Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMElbocsátások kezdődnek az Operaházban
További Kultúr cikkek
Mint ismert, 2024. április 25-én a Magyar Állami Operaház főigazgatója és az 1332 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei aláírták az intézmény belső életét, működését szabályozó új kollektív szerződést. Bárány Balázs, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének (ODFSZ) elnöke az Indexnek elmondta: azt reméli, hogy a kollektív szerződés aláírása tartós nyugalmi állapotot eredményez az Operaházban, amely a közösség hasznára fog válni, és további sikerek elérést is lehetővé teszi.
Ókovács Szilveszter a napokban egy interjúban a sztrájkról beszélt, egyebek mellett arról, hogy idén 15 százaléknyi, jövőre további 15 százaléknyi alapbéremelésről állapodtak meg, emeltek a cafeteriajuttatáson, illetve aláírtak egy, a követelthez képest lényegesen vékonyabb kollektív szerződést. Ókovács Szilveszter hangsúlyozta, kezdettől az az álláspontja, hogy a bérküzdelem céljával ért egyet, nem a formájával.
A Magyar Állami Operaház most közleményt tett közzé honlapján. Mint írják, az Operaház a 2024. márciusi 5 napos munkabeszüntetés és az áprilisi 30 napos érdekképviseleti tárgyalások nyomán kötött megállapodás és kollektív szerződés kapcsán az alábbi változtatásokra kényszerül programjában és működésében:
- Az Opera Eiffel Műhelyházának 2024/25-ös, Angol100 néven meghirdetett programjából 6 kamarabemutatót és összesen 45 felnőtt előadást töröl;
- az Eiffel Bánffy-termébe tervezett, a Lázár Ervin Program részét képező diáksorozatok egészét, összesen 40 előadást töröl;
- az Operaház 2024. nyári sorozataiba 24 újabb előadást tűz ki;
- az Operaház 2024/25-ös Angol100 szezonjába a meghirdetett sorozatok 18 újabb előadását illeszti be;
- az Erkel Színház 2024/25-ös meghirdetett programjába 4 repertoárprodukció újabb 12 előadását tűzi ki;
- az Opera 2024/25-ös és 2024 nyarára újonnan meghirdetett előadásainak, valamint épülettúráinak jegyárát több sávban, jelentős mértékben megemelte (ennek bevezetése már korábban, 2024. május 2-val megtörtént).
A jegyárat növelik, a dolgozói létszámot csökkentik
Az Opera közleményében az is olvasható, hogy az egyensúlyjavító intézkedések között – a jegyárnövelés, a kölcsönzési, bérleti és gyártás díjemelések mellett – új aktivitások, szolgáltatások tűnnek fel a nézőtéri értékesítés, a rendezvényszervezés, az épülettúrák és a vendéglátás terén.
Az Opera mindezek mellett a csoportos létszámleépítés határát el nem érő mértékben kénytelen dolgozói létszámát csökkenteni 2024 nyarán, és énekesi-karmesteri-alkotói-tervezői megbízásokat kisebb számban, kisebb volumenben tud kiadni ezután.
Utána azzal folytatták, hogy
a pénzügyi egyensúly az eddigi, hat milliárd forintot meghaladó saját bevétel radikális, 25 százalékos növelésén túl a működési kiadások erőteljes lefaragását is megköveteli, a színház vezetése a szükséges takarékossági intézkedéseket megtette (külső raktárak felszámolása, beruházások és beszerzések leállítása, marketingköltés minimalizálása, új munkarend bevezetése stb.).
A bejelentés szerint a Magyar Állami Operaház és a két szakszervezet közötti megállapodáshoz híven 2024 viszonylatában 15 százalékos alapbéremelésre kerül sor, amelyet 2025 viszonylatában újabb 15 százalékos, nem kumulált alapbéremelés követ. A cafeteria összege évi 280 ezer forinttal nő, a felek a 40 oldalas Kollektív Szerződés szerint működnek már hetek óta.
„A műsorváltoztatás részleteiről az OPERA a későbbiekben saját felületein további részleteket közöl, továbbá a változásokban érintett tisztelt nézőit 2024. május 31-ig közvetlenül is megkeresi. Az esetleges kellemetlenségekért kérjük szíves megértésüket és türelmüket” – írták.