Meghalt Bacsó Béla
Bacsó Béla halálának hírét először a lánya jelentette be. Ezt követően többen is hírt adtak róla a közösségi médiában, egyebek mellett az ELTE Esztétika Tanszéke is.
Janisch Attila Balázs Béla-díjas filmrendező saját bejegyzésében azt írta, néhány napja beszéltek egymással, hogy ezen a héten találkozzanak a szokásos ebédjükön. Hozzátette,
Béla volt (és marad) a legcsodálatosabb, legegyenesebb, legméltóságosabb ember, akit a barátunknak tudhattunk. A jellem, a műveltség és a tudás bevehetetlen és megtörhetetlen hegymagasa volt Bacsó Béla. Az emberi minőség egy minőség nélküli korban.
Bacsó Béla Budapesten végezte iskoláit, diplomát az ELTE magyar-esztétika-népművelés szakon szerzett (1972–1977.). Pályakezdő éveit a Magyar Színházi Intézetben töltötte főmunkatársi beosztásban, ahonnan politikai okokból elbocsátották.
Később az ELTE Esztétika Tanszékére került oktatónak és kutatónak: adjunktusi, docensi, majd 2005 óta egyetemi tanári beosztásban dolgozott. A filozófiai tudományok kandidátusa lett 1992-ben, majd 2001-ben az MTA doktora, 2003-ban habilitált. Széchenyi professzori ösztöndíjban és a Soros Alapítvány alkotói díjában részesült 1997-ben, közben a Janus Pannonius Tudományegyetem frissen megalapított Esztétika Tanszéket is vezette 1995-től 1997-ig.
Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatójaként működött 2000–2010 között, 1997-től az ELTE Esztétika Tanszékének tanszékvezetője volt.
TÍZ ÖNÁLLÓ SZAKKÖNYV, TÖBB MINT 130 TANULMÁNY, KRITIKA, CIKK SZERZŐJE, ÉS SOK FORDÍTÁS IS KÖTHETŐ A NEVÉHEZ.
Az ELTE Esztétika Tanszéke március 20-án (szerdán) várja Bacsó Béla minden barátját, kollégáját, tanítványát egy csendes, közös megemlékezésre, az ELTE Múzeum körút 6–8. alatt található épületébe. Az eseményt a Facebookon is meghirdették.
A napokban több ismert személyt is veszített a magyar kulturális közélet. Csütörtökön Szüts Miklós festőművész, pénteken pedig Ficsku Pál író halálát jelentették be.