Egy női börtönben állították ki a világhírű festményt

A múzeumok világszerte rengeteg problémával küzdenek, azon felül is, hogy a Covid eleve mindegyiket alaposan próbára tette. Mára talán visszaállt a világ rendje, legalábbis a párizsi Louvre, a firenzei Uffizi, de még a budapesti Szépművészeti Múzeum előtt is kígyózó sorok szoktak állni, szóval a látogatottsággal általában nincs gond. Ám ez nincs mindenhol így, a londoni Nemzeti Galéria ezen a téren kilóg a sorból. 

A brit múzeum 2024. május 10-én 200 éves fennállásának ünneplésére készül. Az olasz–brit Gabriele Finaldi igazgatóval most az olasz La Repubblica készített interjút az elmúlt egy évtized tapasztalatairól. Kiderült, finoman fogalmazva sincsenek könnyű helyzetben, számos radikálisnak tűnő döntést hoztak a látogatók visszacsábítása érdekében. Az egyik ilyen, hogy Artemisia Gentileschi Alexandriai Szent Katalin önarcképe című

Finaldi elmondta, hogy ez a mű azért is fontos számukra, mert Gentileschi nőként alkotott a XVII. században, amelyet a férfiak uraltak. Arra a kérdésre, hogy ez a lépés nem sérti-e az intézmény központi szerepét, így felelt. „Nem, kétszáz éve azon dolgozunk, hogy a polgárokat is bevonjuk.

Emellett a kis múzeumok válságban vannak az Egyesült Királyságban. A Covid után egyrészt csökkentett nyitvatartási időre kényszerültek, másrészt nem tudnak új műveket beszerezni, harmadrészt pedig nincs elég személyzet. Ezért erkölcsi kötelességünk segíteni nekik, és a nyilvánosság figyelmét felhívni erre a kérdésre.

– fogalmazott az intézményvezető.

Az átalakulás időszakát élik

Bár a londoni National Gallery háza táján sem rózsás a helyzet, Gabriele Finaldi állítása szerint az utazókiállítás részben a külföldi látogatók csökkenése miatt jött létre. „Korábban ők tették ki az összes látogató 65 százalékát, most 40 százalék alatt vagyunk. A Covid után változtatnunk kellett, és egy stabilabb, »helyibb« és »hűségesebb« közönségre fókuszálunk. Azért is, mert kollégáim Rómában és Párizsban azt mondják, hogy országukban a külföldi turisták áramlása visszatért a járvány előtti szintre, de velünk nem ez történt.”

Finaldi úgy gondolja, a visszaesés egyik oka a brexit, amelynek következtében a külföldi állampolgárok csak útlevéllel utazhatnak a szigetországba. A statisztikákból azt látják, hogy az átlagos turisták mellett az iskolai csoportok száma is folyamatosan csökken. Ráadásul a magas londoni költségek sem segítenek a kérdésben, pedig a múzeumok ingyenesek. „Meggyógyulunk, de most az átalakulás időszakát éljük.

A brexit a művek beszerzésére is hatással van. A bürokrácia bonyolultabbá és drágábbá vált, az inflációról nem is beszélve. És ha ez nem lenne elég, az energiaköltségek emelkednek, az állami támogatások viszont csökkennek. Mi nagy állami múzeumként a komolyabb kiadásokat is el tudjuk viselni, ellentétben a kisebbekkel. A következő tíz év legnagyobb kihívása az lesz, hogy múzeumainkat  gazdaságilag fenntarthatóvá és zölddé tegyük

– fogalmazott Finaldi, aki szerint még van egy fontos dolog, ami nem kedvez a látogatási kedvnek. Méghozzá, hogy

Az új generációk ennek következtében pedig eltávolodhatnak a múzeumoktól, és egyáltalán a művészetektől.

Mint azt korábban megírtuk, nálunk se jobb a helyzet, mert a művészettörténet kikerül a Nemzeti alaptantervből. Ez ellen Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Filozófiai és Történettudományi Osztálya Művészettörténeti Tudományos Bizottsága közleményben tiltakozott, de tüntettek is az intézkedés miatt. 

Maradandó károsodás veszélye

Az intézményvezető arról is beszélt, hogy nemrégiben két klímaaktivista a Just Stop Oil szervezettől kalapáccsal kezdte szétverni egy XVII. századi Velázquez-festmény üvegborítóját a londoni Nemzeti Galériában. „Polgárként és igazgatóként és sértve érzem magam, amikor a remekműveket megrongálják, a maradandó károsodás súlyos veszélyével.”

Megsérült, bár csak kissé, mert az üveg védte. Ám azonnal be kellett vinnünk helyreállításra. Akármennyire is óvjuk a műalkotásokat, mégiscsak láthatóak, hozzáférhetőek, ezáltal pedig sebezhetőek.

A műtárgyak védelme érdekében a múzeum vezetése úgy döntött, hogy már azokat az alkotásokat is védőüveggel óvják, amelyeknél korábban nem alkalmazták ezt, például Tiziano művei esetében. Bár tudják, ezzel a mű élvezeti értéke sajnos távolabb kerül a látogatóktól.

Gabriele Finaldi tíz éve vezeti a londoni Nemzeti Galériát, így azt is megkérdezték tőle, mire a legbüszkébb az elmúlt egy évtizedből. Kiemelte, hogy a digitális jelenlétük erősítésével a Covid alatt is sikerült aktívan tartani a kapcsolatot a közönséggel. S arra is, hogy növelték a kortárs művészek számát, olyan alkotásokat vásároltak, mint Juan de Zurbarán, Cavallino és Bloemaert Rubens.

Természetesen itáliai büszkeségeik is vannak. „Mindig azt mondom, hogy a Nemzeti Galéria az olasz művészet bástyája külföldön.” Ez nem csoda, hisz egyebek mellett Caravaggio, Orazio Gentileschi, Franceso Solimena és Guido Reni alkotásai is a londoni múzeum gyűjteményét gazdagítják.