Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEgyedüli magyar társulatként lépnek fel a világ legnagyobb fesztiválján
További Kultúr cikkek
A Recirquel egyedüli magyar társulatként már ötödik alkalommal kapott meghívást a Fringe-re, ahol idén is a fesztivál egyik fő helyszínén állnak színpadra, ráadásul itt debütál a csapat legújabb produkciója, a Paradisum is.
Az évente mintegy kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe a világ legnagyobb művészeti és kulturális ünnepe, a jegyeladásokat tekintve az olimpia és a focivébé után a harmadik legnagyobb rendezvénysorozat a világon. A fesztivál idén is négyhetes programmal és közel négyezer produkcióval várja az érdeklődőket.
A Recirquel már régi motorosnak számít az Edinburgh Fringe-en, évről évre hatalmas sikert arat a fesztiválon. Tavaly a The Times szakírója a teljes fesztivál „legegyedibb és leggondosabban kimunkált cirkuszművészeten alapuló alkotásaként” jellemezte a társulat IMA című immerzív produkcióját, a The Guardian pedig a Fringe egyik legjobb produkciójaként említette az „egyszerre nagy léptékű és intim” előadást. 2018-ban a társulat My Land című előadását 4200 produkció közül választották a legjobbnak a fesztiválkritikusok.
A társulat nemzetközi elismertségét jelzi, hogy a szervezők egy még sosem látott, új produkciójukkal hívták meg őket a fesztiválra.
A Vági Bence rendezte Paradisum című előadás a társulat által életre hívott, mára világszerte ismertté vált egyedi formanyelv, a cirque danse nyelvén szólal meg. A modern táncot és a cirkuszművészetet ötvöző Paradisum a világ pusztulását követő újjászületés mítoszát kutatja. Arra keresi a választ, miként létezhet az új ember ebben az Édenhez hasonló, utópisztikus állapotban. Az előadás során az új teremtmények a körülöttük lüktető természeti erőből bontakoznak ki, hogy a megtisztulás, születés, ébredés és rítus jelenetein át elérjék az anima mundit, a »világ szellemét«
− írják a Paradisumról a sajtóközleményben.
Hosszas munka eredménye
Az előadás több hónapos összművészeti alkotómunka eredménye. A kreatív folyamatban fontos szerepet játszottak a társulat korábbi produkcióból ismert előadóművészek, Horváth Zita, Illés Renátó és Zsíros Gábor, a Paradisum társ-koreográfusai, valamint Várnagy Kristóf, aki Holp Nándor és Schlecht Aliz mellett kreatív munkatársként dolgozott a projekten.
A látványtervezésben − amelyben szervesen összeolvad a jelmez és díszlet − Kasza Emese társalkotóként vett részt, a ligthing design pedig most is a Lenzsér Attilával való közös alkotófolyamat eredménye. Az előadás létrehozásának technikai vezetője Vladár Tamás. A Szirtes Edina zeneszerző és Terjék Gábor sound designer által fémjelzett zene ezúttal is nélkülözhetetlen része a produkciónak.
A Vági Bence rendezte alkotást idén is a fesztivál egyik kiemelt játszóhelyén, az Edinburgh óvárosában található templomból átalakított színház, a The Roxy központi színpadán mutatják be.
a Fesztivál legnagyobb produkciós cége, az Assembly meghívására.
A Paradisum magyarországi premierje 2024. október 10-én lesz a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa Sátorban.
(Borítókép: Hirling Bálint)