Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÓkovács Szilveszter megígérte, hogy nem éri retorzió a sztrájkolókat
További Kultúr cikkek
„A sztrájkfelhívásban foglalt követelések részlegesen teljesültek a Magyar Állami Operaházban, így az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) a helyzetet alkalmasnak ítélte meg, hogy most nyugalmi állapot legyen, és a tárgyalásokat békés körülmények között folytassák” – mondta az Indexnek Bárány Balázs Péter szakszervezeti elnök.
Szombaton a műszaki dolgozókkal és az énekkarral is részmegállapodás született. Ez azt jelenti, hogy az őket érintő speciális munkáltatási kérdéseket tekintettük át, és azokban történt egyezség. Egyebek mellett az éjszakai munkáért ezután külön díj jár, valamint a zenekar és az énekkar egy napon maximum csak hétórányit jászhat, a munkabeosztást ez alapján szervezik.
Az ODFSZ honlapjára már felkerült az ajánlat, amelyet az Operaház a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete részére felajánlott.
- Az Opera az összes munkavállalóra nézve, a 2024. március 18-án (hétfőn) körlevélben közölt bérfejlesztési ajánlatához képest további, a 2024. március 1-jei munkabérre átlagos 20 százalékos mértékű alapbéremelést hajt végre 2024. október 1-jei hatállyal, 2024. július 1-jére visszamenőleg.
- Az Opera vállalja, hogy a 2024. március 23-án 19 óráig kézhez vett „követeléseket” az érintett szervezeti egységekkel (képviselőkkel) megtárgyalja, és egyetértés esetén megállapodásba foglalja.
- Az Opera vállalja, hogy a 2024 év végéig befolyó többletbevételt a munkavállalóknak – a korábbi évekhez hasonlóan – juttatásként kifizeti.
Az ajánlat abban az esetben érvényes, ha 2024. március 24-től az előadások rendben megtartásra kerülnek, és hatályát veszti, ha a felek 2024. április 30-ig kollektív szerződést nem kötnek és a sztrájk folytatódik – írják.
Bárány Balázs Péter a fentebb leírtak alapján már nem látja akadályát a kollektív szerződés megkötésének, bár azt érdekesnek tartja, hogy az évek óta rendezetlen kérdések most egy nap alatt rendeződtek. „A dolgozók többsége nem remélte, hogy a követelésükből ennyit sikerül megvalósítani, de jól sikerült.”
Legyen büszke a társulatára
Az Operaház korábban Facebookon közölte, hogy a Magyar Állami Operaház vezetése és az intézmény dolgozóit képviselő szakszervezetek elnökei sikeres egyeztetésen vannak túl.
Bárány Balázs Péter lapunknak elmondta, hogy a vasárnapi Don Giovanni-előadás és a Máté-passió-hangverseny is zenekari és énekkari részvétellel, valamint teljes díszlettel valósult meg.
A tárgyalások folyamatosan zajlanak, és az a cél, hogy a kollektív szerződés a közösen meghatározott időpont előtt létrejöjjön. Azt remélem, ez stabilitást és kiszámíthatóságot ad a munkavállalóknak, és mérséklődnek a félelmek, hogy bárkit retorzió érjen a sztrájk miatt. Erre tegnap kifejezetten kértem Ókovács Szilveszter főigazgatót, tegyen nyilatkozatot a kórus számára. Ezt megerősítette a számomra, ezért most optimistán látom a helyzetet.
A szakszervezeti elnök úgy véli, a sztrájk nem folytatódik, mert jelenleg azt látja, hogy minden fél motivált az egyezség megszületésében.
Ahogy azt korábban megírtuk, múlt szombaton már bizakodásra adott okot, hogy Ókovács Szilveszter arról beszélt, megszületett a részmegállapodás a zenekarral. A főigazgató ugyanakkor kifejtette, hogy szerinte olyan sztrájk kerekedett, amelyben „ha meg is állapodsz, nincs megállapodás”.
Bárány szerint az Opera dolgozói büszkék magukra, hogy képesek voltak megmutatni az egymás iránti szolidaritásukat, fel tudták emelni a fejüket, és mertek élni jogaikkal. Ezzel kapcsolatban azt mondta a főigazgatónak, legyen büszke a társulatára, akik képesek voltak kiállni egymásért.
Zenekar nélkül, zongorával
Mint arról az Index is írt, március 19-én, épp a Don Giovanni előadásának kezdetétől léptek sztrájkba az Operaház dolgozói. Aznap nemcsak a teljes zenekar sztrájkolt egy egész órán keresztül az előadás alatt, hanem a férfikar is. Másnap pedig már a műszaki dolgozók is sztrájkba léptek az Operaházban, és zenekar egyáltalán nem lépett föl.
A meghirdetett előadások csonkán, illetve kórus- és zenekari kíséret nélkül mentek, vagy a meghirdetetthez képest más mű került színre – szintén csonkán, zongorakísérettel. A nézők tömegesen hagyták el az előadásokat, illetve váltották vissza a jegyeket. Az előadások elején Ókovács Szilveszter főigazgató szólt a közönséghez, ismertetve a helyzetet.