a fotós előszeretettel örökíti meg az előadók karrierjének korai pillanatait. Lupfer hívta fel Bozi figyelmét a magyar csodagyerekre, Azahriah-ra is. A fényképész rákeresett a fiatal énekesre az interneten, és meglátta benne a lehetőséget. Bár nem rajong a magyar nyelvű zenéért – mint mondja, a magyar szöveg a magyar érzelmű embereket sokkal jobban megfogja, mint másokat, ezért nehéz igazán megérteni –, tetszett neki Azahriah habitusa.
„Írtam egy e-mailt a menedzsmentnek, egy napon belül meg is érkezett a válasz, hogy wow, cool. Ajánlatot tettem nekik, hogy ha idejövök és lefotózom Azahriah-t, akkor beküldök róla öt-hat képet a The New York Timesba, ahol 2016 óta dolgozom” – mondta. A nemzetközi anyag lehetősége mindkét félnek tetszett, így sort kerítettek a fotózásra.
Bozi a magyar Zene Házában kiállított fekete-fehér Azahriah-portrét a kiállítás előtt két nappal lőtte egy kínai piacon.
„Ez egy különleges kép, így akartam, fekete-fehérben. Odamentünk, találkoztunk, két perc múlva már ilyenek voltunk” – kulcsolta szorosan össze Bozi a kezeit.
Azahriah annyira smart (okos – a szerk.), és én is az vagyok, tudok olyan lenni, úgyhogy két perc alatt megvoltunk. A kínaiaknál nem ismerték annyira, bár én három héttel a munka előtt kimentem, kinéztem magamnak a helyszínt, és hogy mit fogok csinálni. Ha az ember előkészül, nem éri annyi meglepetés. Ez nem csak arról szól, hogy megnézek egy-két videót vagy elolvasok pár cikket az előadóról.
A Magyar Zene Háza örömmel vette be a kiállításba a legfrissebb Bozi-képet. A fotós szerint Azahriah el akart jönni a megnyitóra, de a stúdióban kisebb bonyodalom akadt, a hat órai befejezés kilenc órára csúszott, így a megnyitó alatt az előadó még mindig stúdiózott.
A kiállítás kurátora Sz. Szilágyi Gábor és Ligeti Dorottya. A Magyar Zene Házában ingyenesen elérhető tárlat 2024. április 21-ig látogatható.