Lezuhant a repülőgépe, csodával határos módon mégis életben maradt

Bárdy György gyerekkora óta rajongott a színházért, a moziért. Szenvedélye akkora volt, hogy 13 éves korában létrehozott egy színtársulatot. A Kispesti Református Ifjúsági Egyesületben rendezőként és színészként is fellépett a saját csoportjával. Egyszer megrendezte Kodolányi János Földindulás című drámáját, a főszerepet pedig magára osztotta. S milyen jól tette, hisz az előadást Várkonyi Zoltán is megtekintette, ami örökre megpecsételte a fiatal Bárdy sorsát.

Találtak valami gyöngyszemet

A történetről a Jászai Mari-díjas színész 2006-ban, 85 éves korában beszélt az ATV műsorában.

Szabadtéri előadás volt a templom udvarán, amelyre Várkonyi Kiss Ferenc társaságában csöppent be. Előtte ugyanis a világhírű Kispesti Gödörben szálka nélküli halászlét fogyasztottak. Az asztalukon találtak egy kis cédulát, amit kézzel írtunk, festettünk. Kiss Ferenc azt mondta: »Zoli, menjünk el, hátha találunk valami gyöngyszemet.« Hát ez voltam én.

A produkció után Várkonyi Zoltán odalépett Bárdyhoz, és ajánlatot tett neki.

Majd sok év múlva, ha Budapesten színházam lesz, ott lesz a helyed

– mondta, ám az élet úgy hozta, hogy Bárdyt egy időre elkerülte a színészet, sőt az élete is veszélybe került. A II. világháborúban ugyanis az ukrán fronton szolgált repülősként. Az Újságmúzeum azt írja, hogy többször is a halál torkában járt, egy alkalommal a repülőgépe is lezuhant, ám csodával határos módon életben maradt. 1945-ben véget ért a második világháború, s miután felépült a Don-kanyarban szerzett sebesüléséből, felkereste Várkonyit, és azt mondta: „Itt vagyok, élek, állok rendelkezésére.” A Művész Színház direktora pedig betartotta a szavát.

Nem sokszor, csak négyszázszor

Bárdy György alvilági fickótól durva csendőrig bárkit képes volt eljátszani, és a veszélyes nőcsábász szerepe sem állt tőle messze – az életben sem. Shakespeare-től Molnár Ferencen és más klasszikusokon át a kortárs drámákig százféle alakban mindig kiválóan játszott. Sokan a félszemű Jumurdzsákként is emlékezhetünk rá az Egri csillagokból.

Szóval a komoly és a humoros szerepkör is közel állt hozzá. A drámai, úgymond „sötét” szerepekhez is másképp nyúlt, mint mások: humorral. De nem úgy, hogy nevetni kelljen rajta, hanem játékosságot vitt bele. Nem akart ugyanis belegebedni a karakterbe, a színészetet inkább játéknak tekintette. Ám hiába volt jó kedélyű, életvidám ember, ez nem jelentette azt, hogy mindenki kedvelte. Erről így beszélt:

Pályám során egyetlen kiváló színésszel volt konfliktusom a Vígszínházban, (Tomanek – a szerk.) Nándorral. Hadd ne mondjam a vezetéknevét. Talán azért, mert mi más-más világ voltunk, én a humor, a jókedv és a mosoly képviselője, ő meg egy keserű, szomorú, ugyanakkor remek színész volt. Egy apró kis epizód, a Furcsa párban együtt játszottunk, nem sokszor, csak négyszázszor.

Neil Simon darabjában Bárdy sajátos humorát igyekezett csillogtatni, korlátokat nem ismerve, amelyeket viszont Tomanek szentnek és sérthetetlennek tartott.

Rendszeresen följelentett Várkonyinál, aki hivatalból kénytelen volt hívni és megdorgálni, ugyanakkor egyetértett velem. Egyszer azt mondtam neki: »Zoli, tudom, honnét származnak az értesüléseid, de én most felmegyek a társalgóba és szétverem a pofáját.« Erre azt felelte, hogy hagyjam a francba. »Tudod, mi a baja? E héten nem halt meg senkije.«

Bárdy György arról is beszélt, hogy a négyszáz előadás során amúgy nem álltak szóba egymással, és szerinte ebben nem ő a bűnös. A darab azonban pont erről szól, s a gigantikus siker annak is köszönhető volt, hogy Várkonyi kiszúrta és használta, hogy ők ketten az életben olyanok, mint a tűz és víz. 

Születése napján most ön is tesztelheti, mennyit tud Bárdy Györgyről.

(Borítókép: Bárdy György 1979-ben. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan)