Dadogni kezdett, de kicsit sem bánja

Petőcz András dadog. Pontosabban a verseiben dadog, épp ezért nem véletlen, hogy az új verseskötete is ezt a címet kapta. Más munkacímre nem emlékszik, talán nem is fontos. A József Attila-díjas költő először erről beszélt a budapesti Nyitott Műhelyben megrendezett könyvbemutatón, amelyen régi barátjával és pályatársával, Kukorelly Endrével és Berka Attilával, a Corvina Kiadó munkatársával beszélgetett az kötetről.

Amikor a verseket írtam, elkezdett érdekelni, hogy mi van, ha nem mondom végig a dolgokat. Így a szövegekből hol szavakat, hol betűket hagytam el. Ettől lett izgalmas.

Megjegyezte, ez nem az Ottlik Géza-féle gondolkodás, amely szerint félszavakból is megértjük egymást.

Petőcz elmesélte, hogy írás közben elmerült a múltban, abban, amikor fiatal volt, pályakezdő. Szerinte a nyolcvanas évek legelején elég határozott elképzelés volt arról, mi a vers. A költészetet fura hangulatú, pátoszos versbeszéd jellemezte. Ekkor ismerkedett meg Kukorelly Endrével, akinek szövegeiben szintén egyfajta töredezettséget fedezett fel. Ő is azon volt, hogy elkerülje a pátoszt. A Dadogás pedig ezt az időszakot hozta elő belőle, kedves számára, ezért is hívta meg írótársát az eszmecserére.

Kivételezettnek érezték magukat 

Erdély Miklós, Szentjóby Tamás, Balaskó Jenő, Hajas Tibor neve többször elhangzott az eseményen. Kukorelly szándékosan hozta fel őket, de mindkét szerző szerencsésnek tartja magát, hogy találkozhatott velük a párizsi Magyar Műhelyen keresztül. Úgy beszéltek ezekről az időkről, hogy igazán sajnáltam, hogy nem élhettem át azt, ami akkor zajlott a magyar irodalomban. 

Bensőséges és egyben szórakoztató lehetett, ahogyan mások mellett Sziveri Jánossal, Fenyvesi Ottóval, Zalán Tiborral és Ladik Katalinnal megismerkedtek. S nem azért, mert a műhelyt családias, pozitív légkörrel jellemezték, hiszen ezt könnyű mondani, hanem részben azért, mert ha ott sikered volt, könnyen felfigyeltek rád, és hamar bekerültél az irodalmi életbe. Amikor ott voltak, úgy érezték, kivételezettek, hogy oda tartozhatnak. Egy pályakezdő poétának pedig ez nagy dolog lehet.

De az olyan élmények miatt is, amit Petőcz András megosztott velünk. 1981-ben váratlanul azt mondták neki, hogy az aznapi programom ő olvas fel. Akkoriban Zalán Tibor verseskötete igen népszerű volt, ezért az estet egy olyan saját költeményével indította, amelyik így kezdődik:

Viharos sikert aratott, onnantól kezdve úgy érezte, befogadták a párizsi Magyar Műhelybe. Zalán viszont kirohant a teremből, s bár azóta is jóban vannak, a költőtárs a mai napig azt meséli, ott két dolog járt a fejében: vagy megveri Petőczöt, vagy meghívja egy sörre. Az viszont sajnos nem derült ki, hogy melyik megoldás győzött...

Saját szabályai vannak

Petőcznek sok mindennel tele van a hócipője. Az egyik, amikor azt látja, hogy az a fajta szövegváltás, vagyis irodalmi forradalom, amit szerettek volna, nem történt meg. Helyette újra és újra a közhelyek jönnek elő. A tanítványainak mindig azt mondja, alkossanak saját szabályokat. Ő például időnként ott fejez be egy sort, ahol az előzőt, ezáltal sem hosszabb, sem rövidebb nem lehet, vagyis nem a szótagszámra megy. Akkor érzi jól magát, ha szétszedheti a szöveget.

Kukorelly egyetértett az előtte szólóval. Ő is vezet kreatívírás-kurzust. Akik hozzá járnak, legtöbben prózával foglalkoznak. Szép történetek ezek, alannyal, állítmánnyal, de szerinte a létről való beszéd nem lehet flott. 

Sokszor azokat a beszédpaneleket, közhelyeket olvasom vissza, amelyeket az életben is használnak, vagy nem. Ez viszont azt mutatja, hogy pont a lényeghez nem jutnak el: saját magukig.

Ennek okát a rossz középiskolai irodalomoktatásban látja, ahol szerinte még mindig a XIX. századi poétiára tanítják a gyerekeket. Igaz ez az irodalomra, a képzőművészetre és a komolyzenére is. Az avantgárd mindig a végére marad, ha egyáltalán eljutnak odáig, a kortársakig viszont egyáltalán nem. „Akik elkezdenek írni, azok a XIX. századi megoldásokat használják, ugyanúgy fogalmaznak, de számomra épp ettől válnak unalmassá, még akkor is, ha esetleg érdekes sztorit írnak le.”

Petőcz András könyvbemutatóján érdekes időutazásban vehettünk részt. Visszautaztunk a nyolcvanas évek legelejére, s könnyedén beszippantott a múlt.

Petőcz András: Dadog 
Tiszatáj Könyvek 2024
130 oldal

(Borítókép: Fekete Tímea / Index)