Kulka János visszatér a színpadra
Két előadással kezdi a Füge Produkció a 2024/2025-ös évadot. Az Orlai Produkciós Irodával együttműködésben mutatják be a Színházteremben Csuja László Halál Velencében című Thomas Mann-rendezését, amelyben Kulka János szerepel, illetve Pálos Hanna Mély levegő című monodrámáját is szeptembertől láthatja a közönség a Kamarateremben – írja a kultura.hu.
Októberben Szilágyi Bálint rendezi a Hab a tortán!-mesesorozat legújabb részét Matricás Laci címen Barta Ágnes és Mészáros Martin szereplésével. Szilvay Máté Staféta-nyertes I see no god up here című premierjét október 4-én tartják a Trafóban. Farkas Ádám a magyar gyermekvédelemről készít verbatim színházi előadást a Színházteremben a novemberi mindenGYEREK-fesztiválra.
Három Budapest-drámapályázaton nyertes pályamű is megvalósul a következő évadban: Pass Andrea Polaroid Budapest című darabját februárban mutatják be a Színházteremben, Kontos Miklós Stég című drámája Schwechtje Mihály rendezésében márciustól lesz látható ugyanitt, Németh Ákos Más című művét pedig Vajdai Vilmos viszi színre áprilisban.
Sikerült összegyűjteni
Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Füge Produkció elnöke, a Jurányi Ház vezetője elmondta, ősszel indították a közösségben az energiakampányukat a Magyar Természetvédők Szövetségével közösen, ennek eredményeképp több mint ötmillió forintot sikerült összegyűjteni, amelyet arra szánnak, hogy napelemek kerüljenek a Jurányi tetejére.
Átadták a Szirtes Attila-díjat, amelynek nyertesei Dézsi Kata és Mervel Miklós. Előadásaikat számos díjjal jutalmazták. A Ki ölte meg az apámat a Színikritikusok Díját kapta a legjobb független előadás kategóriában, a Született: Wágner Emese a MOST Feszten a legjobb monodráma díját, a Szarvasnak gyermeke című darabban játszó Friedenthal Zoltán a legjobb férfi epizódalakításért járó Brighella-díjat kapta a VIDOR Fesztiválon.
Rozgonyi-Kulcsár Viktóriát Pro Cultura Urbis díjjal tüntették ki, és jelölték a SzuperWMN Lámpás-különdíjára, valamint üzleti kategóriában a Nők Lapja Példakép díjra.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
53 perce
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Címlapon
Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban
Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.
55 perce
- Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat
A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.
54 perce
- Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt
Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi- Sarkvidéken.
16 perce
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Címlapon
Veszélybe kerülhet Ukrajna szuverenitása a ritkaföldfémekről szóló megállapodás miatt
51 perce
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22