Ismét Szigligetre költözik a Centrál Színház
„Minden sikeres férfi mögött egy nő áll. A nő mögött pedig a férfi felesége. Igaz ez Virág úrra is, a vidéki csárda tulajdonosára, aki, miután nagy összeget nyert a lottón, felkelti Ilonka, a cukrászlány érdeklődését. Így felesége, a bájos Marianne, a démoni Delilához hasonlóan kénytelen cselekedni, bevetve a női rafinéria teljes arzenálját, hogy megmentse házasságát” − szól a Delila rövid ismertetője, amely Molnár Ferenc háború előtti utolsó vígszínházi bemutatója volt.
„Nagyon sok Molnár Ferencet játszottam már, és az mindig ajándék. Csodálatos írónak tartom és nagyon szeretem, hogy érzelemdús emberi történeteket ír, sok humorral. A Delila igazi női darab, a nőt ünnepli, miközben a férfiaknak is izgalmas lehetőséget kínál arra, hogy kicsit belelássanak a női lélekbe” – idézi a Delilával Balsai Móni szavait a sajtóanyag.
Mivel az előadás a következő évadban már nem lesz a Centrál műsorán, érdemes utoljára Szigligeten, a hat előadás egyikén megnézni.
Molnár Ferenc egyik leghíresebb darabja, a Játék a kastélyban is műsorra kerül. Molnár Ferenc színházi pályája csúcsán, 48 évesen, már világhírű szerzőként írta ezt a darabot, amely vallomás a színház hatalmáról.
![Jelenet a Játék a kastélyban című színdarabból](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5732/57321/573214/57321443_46aed71ee56666e38993e2317973a3b8_wm.jpg)
„Banálisnak tűnhet ez az édes játék, azonban túlzás nélkül állítom, hogy a darab finoman csiszolt gyémánt. Arról mesél, hogy a színház ugyan nem tudja megváltoztatni az életünket de képes elhitetni velünk egy szebb valóságot” – vallja az előadás rendezője, Puskás Tamás.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek
A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.
február 10., 09:56
- Kultúr
A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten
Történelmi ékszerek és modern divat találkozása a fővárosban.
február 10., 10:56
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat
Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.
február 10., 07:09
- Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek
A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.
február 9., 18:39
- Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével
Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.
február 10., 10:54
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Kultúr
A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra
A cél mi más lenne: a fogyasztás.
február 10., 13:58
- Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.
február 8., 09:32
- Kultúr
Kezdődik az igazgatók körtánca, öt intézmény élére neveznek ki új vezetőket
Olaszországban nagy a tét.
február 9., 12:08
- Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában
Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.
február 10., 12:00
- Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak
Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?
február 9., 10:50
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Kultúr
Kiderült, mi okozta David Lynch halálát
A legendás rendezőnél még 2020-ban diagnosztizáltak tüdőtágulatot.
február 8., 16:00
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt
A város önkormányzata megszólalt az ügyben.
február 8., 10:44
- Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.
február 8., 15:06
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Kultúr
A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került
Jó időre kivonta őt a forgalomból, de felépülése alatt lett ideje „jobban megvizsgálni a dolgokat”.
február 9., 06:18
- Kultúr
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
7 órája
- Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz
A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.
2 órája