Ez jobban megmaradt bennünk, mint a boltzár

A valóság édessége. Ezzel a címmel jelent meg 1984-ben Kukorelly Endre első kötete. Eltelt negyven év, és Kukorelly Endre – több mint harminc mű után – még mindig alkot. Olyannyira, hogy a 2024-es Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál nyitóeseményén az ő két könyvét, a Laikus tájékozódást (K.E.R.T. Kiadó) és a Ház, háború, halottat (Kalligram Kiadó) is bemutatták a budapesti Kristály Színtérben.

Különös volt, hogy kezdés előtt 10 perccel – kis túlzással – csak a szervezőkkel találkoztunk, ám amikor Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője elkezdett beszélgetni a József Attila-díjas íróval, a nézőtér majdnem megtelt. Néhány pillanat alatt.

Azt hittük, a friss kötetekről lesz szó, úgy sejtjük, valószínűleg a terv is ez volt, de a téma másfelé terelődött. Kukorelly felidézte, hogy már az általános iskolában elkezdett írni egy regényt, amelyben a magyarok gyepálták a törököket. Már nincs meg, amit sajnál, pedig imádná, ha meglenne. A versírás a gimnáziumi évek alatt jelent meg az életében. Rájött, hogy szeret a szöveggel így pepecselni.

Kukorelly Endre arról is beszélt, hogy 23 éves korában miért hagyta abba öt évre az írást. „Az akkori mainstream nem tetszett. Untam, a legnagyobb tiszteletem mellett. Rájöttem, hogy senki sem tetszik, még Weöres Sándor és Pilinszky János sem.”

Most fordítva van

Ezután arról szólt a diskurzus, melyik korban milyen volt pályakezdő írónak lenni. Kukorelly megfogalmazása szerint a hetvenes években baromi nehéz volt az elindulás. Rengeteget kellett teperni, hogy a lapok közöljék egy fiatal szövegét, ám ha ez megtörtént, és megjelent, akkor az irodalmi közeg tudomásul vette, hogy az illető létezik.

Most fordítva van. Ma szinte semmit nem jelent publikálni, annyi lap van, az internet miatt pedig mindenhez többen férnek hozzá. De hogy a neved rögzüljön, az már bonyolultabb. 

Mészáros Sándor szerint nehezítő tényező, hogy az írók manapság nem nagyon segítik a fiatalokat. Kukorelly próbálta árnyalni a helyzetet, hozzáfűzte, hogy ez régen is így volt. Ő például a harmincas éveiben ismerkedett meg mások mellett Erdély Miklóssal, Nemes Nagy Ágnessel és Mészöly Miklóssal is.

Nemes Nagy Ágnessel munkaviszonyba kerültem. Egyszer felhívott, hogy nem ismeri a fiatalokat, segítsek neki ebben. Majdnem seggre estem. Mészöly mellett meg 16 évig laktam, de egyszer sem mondta, hogy nézzük át a szövegeimet. Szerintem ez most normálisabban működik.

Mészáros Sándor azzal érvelt, hogy ők akkor már öregemberek voltak, majd más téma felé irányította a beszélgetést. A kritika műfajáról kezdett beszélni. Azt tapasztalja, hogy a kritikák jelentős része gondolkodás nélkül a közepes dolgokra fókuszál. „A jobb könyveket meg senki nem látja.” Kukorelly megjegyezte, hogy régen az írók is írtak kritikákat. (Mi meg hozzátesszük, hogy ma is vannak hasonlók, Márton László például.)

Kényelmetlenül érzi magát benne, mégis él vele

A következő program a Nagyszínpadon zajlott, a tűző napsütésben elég sokan várták Krusovszky Dénest, akit Turi Tímea, a Magvető Kiadó főszerkesztője kérdezett az Életrajzi kísérletek című verseskötetéről. A beszélgetést azzal vezette föl, hogy legutóbb Áttetsző viszonyok címmel 2020-ban jelent meg verseskötete, amelyet szintén a Margón mutattak be. De más keretek között: monitor előtt, élő közönség nélkül. A mostani kötettel kapcsolatban azt érzi, hogy ennek a korszaknak a lenyomata. Éppen ezért adta magát a kérdés, hogy tíz évvel ezelőtt megszülethetett volna-e ez a könyv.

Krusovszky Dénes szerint ebben a formában nem. Egyrészt mert a saját életidejének telése, múlása fontos elem a versekben, és ez a tíz év jelentős idő volt a saját életrajza szempontjából. A másik ok a minket körülvevő technikai világ, amely már korábban is nyomasztotta, de úgy látja, hogy 2020-tól kezdve kifejezetten fontos életproblémává lépett elő, hogyan lehet ebben jól mozogni.

Hogyan találom meg a helyemet a kommunikációs, mondhatni túlkommunikált világban, amelyben egyfelől kényelmetlenül érzem magam, másrészt én is élek vele.

A József Attila-díjas író szerint a Covid-időszak erőteljesen belekényszerítette az embereket ezekbe a kommunikációs csatornákba.

Ez jobban megmaradt, mint sok más, mint például a boltzárak. A kommunikációnk megváltozott, és szerintem ez nem visszafordítható.

Érdekes volt Turi elemzését hallgatni arról, hogy a könyv egyharmada tele van erős formai játékkal. Hogy egyes versek fordítva vannak, mások lelógnak a lapról, ő ezeket izgalmas kísérletnek látja. Ám más darabokban meg óvatosságot érzékel, a könyv címében is, konkrétan a kísérletek szóra utalva. Krusovszky hozzáfűzte, hogy a kötetben nincsenek ciklusok. Legalábbis nem klasszikus módon. A szövegek inkább ömlesztve vannak, a tájékozódást azonban vizuális jelek segítik, vagyis a három ciklusból álló kötet így tagolódik. 

A versekből Fekete Ernő, a budapesti Katona József Színház művésze olvasott fel, nagyszerű atmoszférát teremtve.

Eltorzult lelkivilágban írt

Ezután átmentünk a másik, immár fedett helyszínre, ahol Kemény Lili volt a főszereplő, a téma pedig a nemrégiben megjelent Nem című regénye. Jelentős közönség fogadta, akik itták minden szavát, hogy esni kezdett volna.

Kemény Bakonyi Alexa kérdésére elmondta: ő a nyilvánosságot és az irodalmat szétválasztja a fejében. Az utóbbira olyan terepként tekint, amelyben mindenki szabadon kutathat. A nyilvánosság számára az aktuális beszédmódokból és ügyekből áll össze, amelynek fő terepe a média, de ő ezt nem követi. Azért sem, mert olyan eltorzult lelkivilágban írt az elmúlt három évben, mint amilyenben a színészek a főpróbahéten dolgoznak. Elmondta, hogyan éli meg az alkotás folyamatát.

Amikor írok, annak mindig van címzettje, de általában egy adott beszélgetőpartner hozza ki belőlem a gondolatokat. Sipos Balázs mellett most Sigmund Freud volt az elképzelt beszélgetőpartnerem. 

Bakonyi megkérdezte, hogy női alkotóként van-e bármi felelőssége a jelenlegi közbeszédben. „Ha valamiben van, ebben” – vágta rá Kemény Lili egyből, majd kifejtette, hogyan gondolkodik erről.

Ha valakinek lánya van, a világ legnehezebb dolgát kapja meg csomagba. S egyben az emberiség legnagyobb igazságtalanságát. Legyél te az első ember, aki fel tud nevelni egy kislányt, de úgy, hogy ne nagylány, hanem ember legyen belőle. Ez nem megy. Ha mégis sikerül, az az ő saját érdeme, és nem a szülő váltja ki. Ebben az helyzetben ugyanis minden ember elbukott. De ez a fiúknál sem megy, a baj ott még szörnyűbb.

A su/cure-sale gondozásában megjelent regényt azért írta meg, mert érzi, hogy felelősséget kell vállalnia, és szerinte ezzel most eleget tesz. Olyan világot mutat meg, amelyben egy 15 éves gyerek megteheti, hogy ne legyen szimpatikus, s vannak ugyan tervei, céljai, vágyai, bűnei, de nem kedves, a közelében sem jó tartózkodni.

A könyv első ötven oldalán a saját gyerek- és kamaszkoráról ír, de amikor ezt először egyben végigolvasta, arra gondolt, hogy az ilyen mértékű reménytelenséget és szomorúságot nem szabad rászabadítani az emberekre. Meg azt, hogy ez a lány mennyire érinthetetlenné van nyomorodva, amit önmagának csinált. Kemény Lili a Nemben a kudarcos kísérteteit írta végig. 

Ha egy 16 éves lány a kezébe veszi a könyvet, azt látja, hogy megengedheti magának, hogy ellenszenves legyen, a dolgok úgyis történnek majd, valami épül. Szóval ha ezt a könyvet elolvasod, megteheted, hogy lány vagy, és f*sz vagy.

A 2024-es Tavaszi Margó nyitónapja a változó időjárási körülmények ellenére sok embert vonzott a Margitszigetre. A Kristály Színtér pedig remek helyszínnek bizonyult, a fentebb említett szerzőkön túl Benedek Szabolcs, Zoltán Gábor, Tóth-Zsiga Borbála és a Kovács ikrek, azaz Kovács Dominik és Kovács Viktor könyvének bemutatóját is itt tartották.

A nap zárásaként Vecsei H. Miklós és Balla Gergely Mondjad, Atikám! című József Attila-estje tette fel az i-re a pontot. Ám az irodalmi seregszemle nem áll meg, 2024. május 24-én és 25-én is várja az irodalom szerelmeseit.

(Borítókép: Kukorelly Endre és Mészáros Sándor. Fotó: Szollár Zsófi / Index)