Kisdiákként lestük a titkokat, majd hajnalig tartott a buli

A nyár a táborok ideje. Az irodalomban is. A Fiatal Írók Szövetsége ezért idén is megszervezte a FISZ-tábort. Az Index pedig felkerekedett, hogy megnézze, milyen az, amikor a reggeli kávé és az esti buli között végre a magyar irodalomé a főszerep. A Szokolya melletti Királyrét kiváló környezet arra, hogy az irodalom szerelmesei 2024. július 17. és 21. között pár napra összegyűljenek, hogy a fiatal írók, költők, szerkesztők kiváló mesterektől tanulhassanak. 

A kiscsoportokban zajló műhelymunkában idősebb szakemberek vezetik a fiatalokat. A kritikaműhely vezetője Smid Róbert és Zelei Dávid, a prózáé Moskát Anita, Milbacher Róbert és Juhász Tibor. Terék Annával, Kollár Árpáddal, Korpa Tamással és Lövétei Lázár Lászlóval pedig a líraműhelyek résztvevői dolgozhatnak együtt.

Hamar kiderült, hogy a hatfős csoport többsége elsőbálozó. A résztvevők a szövegeiket előbb körbeküldték egymásnak. Lövéteinek hamar feltűnt, hogy a művek többsége szabadvers. Furcsállta. Ő Kosztolányi Dezsővel ért egyet, aki szerint rímes, kötött formában könnyebb verset írni. „Egy hívószó mindig segít, a rímben és a tartalommal való megtöltésben is” – fogalmazott.

Visszavedlettünk kisdiákká

Ezt követően visszavedlettünk kisdiákká, és legóztunk kicsit. A gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a József Attila-díjas költő az „erszényéből” A4-es lapokat vett elő, amelyeken egy általa kiválasztott vers egy-egy strófája szerepelt. A papírlapokat a járdára helyezte – cselesen összekeverve –, és indulhatott a játék.

Előbb a versszakokat kellett sorba tenni, majd a szerző nevére kerestük a választ, végül pedig a mű címét kellett kitalálni. A műhely tagjai viszonylag hamar megfejtették, hogy a vers az 1940-es években született. De a költő nevét továbbra is homály fedte, így Lövétei készségesen elárulta, hogy Gellért Sándor írta. 

Sokat agyaltunk azon is, hogy vajon mi lehet a mű címe. Ezen azért időztünk el, mert bizony sokszor előfordul, hogy az alkotásoknak nincs is címe. Ekkor megnéztük, melyek azok a motívumok, amelyek a leggyakrabban fordulnak elő a versben. Megbeszéltük, hogy melyik miért nem jó. Az egyik kilógott, a másik túlságosan szájbarágós lett volna. Bár olyan is akadt, amelyik talán az eredeti címnél is jobbnak bizonyult. Helyes megfejtés nem érkezett, de kiderült, hogy Gellért Sándor Úgy, mint ott a falu előtt című költeményét elemeztük.

A jó hangulatú foglalkozás alatt a résztvevők gyakorlati tanácsokkal is gazdagodtak. Például, ha „kész a szöveg, hangosan olvasd fel magadnak. Ez a sorok tördelésében is segít.

Ha hosszabb a vers, sokkal több honoráriumot lehet kapni. Ami igaz, mert volt, amikor a sorok száma után fizettek.

Lövétei úgy véli, ha valaki visszajár a táborba, legjobb, ha különféle szemináriumvezetőkkel találkozik, dolgozik együtt. Érdemes megtapasztalni a különbségeket. „Én is azért jövök, mert tőletek is sokat tanulok. Ha nem így lenne, nem jönnék” – jegyezte meg a költő, aki remekül fogta össze és vezette be a költészet titkaiba az ifjú alkotókat, akik igazán remek szövegekkel érkeztek. 

Az utolsó szó jogán

A műhelyfoglalkozások után a rendezték meg a FISZ-tábor első színpadi beszélgetését, Az utolsó szó jogán címmel. Kalász Orsolya műfordítót, költőt és G. István László költő, műfordítót Pataki Viktor kérdezte. Először arról, hogyan kerültek kapcsolatba a műfordítással. Majd arról, milyen volt a műfordítás presztízse a nyolcvanas, kilencvenes években, és ma, a mesterséges intelligencia idejében.

Kalász Orsolya tapasztalata szerint az itthoni edukációban addig „nem mondhattad magadról, hogy költő vagy, amíg egy szonettkoszorút nem tudtál megcsinálni, vagy amíg nem olvastál, fordítottál valamit”. Úgy tartották, hogy a költészetet leginkább így lehet megtanulni.

G. István László egyetértett az előtte szólóval. Számára a líra műfajának elsajátításához az életművek, a hangok is fontosak lettek, amelyekkel „meg kellett küzdeni”. Elmondta, hogy ő Emily Dickinson amerikai költő műveinek fordításával kezdte, ezután a nemzetközi kapcsolatai fokozatosan épültek. Olyannyira, hogy 2007-ben Iowában, a Nemzetközi Íróprogramban vehetett részt, amelyben korábban Nemes Nagy Ágnes és Oravecz Imre is. „Hihetetlen volt, ahogy minden földrészről érkező 25-30 ember egyszerre rezonál valamire, ami nagyon jó.” Ekkor figyelt fel May Miller műveire, akitől később angolról magyarra kezdett fordítani.

A beszélgetés ezen pontján eleredt az eső, a program a Kastélyszálló első emeleti dísztermében folytatódott. Az átállást a szervezők profin és gördülékenyen lefolytatták, mint minden mást az egész programsorozat alatt. Nem túlzunk, nincs minden bokorban olyan szervezői gárda, amely nemcsak vérprofi, de vidáman, empatikusan is viszonyul az emberekhez. A FISZ-tábor staffja ezt teszi, ennek köszönhetően alakulhatott ki az elmúlt évek alatt, hogy egy tényleg

Amikor mindenki elfoglalta a helyét, Kalász Orsolya azzal folytatta, hogy Németországban sok forrás áll rendelkezésre a műfordításra. „Az állam közvetlenül nem avatkozhat bele a könyvtámogatásba, a műfordításra viszont annyi támogatás van, amennyit csak akarsz. És a fordítók nevét már a borító címlapjára, előre kell tenni” – fűzte hozzá.

Érdekes volt hallgatni, hogy Németországban a támogatás nagysága nyomán a fordítás elméletét is tematizálták. „A jó és a rossz fordítás is kitágult. Megtudtuk, van olyan költő, aki bár nem tudott svédül, hipnózis alatt mégis ezen a nyelven fordított. Vagyis ha találsz egy kiadót, a különleges metódusod lesz az, amiért megveszik a könyved” – magyarázta Kalász.

G. István László saját példájával élt, elmondta, hogy ő rendre pontosan próbál fordítani, amihez rengeteg kompromisszum kell: hosszan töpreng azon, hogy mit áldozzon be, és mit nem. „Van olyan Dickens-vers, amely aztán a saját versem lett, mondjuk a lényege, a lelke ugyanaz. Persze saját magamat áthúznám a kreatívírás órán, amit tartok” – fogalmazott.

Tehetséggondozási lehetőségek

Később az Akadálymentesített Jelenlét-műhely részvevői felé szegeződött minden tekintet. Ez a FISZ online kezdeményezése, amely elsősorban azoknak kínál tehetséggondozási lehetőségeket, akik testi, földrajzi vagy szociális helyzetük miatt nem tudják képviselni magukat a szövetség által szervezett, hagyományosan fővárosi alkalmakon.

A műhely Szabó Imola Julianna és Juhász Tibor koordinálásával működik, a mostani színpadi beszélgetést is ők moderálták. Kovács Boglárka 2023 januárjában jegyezte le először azt a néhány képet, amelyek a fejében megjelentek. Nagy Norbert kifejezetten hasznosnak tartja, hogy eleinte a háromórás foglalkozásból kettő azzal ment el, hogy a magyar irodalom helyzetéről beszélgettek. Tehát nem csak a szövegeken dolgoztak, hanem előbb igyekeztek kontextust teremteni, hogy megismerhessék azt, amilyen közegben alkothatnak.

Szirmai Panni úgy véli, a műhelynek köszönhetően tudatosabban foglalkozik azzal, mi van a kortárs irodalomban, hogy őt mi érdekli igazán. Szánthó Erika Emma pedig könnyedebben és ösztönösebben ír, de a műhelyvezetői ezt nem vették el tőle, hanem hagyták, és rámutattak, hogyan dolgozhat ezzel. Tálos Atanáz sokáig keresett egy olyan teret, amelyben magához képest jól tud fejlődni. „Hosszú ideig azt éreztem, hogy elakadtam, de már jobban látom kívülről, mit csinálok” – mondta. Kertész Mátyás a műhely kezdetét nem tudta felidézni, csak arra emlékszik, mennyire jó és elfogadó volt a közeg. 

A színpadi beszélgetés végén a műhely résztvevői a saját műveiket olvasták fel az érdeklődő közönségnek, ezeket egészen felemelő volt hallgatni. Az est további részében a táborlakók kötetlenül beszélgettek, ismerkedtek. Különösen jó volt megtapasztalni, ahogy mindenki egyenrangúként és tiszteletteljesen fordul a másikhoz, de nem mereven, hanem lazán. A buli pedig ilyen hangulatban tartott hajnalig.