Salman Rushdie magyar fordítója attól félt, hogy megtámadják

Beleborzongunk, ha elképzeljük, hogy Salman Rushdie min mehetett keresztül az elmúlt évtizedekben. 1989. február 14-én történt, hogy az indiai–brit író ellen A sátáni versek című, 1988-ban megjelent könyve miatt Irán politikai és vallási vezetője, Ruholláh Khomeini fatvát adott ki – azaz minden hívő muszlimot felszólított Rushdie kivégzésére, és a regény kiadóinak megölésére is.

Ez azt jelenti, hogy nem csak az író, hanem azok sem voltak biztonságban, akik valamilyen formában népszerűsítették a munkásságát. Akkoriban a muszlim közösségek világszerte nagygyűléseket tartottak és könyveket égettek, a világ más tájain pedig brutális dolgok történtek.

• A berkeley-i Kaliforniai Egyetem könyvesboltjait, amelyek a regényt árulták, 1989-ben bombatámadás érte. 
• Rushdie japán fordítóját, Igarasi Hitosit 1991-ben Tokióban halálra késelték, olasz fordítóját, Ettore Capriolót megverték és megszúrták milánói otthonában.
• A norvég kiadó, William Nygaard 1993-ban súlyosan megsebesült, amikor oslói háza előtt háromszor is meglőtték.
• A törökországi Sivas egyik hoteljét 1993-ban felgyújtották, mert a török fordító, Aziz Nesin épp ott szállt meg. A támadásban 37 személy lelte halálát.

Nem vállalta, féltette az életét

A jelenség kapcsán megkerestük Greskovits Endrét, aki hazánkban talán mindenkinél jobban ismeri Salman Rushdie-t, legalábbis a lelkivilágát. Ő az, aki mintegy 40 éve ülteti át magyarra a Booker-díjas szerző alkotásait. Hozzátesszük, mesteri szinten.

Greskovits Endre gyorsan és készséggel válaszolt a lapunk kérdéseinkre. Azt mondta, annak idején ő is hallott a fentebb említett esetekről, miután a világsajtó megírta, érzékelte a rendkívüli felháborodást. Megkérdeztük tőle, félt-e attól, hogy őt is megtámadhatják, és hogy az életére törhetnek.

Amikor a 90-es években felajánlották, hogy fordítsam le A sátáni verseket, akkor éppen ezek miatt utasítottam vissza. De nem csak én, előttem már ketten. Én még viszonylag kezdő fordító voltam akkoriban, ezért kerestek meg csak harmadiknak

– fogalmazott Greskovits Endre, majd hozzátette: „2014-ben az Ulpius-ház Kiadó felkérésére már félelem nélkül elvállaltam, hiszen addigra lecsöndesedtek ezek a dolgok, látszólag másra figyelt a muzulmán világ.”

A megszakadt nyugodt élet

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, 2022-ben az indiai származású brit–amerikai író a New York nyugati részén található Chautauqua Intézet előtti színpadon éppen a szólásszabadságról tartott előadást, amikor egy férfi felment a színpadra, és késsel rátámadt. Több késszúrás is érte, az író életveszélyes sérüléseket szenvedett, s bár szerencsésen életben maradt, az egyik szemét elvesztette. 

Greskovits Endrével az általa fordítótt Kés című memoárról is beszélgettünk, amely tavasszal a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg. A műben Rushdie az ellene elkövetett gyilkossági merényletet írta ki magából. De hogy milyen polcra tehető ez a könyv a szerző életművében, Greskovits szerint „semmiképpen sem a regények közé”.

Ha valahová be kellene sorolnom, a Joseph Anton című memoár folytatásának vagy inkább függelékének tekinteném. Az ugyanis nagyjából akkor ér véget, amikor Rushdie 2000-ben Amerikába költözik, és attól fogva, ha érik is fenyegetések, gyakorlatilag senki sem háborgatja. Ez a viszonylag nyugodt élet szakadt meg a brutális támadással.

A Késről mi is írtunk, szerintünk nem szerepel az író legnagyobb művei között. Ám megértjük, hogy Salman Rushdie emléket akart állítani gyötrelmének, és őt ez segíti a gyógyulásában. 

Éles eszű, adomázni szerető

Greskovits Endre elsőként az Ingyen rádió című novelláját, aztán Falvay Mihállyal közösen az 1994-ben megjelent Kelet, Nyugat novelláskötetet ültették át magyarra. A műfordító úgy véli, a Booker-díjas szerző igen sok fontos témával foglalkozik nagyon magas szinten. Ezek közül is kiemelkedik az összes művén végighúzódó és sosem szűnő érdeklődés: hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző kultúrák, Kelet és Nyugat miképpen hat egymásra, és milyen hatásokat gyakorol egyik a másikra és viszont.

„Hogy csak a legszembetűnőbbeket említsem: A mór utolsó sóhajában a Hispániából elüldözött mórok és zsidók letelepedése Dél-Indiában, A firenzei varázslónőben az ifjú európai utazó megérkezése Akbar nagymogul udvarába, A lázmester című novellában a kelet-európai menekült sakknagymester és az indiai ájá románca, és még sorolhatnám.

Persze mindehhez – eredetileg történész lévén – óriási apparátust használ: bőségesen alkalmaz mitológiai és vallási elemeket, műveire mindig jellemző a logikus építkezés, a szálak elvarrása, a rendkívüli szellemesség és a megannyi nyelvi lelemény. Túlzás nélkül állíthatom, hogy korunk egyik legnagyobb írója

– fogalmazott Greskovits Endre, akitől megtudtuk, hogy Rushdie először 1998-ban járt Budapesten, A mór utolsó sóhaja magyarországi megjelenése után, és akkor még a brit titkosszolgálat vigyázott rá. A látogatása alkalmából megkapta a Budapest Nagydíjat.

„Aztán 2007-ben jött el, a Sálímár bohóc megjelenése után. Mindkét alkalommal volt szerencsém vele vacsorázni, és egy rendkívül közvetlen, éles eszű, adomázni szerető embert ismertem meg a személyében” – emlékezett vissza.

(Borítókép: Salman Rushdie 2024. május 14-én. Fotó: Bernd von Jutrczenka / picture alliance / Getty Images)