Rákot diagnosztizáltak a BBC 46 éves műsorvezetőjénél. Lauren Laverne elmondta, hogy szerencsére korai stádiumban vették észre az elváltozást, azonban azt, hogy milyen típusú daganat támadta meg a szervezetét, nem lehet tudni – írta meg a The Sun. Lauren egy Instagram-posztban tette meg a bátor bejelentést.
Nemrég rákot diagnosztizáltak nálam. Hála istennek korán észlelték egy szűrővizsgálat során, így várhatóan teljesen felépülök. Jelenleg kórházban vagyok, és szeretném megragadni ezt a pillanatot, hogy köszönetet mondjak az orvosi csapatnak, akik hihetetlen odaadással és kedvességgel kezelnek, valamint a családomnak és a barátaimnak, akik végig mellettem álltak. Nagyon hálás vagyok, és nagyon szeretlek titeket
– mondta Lauren, majd kollégáinak is köszönetet mondott.
A műsorvezető arra buzdítja követőit, hogy vegyenek részt minden átvizsgáláson vagy szűrésen, amin csak lehet, mert életmentő tud lenni.
Lauren a 90-es években a Kenickie rockegyüttes énekeseként és gitárosaként vált híressé. A bandát Lauren, testvére, Pete, más néven Johnny X, Marie du Santiago és Emmy-Kate Montrose alkotta. Karrierjük csúcspontjai közé tartozik debütáló albumuk, az At The Club sikere, amely 1997-ben a 9. helyig jutott az Egyesült Királyság toplistáján, valamint 1997 nyarán felléphettek a Glastonbury Fesztiválon. A zenekar 1998-ban oszlott fel, azóta Lauren főleg rádiós munkáiról híres.