Imádott színházának nem kellett

További Kultúr cikkek
-
Meghalt Tolnai Ottó
- El kellett hagyni az otthonukat, most az örökségüket mentenék meg
- Meghalt L. J. Smith, a Vámpírnaplók szerzője
- Nagy Ervin szerint felesleges hangulatkeltés Karácsony Gergely kijelentése
- „Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
„Csúnya pasas vagyok, az is voltam, nem vagyok szálfa termet, nincs göndör hajam” – állította magáról Haumann Péter még 2007-ben a Friderikusz Most című műsorban. A műsorvezető őszintén meglepődött a színész kijelentésén. Nem értett vele egyet, sőt inkább Jack Nicholsonhoz hasonlította, színészi eszközeiben is. Ezt egyébként arra a kérdésre felelte, hogy van-e olyan karakter, ami nem neki való.
Emlékezés Haumann Péterre: Eddig is a semmit másztuk meg, mi, színészek
A nemzet színésze 81 évet élt.
Nem vagyok amorózó, de ez engem nem zavar, cserébe viszont voltam sok más minden. Ámulattal megálltam a Camel-reklám előtt, hogy ennél frankóbb pasast a világon nem lehetne föltalálni, mint aki ott áll a nyeregben. Hát ezen persze most röhögök, röhögtem én akkor is, de úgy el-elbámultam, hogy de jó lenne egy kicsit így kinézni.
Hamlet akart lenni
Friderikusz Sándor ekkor érzékeltetni próbálta, hogy szerinte Haumann bárkit képes lenne eljátszani, tehetségéből minden kitelik. Abban is kételkedett, van-e olyan szerep, amit a színész ne tudott volna megcsinálni.
Volt azért. Szerettem volna Hamletnek lenni.
Haumann hozzátette, hogy egyébként rendszeresen kihúzzák a Hamletből azt a mondatot a vívásnál, hogy „tikkad, mert kövér”. Valamiért már Shakespeare korában is így volt, és szép, szőke herceg lett belőle.
„Mindig szívesen hivatkozom magamban, erre a mondatra, hogy hát miért ne lehetne kicsit puha intellektus, akinek ennyi és komoly baja van a világgal, mint Hamletnek” – mondta.
Nem alkotótárs, hanem végrehajtó közeg
Haumann Péter elmondta, kölyökkora óta szeretett volna közösséghez tartozni, mindig volt vágya erre, de sok minden bosszantotta is egy társulaton belül:
Az esetek nagyobb részében nem közösségi emberek, bár bandaszellem mindig adódik, de igazán meghirdetett, nagy és közös gondolkodások már nem működnek a darab érdekében. Isten bocsássa meg, de többnyire a rendezők kispárnában megálmodott dolgai működnek a színpadon, s a színész lassan nem alkotótárs, hanem végrehajtó közeg.
A Kossuth-díjas színművészről kiderült, hogy hiába volt túl számos, sikeres előadáson és kiváló alakításon, a kételyek őt sem kerülték el a pályafutása alatt. 1991-ben szeretett volna a budapesti Katona József Színházhoz szerződni, de nem mehetett. A legjobban az fájt neki, hogy az okát nem közölték vele.
Horváth Péter: Nem a Sátánokat hibáztatom, hanem a helyzetet, amiben ilyesmi megtörténhet
A hit egyébként szigorúan magánügy.
Amikor 1994-ben végül mégis a társulat tagja lett, kiderült, hogy előbb egyszerűen nem tudtak volna számára munkát adni, mert az ő szerepkörében már voltak színészek. Amikor az ő helyük felszabadult, jöhetett Haumann.
A baj az, hogy nem mondták meg, miről van szó, ami miatt három vagy négy évig a cipőm mellett jártam. Leírtam magam. Hogy nem kellek egy olyan színháznak, amely az én ízlésemhez a legközelebb áll.
Az eset a szakmai önérzetét is kikezdte, mert világéletében társulathoz, eszmekörhöz kívánt csatlakozni, annak szerves része akart lenni. Ezért sem esett jól neki, amikor az általa óhajtott csapatból valaki azt mondta, hogy most nem kellesz, de szólunk, ha igen.
Alighanem sérelmeit is magával vitte a sírba, 2022. május 28-án.
Most pedig tesztelheti, mennyire ismeri Haumann Pétert.
(Borítókép: Haumann Péter 2015. szeptember 9-én. Fotó: Zih Zsolt / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
tegnap, 06:00
- Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
tegnap, 21:02
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
tegnap, 18:00
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
tegnap, 14:28
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Címlapon
Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be
Nagy István ismertette a korlátozásokat.
tegnap, 18:59