Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMElőször letartóztatták, aztán a királyi család kitüntette
1968. augusztus 9-én született, gyerekként Amerikában, Puerto Ricóban és Angliában nevelkedett, így a brit angolt és az amerikait (Midwestern akcentust) is beszéli. Különc és lázadó tinédzser volt, az osztály bohóca, akit egyszer elő is állították.
Az érettségi estéjén letartóztattak, mert betörtem a gimnáziumba
– vallotta be Anderson a TV Guide-nak adott interjújában.
Pincérnőből világsztár
Anderson húszévesen pincérnőnek állt, hogy eltartsa magát, miközben meghallgatásokra járt. Először még csak a színház iránt érdeklődött, később a filmezésbe is beleszeretett. Tévézni sosem akart, végül Los Angelesbe költözött, és beadta a derekát: paradox módon a televíziós sorozatok hozták meg számára a várva várt népszerűséget.
aMikor szerepet kapott, úgy érezte, végre megtalálta helyét a világban.
Karrierje alatt kismillió díjra jelölték, többször nyert Emmy- és Golden Globe-díjat, 2018-ban csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán, sőt ő a Brit Birodalom Rendje egyik kitüntetettje. Utóbbi elismerést a színjátszásért tett szolgálatáért kapta.
Születésnapja alkalmából összeszedtünk néhány infót és érdekességet a színésznőről, így olvasóink egy kvíz keretén belül tesztelhetik tudásukat.
(Borítókép: Gillian Anderson a The Fashion Awards 2023 díjátadón 2023. december 4-én Londonban. Fotó: Gareth Cattermole / Getty Images)