Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMGyújtogatással vádolták meg őket, a baráti kör nyomozni kezdett
Závada Pál életében két okból is különleges lehet a 2024-es év. Egyrészt mert a Kossuth-díjas író idén decemberben lesz hetvenéves, másrészt biztossá vált, hogy október 8-án jelenik meg a Pernye és fű című új regénye. A kötetet Magvető Kiadó adja ki, amely a közösségi médiában már beharangozta a hamarosan érkező művet.
A történet főszereplői olyan gazdálkodókról forgatnak dokumentumfilmet, akiket az ötvenes években gyújtogatással vádoltak meg. A baráti kör – amelyben filmeseken kívül szociográfus, grafikus, történész és újságíró is van – nyomozásba kezd, keresik és megpróbálják szóra bírni az áldozatok családtagjait, a valamikori tanúkat, ügyészeket, bírókat, illetve a hajdani tudósítókat. De nem ez az egyetlen rejtély.
A szereplőknek ugyanis saját életüket és korukat is meg kellene érteniük. 1988-at írunk, ami egy válságokkal és bizakodásokkal terhes, kiszámíthatatlan időszak volt.
Závada új, több mint 500 oldalas regényében a szereplők egy falusi házban járnak össze rendszeresen, ami egyben a forgatási támaszpontjuk is. Ezen a helyen nemcsak a filmjükről beszélgetnek, hanem a mindennapjaikról, a magánéletükről is.
„Múltbéli bűnökről és érvekről szóló viták, kutatások és illegális olvasmányok, tüntetések, szervezkedések és kamerába mondott vallomások közepette kell szembenézniük házasságuk válságaival, új szerelmek vágyaival, gyerekeik sorsával, hivatásuk, megélhetésük gondjaival” – olvasható a Magvető Kiadó közleményében
A közélet traumája
A Kossuth-díjas író a Literának már korábban beszélt a hamarosan megjelenő regényről.
Ki-ki pedig épp azzal hozakodik elő, ami a közélet traumájaként vagy aktuális magánbajaként őt különösen foglalkoztatja. Avagy amiben szeretne, de nem tud eligazodni. Vagy amit, vagy akit – ha fölkészül, és alaposan utánanéz – akár meg is magyarázhat, de érteni akkor sem érti. Pedig igazán része volna az általa összeválogatott hagyománynak, amellyel – vagy akivel – neki nagyon is dolga volna.
A mű Závada számára némi átfedést jelentett az Apfelbaum. Nagyvárad, Berlin című verses regényével, amely 2022 márciusában jelent meg, de még ezt követően is volt vele dolga. Egyrészt verstanilag tovább igazított a sorokon, így aztán újranyomás helyett második, javított kiadással jelentkezhetett, másrészt fölolvasta az egészet, hogy hangoskönyvként is megjelenhessen.