Kiszúrta magának a legsebezhetőbbet, és főhőst csinált belőle

A Lenne pár kérdésemet (I Have Some Questions for You) a Goodreads könyves fórum 2023-ban beválogatta az év legjobb thrillerjei közé, a regény azonban alulmaradt a szavazáson, 24 636 vokssal a kilencedik helyen zárt a Goodreads Choice Awardson. Ennek ellenére – és persze a szerző személye miatt – egy olyan kötetről beszélhetünk, amelyet sokan vártak, és amelytől sokat vártunk. 

Annak ellenére, hogy a történet fele a múltban játszódik, és visszaemlékezéseken át mutatja be az eseményeket, egy borzasztóan XXI. századi műről beszélhetünk, pláne a témaválasztást illetően. Bűnügyi podcastok, metoo, rasszizmus, minden, ami szem-szájnak ingere.

Az összes téma előkerül, amivel 2024-ben az átlagolvasó érzékenyítése a cél, bár a szerző inkább az ellentétét éri el a sok megosztó elemmel, paradox módon kiöli az aktualitást az amúgy modern regényből, merthogy hamar kiderül, az említett problémák sok-sok évvel ezelőtt ugyanúgy tragédiákat okoztak, emberéleteket tettek tönkre, sorsokat változtattak meg, mint a jelenben. És ez az igazi katasztrófa…

A sztoriról röviden

A főszereplő, a sikeres egyetemi tanár és podcaster, Bodie Kane visszatér abba a New Hampshire-i bentlakásos iskolába, ahol korábban megölték a szobatársát, Thaliát. Bár az interneten heves vita zajlik a lány halálának körülményeiről és az elítélt, Omar Evans segédedző bűnösségéről, Bodie jobbnak látja nem feszegetni a dolgokat. Miután azonban visszahívják tanítani a gimnáziumba, a főhős késztetést érez az ügy feltárására, a hibák leleplezésére, és hamar megkérdőjelezi a történteket, valamint jelenkori énjét is. 

Az interjúban többek között szó esik:

• a bűnügyi podcastekről;
• a történet hátteréről;
• az érzékenyítő témák fontosságáról;
• a Pulitzer-jelölés hatásáról;
• valamint Rebecca Makkai következő regényéről is.

A true crime (bűnügyi) podcasteknek világszerte nagy rajongótábora van, sokan hallgatják ezeket az adásokat. Ön a való életben is igazi bűnügyi podcasthallgató? 

Sokáig az voltam, megannyi podcastet hallgattam, amíg a könyvet írtam, de a legtöbbre azóta ráuntam. Nagyon széles a spektrum, a bugyuta, tolakodó szajkózástól a felelősségteljes és fontos oknyomozó újságírásig. Mindig izgatottan várom, hogy utóbbiból többet fedezzek fel. Ilyen például a Trace, egy ausztrál podcast, amelyre akkor bukkantam rá, amikor Ausztráliában turnéztam a könyvemmel. 

Valós történések ihlették a regényt?

A cselekmény teljesen fiktív, nincs olyan alapja, ami velem vagy egy ismerősömmel megtörtént volna. Ugyanakkor annak az internátusnak a területén lakom, ahol a férjem tanít, így nagyon jól ismerem ezt a környezetet. Az elmúlt években több újranyitott gyilkossági ügyről lehetett hallani az Egyesült Államokban. Az embereket arra kérték, emlékezzenek vissza, mi történt, amikor sok évvel ezelőtt középiskolába jártak. Lenyűgözőnek találom, hogy milyen módon kell bíznunk az emlékezetben, még akkor is, ha abban nem lehet bízni.

Miért fontos, hogy píszí (politikailag korrekt) témákról írjon? Metoo, rasszizmus stb. Így több embert szólít meg?

Nem vagyok benne biztos, hogy mit ért píszí alatt, mivel az Egyesült Államokban ez többnyire becsmérlő kifejezés azokkal szemben, akik frissített terminológiát használnak… Szerintem csak politikai témákra utal, így erre válaszolnék. Nem gondolok az átélhetőségre vagy a közönségre, amikor írok. A történetet és az abban felmerülő kérdéseket követem, de persze az is hajlamos beszivárogni a regénybe, ami a saját fejemben jár:

amikor írtam, így nem meglepő, hogy ezek a könyv lapjain is felbukkantak.

Ön szerint Bodie szerethető? 

Elég vicces, hogy az emberek csak a női karakterek esetében kérdeznek a szerethetőségről, és különösen akkor, ha egy női író női karaktert ír. Nagyon gyakran ez a kérdés arra fut ki, hogy helyeseljük-e, amit a szereplő tesz – ugyanakkor senki sem akar olyan karaktert, aki csak helyes döntéseket hoz. Mindig reménykedem, hogy a szereplőim motivációi és tettei érthetőek. Az viszont egyáltalán nem érdekel, hogy az olvasó szívesen meginna-e velük egy italt.

A Pulitzer-jelölés csak egy szép dolog

Hogyan formálja meg a karaktereit?

Általában a cselekményből indulok ki, és visszafelé haladva jutok el a szükséges karakterhez. Meg kell kérdeznem magamtól, hogy ki kerülne ebbe a zűrzavarba, ki lenne a legsebezhetőbb, kit változtatnának meg leginkább a körülmények? Más szóval, a szereplőimet annak alapján alakítom ki, hogy magának a történetnek minek kell lennie.

Alapulhatnak valós személyeken, vagy kizárólag fiktív szereplők? 

Soha nem alapoztam karaktert valós személyre, kivéve ha nagyon konkrét történelmi regényt írok.

Kire utal a cím? A főszereplőről szól, vagy egy kérdés, amit a főszereplő tesz fel? 

Ez a mondat egyben a könyv utolsó negyedének egyik fejezetét is nyitja, és így szó szerint véve a történet „te”-jét kérdezi, azt a személyt, akit Bodie, a főszereplőm, végig megszólít. De ezt természetesen az olvasó, aki a könyvet leveszi a polcról, még nem tudja. Tetszik, hogy a cím valójában mindannyiunkra utal.

Van valami tanulság, amit a könyv elolvasása után az ember levonhat? 

Remélem, hogy igen! 

Sosem etikai vagy más konkrét üzenettel megyek bele egy könyvbe, hanem kérdésekkel. Regényíróként nem az a feladatom, hogy megválaszoljam ezeket, hanem hogy bonyolítsam és jobban megfogalmazzam őket. Többek között ezt a kérdést tettem fel: ha az emberek idővel változnak, mennyiben felelősek még mindig azokért a dolgokért, amelyeket akkor tettek, amikor sokkal fiatalabbak és egészen mások voltak?

Megváltoztatta a Pulitzer-jelölése azt ahogyan ír, vagy ahogy az írásról gondolkodik?

Az, hogy korábban Pulitzer-döntős lettem, csak egy volt a sok szép dolog közül, ami a legutóbbi könyvemmel történt. A Pulitzerre jelölt regény, a Négy betű a negyedik könyvem volt, de egyértelműen ez a kötet hozta meg számomra a hírnevet. Azt hiszem, ennek a sikere segített abban, hogy íróként komolyabban vegyem magam, és bízzak abban, hogy a munkámat is komolyan veszik. 

Vannak jövőbeli regénytervei? 

Mindig elkezdem a következő regényemet, mielőtt az előző megjelenne, úgyhogy igen, már néhány éve dolgozom az új könyvön. Történelmi regényt írok, és ez az első alkalom, hogy valós személy életének valós eseményeit dolgozom fel. Ez bizonyos szempontból hasznos, mert gyakorlatilag a kezembe adták az idővonalat, más szempontból viszont korlátoz: nem dönthetek úgy, hogy a karakterem valami vad dolgot fog tenni, vagy olyasmit, ami jobban illene a könyvemhez, mert nem ez történt valójában. 

Rebecca Makkai: Lenne pár kérdésem

Magnólia Kiadó, 2024, 

Fordította Heinisch Mónika

544 oldal

(Borítókép:  Rebecca Makkai 2012. június 20-án. Fotó: Ulf Andersen / Gamma-Rapho / Getty Images)