Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMFelfüggesztették a sztrájkot az Operaházban
További Kultúr cikkek
„Tisztelt közönségünk! A mai napon a Magyar Állami Operaház vezetése és az intézmény dolgozóit képviselő szakszervezetek elnökei megállapodtak a sztrájk felfüggesztésében” – közölte Facebook-oldalán a Magyar Állami Operaház.
Mint írták, a vasárnapi előadások így zenekari és énekkari kísérettel lesznek láthatók és hallhatók.
A mai Don Giovanni-előadás és Máté-passió-hangverseny már zenekari és énekkari részvétellel valósul meg, és az OPERA soron következő produkciói is az eredeti évadterv szerint szerepelnek a műsoron
– írta az Operaház, hozzátéve, hogy azokat, akik a sztrájkból fakadó bizonytalanságok miatt nem indultak el korábban, az előadás közben is beengedik a Don Giovanni-produkcióra.
Napok óta tartott a sztrájk
Mint arról az Index is írt, március 19-én, épp a Don Giovanni előadásának kezdetétől léptek sztrájkba az Operaház dolgozói. Aznap nemcsak a teljes zenekar sztrájkolt egy egész órán keresztül az előadás alatt, hanem a férfikar is. Másnap pedig már a műszaki dolgozók is sztrájkba léptek az Operaházban, helyettük az irodai munkatársak bontották a díszleteket.
A meghirdetett előadások vagy csonkán, illetve kórus- és zenekari kíséret nélkül mentek, vagy a meghirdetetthez képest más mű került színre – szintén csonkán, zongorakísérettel. A nézők tömegesen hagyták el az előadásokat, illetve váltották vissza a jegyeket. Az előadások elején Ókovács Szilveszter főigazgató szólt a közönséghez, ismertetve a helyzetet.
Ahogy azt egy birtokunkba került levél alapján az Index elsőként megírta, Ókovács Szilveszter a Budafoki Dohnányi Zenekart akarta megkérni arra, hogy a sztrájkoló zenekar helyett játsszon, a budafoki művészek azonban kiálltak az Operaház zenészei mellett, és visszautasították a fellépés lehetőségét.
Szombaton már bizakodásra adott okot, hogy Ókovács Szilveszter arról beszélt, megszületett a részmegállapodás a zenekarral. A főigazgató ugyanakkor kifejtette, egy olyan sztrájk kerekedett véleménye szerint, amelyben „ha meg is állapodsz, nincs megállapodás”.