Utáltuk, mégis hozzánk nőtt

A kiállítás a Ludwig Múzeumhoz hűen változatos művészeti médiumok, valamint immerzív installációk segítségével mutatja be a központi témakört, jelen esetben a háztípus eredetét, annak átalakulását és hatását a magyarországi vizuális kultúra történetében.

A magyarországi szocreál utáni műépítészet által lenézett „mostohagyerek” kockaház, vagyis a hatvanas-hetvenes évek tipikus családi háza a múlt század legmaradandóbb építészeti formájának bizonyult, és kétség sem fér ahhoz, hogy a mai napig meghatározza a magyar vidék településeinek képét.

Kisugárzással bírt

A kiállítás célja megmutatni a XX. századi magyarországi építészet egyik meghatározó formájának kulturális környezetét és genealógiáját.

A kockaház mint a priváterős magánépítkezések (kaláka) médiuma és a modernizáció építészeti alakzata a népi építészet spontán reakciója volt a társadalom lakásépítési igényeire

– olvasható a kiállításon, amelynek kurátora Maj Ajna és Máté Zsófia.

A kizárólag mintegy két évtized alatt – az ötvenes évek végétől a hetvenes évek végéig – keletkezett magyar vidéki házak tipológiája egészen a következő háztípus, az úgynevezett alpesi ház térnyeréséig jelentős helyi kisugárzással bíró, mintaadó, stílusteremtő tényező maradt térségünkben.

A háztípus sajátos megjelenése egyfajta esztétikai nyelv. Szemantikájának megértése, rejtett jelentéstartalmainak kifejtése adja a kiállítás gerincét, és számos kérdésre keresi a választ.

• Mit jelent számunkra a közös kulturális emlékezeti térben felbukkanó kockaház?
• Mit kezdjünk vele, milyen a megítélése: pozitív vagy inkább negatív?
• Honnan ered, és hogyan terjedt el ez a háztípus, melyek megjelenésének földrajzi határai, ikonográfiai jellemzői?
• Mi célt szolgált a házakon a homlokzatok egyéni kialakítása, a felület ornamentális átalakítása?
• Milyen lélektani és szociológiai, illetve kulturális antropológiai összetevői voltak a háztípus térhódításának?

A tárlaton zömében kortárs képzőművészek kockaház-tematikájú művei tekinthetők meg. Bár a munkák jelentős része más kontextusban született, a kiállítás összefüggésében számos fontos, ugyanakkor eltérő részletre világítanak rá.

A jelentéktelennek tűnő tényezők, sajátos időkapszulák, amelyek a művek eredeti kontextusában a tekintet – és a tudat – perifériájára estek, korábban javarészt rejtve maradtak, most azonban a kurátorok megkísérlik újraértelmezni és összekötni a múlt adottságait a jelen kérdéseivel, egyben másként tekinteni a meghatározó kulturális mintázatra.

A kiállítás 2024. augusztus 18-ig látogatható.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)