Egyelőre a sötétben lövöldözünk, nem tudjuk, mi jár a fejükben

Mint azt korábban megírtuk, a Radio 1Xtra műsorvezetője, Richie Brave szerint a Booker-díjnak fontolóra kellene vennie, hogy megváltoztassa a nevét, mert az a rabszolgasághoz kapcsolódik. Brave – akinek a valódi vezetékneve Booker – felmenőit a díjat eredetileg szponzoráló cég alapítói taszították egykor rabszolgasorba. A férfi kezdeményezése, úgy tűnik, jó úton halad, a szervezők már több változtatást is beiktattak a díj történetét összefoglaló cikkükbe.

A Nemzetközi Booker-díj 2016-ban nyerte el a ma ismert formáját, s bár még nincs akkora presztízse, mint a Booker-díjnak – amelyet angol nyelven írt regényeknek osztanak –, azért az elmúlt nyolc évben igencsak nagy figyelem vetült rá – mondta László Ferenc történész, kritikus az Indexnek.

László Ferenc tisztázta, hogy a Booker-díjat a Booker Csoport 2002-ben szponzorálta utoljára. Ám gyorsan hozzátette, hogy olyan közhangulatban, amelyben a rabszolgatartó és kolonizációs múlt ennyire kínossá vált, valóban furcsállható, hogy még mindig a Booker nevét viseli az elismerés.

– fogalmazott a történész, aki megérti, hogy a jól bevezetett és stílszerű Booker nevet fájó lenne lecserélni, még akkor is, ha a XIX. században a cégalapító testvérpár rabszolgákat dolgoztatott az ültetvényein.

Meglátása szerint a Nemzetközi Booker-díj hosszú, illetve rövid listájára értelemszerűen olyan szerzők könyvei kerülnek fel, akik Londonból is látszanak. Hazánkból nézve az egyik legszembetűnőbb mozzanat a mostani shortlisttel kapcsolatban, hogy ezúttal olyan kötetek szerepelnek rajta, amelyeket magyarra még nem fordítottak le.

László Ferenc azt azért hozzátette, hogy tudomása szerint a hat szerző közül a svéd Ia Genberg Detaljerna (angol fordításban: The Details) című kötetén már dolgoznak a Jelenkor Kiadónál. „Ez ugyan picit javít az arányon, de most valóban hiányoznak azok a szerzők a listáról, akiket a magyar olvasóközönség is jól ismer. Jóllehet, a szerzők többsége a középnemzedékhez sorolható, a dél-koreai Hwang Sok-yong pedig már nyolcvan felett jár.”

Egyszerre csinálja és követi a trendet

A shortlistre került művek között van olyan, amelyik hazájában, eredeti nyelvén még 2020-ban vagy 2022-ben jelent meg, de akad olyan is, amelyik szinte az első megjelenésével párhuzamosan „fordult át” angolra, és úgy került be azonmód a díjra esélyes kötetek körébe. Az elismert kritikus szerint 

Érdekes volt László Ferenc példáin keresztül betekintést nyerni abba, hogy bár Jenny Erpenbeck személyében most épp szerepel egy német szerző a döntősök között, ám a német irodalom ez idáig nem igazán tudott a díj közelébe kerülni.

Hasonló helyzetben vannak az olaszok is, akik Elena Ferrante révén csupán egyszer kerültek a döntősök közé. A franciák azonban jobban állnak, nekik David Diop személyében 2021-ben már volt győztesük.

A Nemzetközi Booker-díj egyszerre csinálja és követi a trendet, és most úgy tűnik, hogy a dél-amerikai irodalomnak újra felfutási periódusa van. Hiszen a longlistre négy dél-amerikai szerző neve került fel, és közülük kettő regénye a shortlist körébe is bejutott. A másik idei nemzeti-regionális érdekesség az volt, hogy kivételesen két olasz mű is ott szerepelt a longlisten, ám ezek nem jutottak tovább.

Az ilyen trendek észlelésével kapcsolatban persze elkél az óvatosság. 2022-ben például, amikor a Booker- és a Nemzetközi Booker-díjat egyaránt dél-ázsiai szerzők nyerték el (Indiából, illetve Srí Lankáról), a könyves sajtó világszerte a dél-ázsiai irodalom látványos felfutását és felértékelődését prognosztizálta, ám ez a vélelem egyelőre nem igazolódott be.

Politikailag haladó, társadalmilag fontos

A shortlist olyan műveket tartalmaz, amelyek szembenéznek a rasszizmus, az elnyomás, a globális erőszak és az ökológiai katasztrófa jelenkori valóságával – és valamiképp mégis optimizmusról tanúskodnak. László Ferenc úgy véli, e témák kiemelése ugyancsak nem nélkülözi a trendjelleget.

A Nemzetközi Booker-díj ilyen szempontból politikus díj. Ez azt jelenti, éberen figyelik, mi az, ami politikailag haladó, ami társadalmilag fontos. Keresik az ügyként is fontos műveket. A tisztán esztétikai érték mellett nem meglepő és nem is feltétlenül újszerű módon a témák, illetve azok aktualitása is mérlegelés tárgyává válik.

– fogalmazott a kritikus, aki úgy látja: ennek annyi „hozadéka” van, hogy a kellemesen olvasható, vagy pláne derűs történetek általánosságban is ritkán kerülnek a rangos díjak közelébe. Sokkal inkább azok, amelyek fájdalmasak, nyugtalanítóak, az elevenünkbe vágnak.

László Ferenc úgy véli, annak is van üzenete, hogy a hat idei döntős közül négy nő. „Abban az értelemben mindenképpen, hogy a nők hatalomátvétele a világirodalomban – különösen a nyugatiban – eléggé egyértelmű. Ez a kritikusi jelenlétre, illetve az írószervezetek tisztségviselőire is igaz. A női jelenlét az irodalmi élet színterein markánsabbá és többségivé vált az elmúlt években” – mondta.

Szerinte a jelenség abban az értelemben is megállja a helyét, hogy a nők hagyományosan több könyvet vesznek és nagyobb közönséget biztosítanak az irodalom számára, mint a férfiak. „Ha a hazai kultúrtörténetet nézzük, női olvasók és vásárlók nélkül a magyar szépirodalom sem igen izmosodhatott volna meg.”

Lászlót természetesen arról is megkérdeztük, szerinte idén melyik szerző a legesélyesebb a végső győzelemre. Mint fogalmazott, a Nemzetközi Booker-díj esetében sem a fogadóirodákra, sem pedig az olvasói reakciókra nem lehet biztonsággal építeni.

A hatból ő három szerzőt és művet emelt ki esélyesként: a német Jenny Erpenbecknek a nyolcvanas évek Berlinjében játszódó Kairosát, a dél-koreai Hwang Sok-yong évszázadot átfogó családregényét és az argentin feminista, Selva Almada „férfitrilógiájának” harmadik darabját. „De ez csupán sötétben lövöldözés, hiszen az ötfős zsűri szempontjait értelemszerűen nem ismerhetjük.”

A Nemzetközi Booker-díj nyertesét 2024. május 21-én hirdetik ki Londonban.