Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMRitka tévedés miatt maradt el Hevesi Tamás erdélyi fellépése, megszólalt az énekes
További Kultúr cikkek
Július 28-án rendezik meg a Strudlifesztivált az erdélyi Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük. Olyan hírek is megjelentek, miszerint Hevesi Tamás, a fesztivál főfellépője megfeledkezett arról, hogy a hétvégén koncertje lesz a helyszínen, aki így ehelyett elment nyaralni. Ennél azonban sokkal árnyaltabb a helyzet, ugyanis adminisztrációs, vagyis egyeztetési hiba történt, ezért a zenész nem is tudott arról, hogy színpadra kell lépnie a hétvégén.
Hevesi Tamás rosszindulatú beszédnek nevezte a megjelent híreket, amelyek szerint elfelejtette a fellépését, amiért már előre kifizették. Mint mondja, a fellépési díját nem kapta meg előre.
„Ez rágalmazás és becsületsértés. Semmilyen pénzt nem kaptam meg.
Az, hogy a közvetítői iroda bekéri a megrendelőtől, az egy normális folyamat, de én ezt nem kaptam meg, hiszen nem dolgoztam meg érte, nem voltam ott, ezért nekem nem is jár” – mondta Hevesi Tamás a Blikknek, hozzátéve, hogy rágalmazás és becsületsértés miatt – ha kell – jogi lépéseket is hajlandó tenni.
Tíz napra elutaztunk, és négy-öt nappal ezelőtt jött egy egyeztető, hogy nekem szombaton Csanáloson kell énekelnem.Kiesett a kanál a kezemből
– fogalmazott Hevesi Tamás, leszögezve: nem szokott koncerteket elfelejteni, sőt büszke rá, ha a határon túlról hívják. Ám most egy tévedés miatt nem jutott el hozzá a a szerződés
Már nagyon-nagyon rég nem énekeltem Erdélyben, és nagyon örültem ennek a lehetőségnek
– magyarázta Hevesi Tamás, aki azt is elárulta, hogy még februárban keresték meg a fellépéssel kapcsolatban, de nem ő volt az, aki aláírta a szerződést.
A Blikknek a zenész elmondta, hogy az egyeztető megérkezése után felhívták az asszisztensüket, aki bocsánatot kért amiatt, hogy nem küldte el nekik a szerződést. Hevesi Tamás elismerte, hogy az ő oldaluk hibázott, de kikéri magának, hogy megfeledkezett a saját koncertjéről.
Mivel szembesültem azzal, hogy mi történt – sajnos rajtam kívülálló okoknál fogva –, azt is felajánlottam, hogy ha kell, bármikor ingyen és bérmentve bepótolom ezt a műsort. Kiutazom, megcsinálom
– mondta az énekes.
Hevesi Kriszta szexuálpszichológus, Hevesi Tamás felesége Instagram-oldalán állt ki férje mellett. Mint írta, nem szereti, ha valakit igazságtalanul bántanak, még kevésbé, ha az illető épp az ő férje.
„Tomi nem »elfelejtett« elmenni a csanálosi fellépésére, hanem nem érkezett el hozzá az aláírt szerződés. Egy énekes onnantól tekinti rögzítettnek a dátumot – mindaddig csupán érdeklődés. Nem lett neki előre kifizetve az összeg – azt mindig teljesítés után rendezik” – írta.