Újabb tumort találtak Szentesi Évánál
Szentesi Éva író, a WMN egykori újságírója pénteken személyes blogján megjelent írásában számolt be arról, hogy valószínűleg újabb tumort találtak a szervezetében.
„Semmi jót nem remélek, és valahogy mindig túlélem. Ennyi biztos, ebben még nem vallottam kudarcot” – olvasható Szentesi Éva személyes blogján, a Két centi című legfrissebb írásában.
„Van a csípőmben egy két centi nagyságú világító rész, amit ki kell vágni. A bal vese nem mutat életjelet, lehet, azt is kiveszik, a kétcentis folt nyomja az artériát, ezért fáj, a vese alatti vezetéket pedig elzárta, emiatt az nem ürül. És világít: minden bizonnyal tumor” – írja Szentesi Éva.
Az író eddig már kétszer küzdött meg a rákkal, ami egyébként több könyvét is ihlette. Betegsége során főként édesanyja segítette át, aki néhány éve halt meg koronavírusban. Szentesi Éva elmondása szerint ezt a tényt még mindig nehezen tudja elfogadni.