Új Oscar-díjas filmje lehet Magyarországnak

Életvidám, nyitott, pörgős, spontán – az a bizonyos karakter, akire az ember rásüti: Napsütés. Első találkozásra legalábbis ilyennek ismertem meg Traub Viktóriát, már amennyire másfél óra alatt megismerhet valakit az újságíró. 

Vörös hajáról már az utcán felismertem, hátulról „támadtam”, megszólítottam, hogy „Bocsi, szerintem hozzád jövök”, neki meg először a zavarodottság ült ki az arcára, de ahogy nyújtottam a kezem és bemutatkoztam, rögtön felcsillant a szeme. Egy kávézóban ültünk le beszélgetni a Városmajortól nem messze, azt mondta, mindig ide jár, ez a törzshelye. Ám legyen, nekem ez is megfelel, gondoltam, ráadásul árnyék is van, ami a legnagyobb budapesti hőségben nem árt, kifejezetten hasznos.

Bár Traub Viktória nevét korábban már hallottam, nem tudtam róla semmit, csak annyit, hogy Cipők és paták című animációs rövidfilmje nyár elején az Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztivál versenyprogramjában szerepelt. Ennyi azonban bőven elég volt ahhoz, hogy eldöntsem, egy ilyen szakmai elismerés után ideje jobban megismerni a munkásságát.

Korán kezdte, és sosem adta fel

Ki hitte volna, hogy Traub már gyerekként is szeretett rajzolni. Az iskolás érdeklődés azonban kitartott, mi több, az önkifejezés eszközévé, idővel pedig hivatássá vált.

Amikor szorongtam, amikor valami bajom vagy jókedvem volt, mindig összekapcsolódtam a rajzolással. Egyre lelkesebben kezdtem keresni a grafikus formákat, amelyekben ki tudtam magam fejezni, de véletlenszerűen sodródtam az animáció felé. Nem is nagyon tudtam, hogy mit jelent a szó. A rajzszakkörön mondta az egyik tanárnő, hogy animációs gondolkodásom van, ekkor néztem utána a kifejezésnek

– mondta Traub Viktória, akinek az útja innen a MOME (akkor még Magyar Iparművészeti Egyetem) animáció szakára vezetett, ahová fel is vették.

„Bár nagyon szeretem a grafikát, mindig hiányérzetem maradt, ha pusztán állóképeket rajzoltam. Ahhoz, hogy kifejezzem a gondolataimat, szükségem volt a mozgásra, vagyis az időtényezőre, ezért kötöttem ki az animációnál.”

A krokodil örök és néma

Annak ellenére, hogy sugárzik belőle az eltökéltség, nem volt biztos benne, hogy az egyetem után készíthet is filmeket. Sok víz folyt le a Dunán, amíg valódi lehetősége adódott a filmkészítésre.

Néhány éve írtam és rajzoltam egy Krokodilok könyve című könyvet. Ebből szerettem volna filmet csinálni, de valahogy nem működött jól. Akárhogy forgattuk, nem ment, úgyhogy elvetettük az ötletet. Dus Polettel, a Cipők és paták producerével kezdtünk el közösen gondolkozni a témáról, a történetben rejlő lehetőségekről, a szimbólumokról és a fő karakterekről. A krokodilt megtartottuk, és egy szerelmi történetté alakítottuk. Az volt a célunk, hogy egy párkapcsolat alakulásán keresztül a kapcsolati dinamikákról, az önelfogadásról, önfeladásról lehessen beszélni.

Így történt, hogy a Cipők és paták férfi főszereplője is egy pikkelyes hüllő lett.

A film főhőse Paula, a kentaurlány kisvárosi pedikűrösként emberi lábakra vágyik. Amikor megismerkedik Arnolddal, a krokodilférfival, első látásra egymásba szeretnek. Vajon képes-e a kentaurlány megtalálni az önazonosság felé vezető utat? Milyen ára van a megfelelésnek és az önfeladásnak?

− ezeket a kérdéseket veti fel a 2D rajzanimációs technikával készült rövidfilm, amely az NFI támogatásával a Pi Produkció gyártásában készült, a Solaz Media és a Paprika Studios koproduceri közreműködésével.

A szerzői filmeknél legtöbb esetben a rendező minden munkafázisban részt vesz, nem volt ez másképp a Cipők és paták készítésénél sem. Milyen egyszerű lenne az ember élete, ha kizárólag egyetlen munkafolyamatra kellene koncentrálnia... Traub Viktória azonban mindent is csinált: forgatókönyvet írt, a dizájnért és a vágásért is ő volt felelős, és az animátorokkal is ő tartotta a kapcsolatot. A végeredmény ennek ellenére igazi csapatmunka volt.

A film több mint három évig készült. Nem kéne egy tizenöt perces filmnek három évig tartania, de a csapatban szinte mindenki álláshalmozó, millió projekten dolgoztunk egyszerre.

Bátori Bogi volt a gyártásvezető, a vágásban, kompozitban Polecsák Lajos segítette a munkát. A forgatókönyv három kreatív elme szüleménye: a rendező mellett Dus Polett producer és Bak Zsuzsanna is kivette a részét az írásból, amely több mint fél évig tartott. Bár a forgatókönyv közös munka gyümölcse, a krokodilos szál mégiscsak a rendező fejéből pattant ki.

Izgalmasnak tűnt, hogy bizonyos állatokhoz hozzákapcsolódnak bizonyos, a kultúránkból származó közös hiedelmek vagy érzések, például, hogy a róka ravasz, a csiga lassú, de ennél azért több is van ebben, valami mélyen archetipikus. Ez volt a mi játékunk, hogy milyen izgalmas úgy felépíteni egy szereplőt, hogy már eleve egy baljós asszociációkkal terhelt karakterről van szó, hiszen kulturálisan terhelt az a jelentéstartalom, amit az adott állat magával cipel. Azt akartuk megfejteni, hogy ezzel mit kezdhetünk. Így találtuk ki a karaktereket, így teremtődött meg a film világa.

A lóhoz a szabadság, az együttműködésre való képesség, az erő, az alázatosság kapcsolódik. A kentaur karakterben egyszerre van jelen az elemi, ösztönös szabadságkeresés, a női rész pedig egyfajta emberi kontroll az ösztönösség felett.  

A filmben nincsenek dialógusok, klasszikus némafilm: a rendező élvezi, amikor szereplői egy-egy gesztussal, mozdulattal vagy szemöldökráncolással fejezik ki magukat. Van olyan sztori és forgatókönyv, amelynek kell a szöveg, és van, amelynek nem. Egyik sem jobb vagy rosszabb, a forgatókönyvből vagy az alapötletből következik, hogy mi lesz a rendezői döntés.

„Nagyon szeretem a különböző témákhoz választani a stílust, és nem a stílushoz választani a témát. Vannak alkotók határozott és karakteres stílussal, nálam ez filmenként változik. Szeretem, amikor valami nagyon kézműves, amikor a textúrák, a festett rétegek érezhetőek, ez látszik a mostani filmem képi világán is” − mondta a vizualitásról.

Jönnek a nemzetközi elismerések

Idén június 8. és 14. között rendezték meg a legnívósabb nemzetközi animációs filmfesztivált Annecy-ban, ahol a Cipők és paták bekerült a versenyprogramba, és pozitív visszajelzéseket kapott.

„Annecy nagyon klassz, elképesztő tömeg volt, jó látni, hogy mennyi embert érdekelt, amivel foglalkozunk. Végre nem éreztük magunkat elszigeteltnek. Telt házas termekben, egyszerre öt-hat helyszínen mentek a vetítések, úgy éreztem, a közönség érti és szereti a filmünket. A visszajelzések is jók voltak, sokat beszélgettem más rendezőkkel, megismertem csomó klassz alkotót. Előtte Zágrábban voltunk, az is szuper volt, most meg Mexikóba megy a film, igaz, nélkülem, én itthon maradok.”

Beszélgetésünk óta az ominózus mexikói fesztivál is lezajlott, ahol szintén szép sikereket ért el a film, győzött a Legjobb Animációs Rövidfilm kategóriában.

Merthogy a fesztiválokra általában nevezéssel lehet bekerülni, semmint meghívásos alapon, bár utóbbira is akad példa: ha a film jól szerepel egy adott fesztiválon, a szervezők meghívhatják a produkciót a saját eseményükre is. 

Mint ahogy az sem ördögtől való, hogy új szakmai kapcsolatok szülessenek egy-egy nemzetközi filmfesztiválon. A koprodukció remek forma, sokan csinálnak így filmet, látszólag jól működik, éppen ezért Traub Viktória abszolút nyitott a nemzetek közötti együttműködésre, sőt szeretne is koprodukcióban filmet készíteni, amelyben megvalósíthatja az elképzeléseit.

(Borítókép: Traub Viktória 2024. 07. 17-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)