Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHáy János: A boldogság egy termék, amit a magazinok hirdetnek
További Kultúr cikkek
Háy János nem feszítené túl a boldogságügyet, szerinte ez is egy termék, amit a magazinok hirdetnek. „Boldognak kell lenned, és annak látványos dolognak kell lennie.” A József Attila-díjas író, költő, drámaíró az Index arútluK című műsorában ezt arra a kérdésre felelte, hogy ő boldog-e. Szerinte a Boldog boldogtalan című új regénye picit arról is szól, hogy sokan úgy hiszik, csak akkor lehetnek boldogok, ha a mások által keltett vágyakat kielégítik.
Holott az élet örömök és fájdalmak váltakozásából áll. Valamikor jobb, valamikor rosszabb a hangulatom, ami teljesen normális.
Szerinte a boldogság nehezen megfogalmazható. Úgy véli, az a jó, ha az ember erősen fogékony az örömre. Ez azért fontos, mert sok jó és rossz dolog történik, és még ekkor sem az a legrosszabb, ha mindig csak a rosszat vesszük észre, hanem az, ha egyiket sem.
„Vannak olyan barátaim, akik azt szokták mondani, eleget szenvedtek már az életben, s onnantól semmi sem érdekli őket, és mindenhez hideg szívvel állnak hozzá. De ezzel az örömre és a fájdalomra való fogékonyságot is kiirtod magadból, ám mindkettőre szükségünk van. És arra sincs esély, hogy a fájdalmat kioperáljuk az életünkből” – fogalmazott Háy János.
Ellenszenves írók
Háy János arról is beszélt, hogy íróként milyen vágyaknak vagy elvárásoknak kell megfelelnie. Elmondta, az idősebb szerzők közé tartozik, ezért már senkinek sem szeretne megfelelni. Abban viszont biztos, hogy amikor az ember belép az írói világba, az irodalom terébe, intézményrendszerébe, nyilvánvaló, hogy bizonyos dolgoknak meg kell felelni.
Ő csak egy dologra emlékszik: amikor szerkesztőként elkezdett dolgozni egy kiadóban, azt látta, hogy vannak bizonyos figurák, akik sokat tudnak a világról, és ő is meg akarta szerezni a tudást. Ez volt az önmagával szembeni elvárása.
Háy azonban egy másik momentumot is kiemelt: az írást, az általa elérhető sikert és a megélhetést. Úgy véli, hogy az irodalmat nem a polgári siker alapján mérik, a mű igazi diadala, amikor az író meg tudja fogalmazni a világot, mert olyankor valami iszonyúan erőteljesen jelenik meg a papíron.
Gyakran látni, hogy az alkotók megpróbálják megteremteni a megélhetésüket a műveikből, ami logikus. De ha azokon változtatni kell, vagy eleve úgy kell megírni, hogy a közönségnek, a kritikának vagy a kormányzatoknak tetsszen, az nagy probléma.
Háy szerint ugyanis minden műalkotás valamilyen módon a létünk igazságáról akar beszélni. Ettől függetlenül még vannak ellenszenves írók, ő is ismer ilyeneket, és tudja, hogy bizonyára ő is az másoknak. Példaként Caravaggiót hozta fel, aki embert ölt, meg Ady Endrét, aki „mindig be volt nyomva”. Ez személyesen lehet ellenszenves, de a műre nincs negatív hatással, vélekedett.
A korrupció negatív hatása
„Negatív hatással a korrupció van, amikor a műveken belül hazudsz. Amikor azt akarod, hogy a mű miatt szeressenek téged. Ám roppant veszélyes, ha erre figyelsz. Lehet, hogy ezzel megteremted a megélhetésedet, a tehetségedet viszont olcsón eljátszod” – jegyezte meg a József Attila-díjas író.
A podcastban szó esett még arról, hogy a Boldog boldogtalanok regénye arra is lehetőséget teremtett önmagának, hogy ironizáljon a magyar irodalom aktuális állapotán és a genderkérdésen. Felvetődött, hogy íróként nem félt-e attól, hogy ha egy homoszexuális karaktert ábrázol, akkor a könyvét lefóliázhatják, ahogy az is, hogy az olvasó mindig észreveszi, ha az író hazudik a műben. Végül, de nem utolsósorban beszélgettünk a 95. Ünnepi Könyvhétről is, amelyet idén június 13. és 16. között rendeznek meg Budapesten. Háy János pedig június 14-én, 17 órától fog dedikálni a Vörösmarty téren.
Aki lemaradt volna az arútluK podcast előző adásáról, vagy újra meghallgatná a beszélgetést, az ide kattintva megteheti.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)