Évekig a fiókban pihent, mégis óriási siker lett

Eredetileg táncfilmnek íródott, a jelenetről jelenetre megrajzolt alkotás végül fiókba került. Amikor a csapat úgy érezte, ideje egy újabb produkcióval előrukkolni a közönségnek, mégis visszanyúltak a forgatókönyvhöz: így indult a Paradisum története, amely három és fél héten keresztül varázsolja el a skót fővárosba érkező közönséget, október 10-től pedig a Müpa Sátor látogatóit. (Az Index is kint járt a csapatnál, és megnézte az egyik előadást, a kritikát ide kattintva olvashatják.)  

A Recirquel munkássága nem csak annyiból áll, hogy kitalálnak egy koncepciót, begyakorolják a számokat és színre viszik a darabot. Egy-egy új produkció előkészítése nehéz feladat, akár 3-4 éves felkészülés is megelőzhet egy premiert. 

Arról beszélgettünk a kreatív stábbal, hogy izgalmas lenne kutatómunkát végezni arról, hogy egy táncfilmet meg lehet-e csinálni színpadi műként, tehát magát a témát ki tudjuk-e úgy bontani, hogy az színpadon is működjön. Az előadásnak megvolt a váza, így jött a Paradisum. A Recirquelnél több munka is összekapcsolódik, a darabok egyértelműen következnek egymásból (stiláris és tematikai szempontól egyaránt – a szerk.). A Paradisum az IMA előadásunk után következik. Ha az ember megtalálja azt a fajta belső békét, amit az IMA hivatott bemutatni, utána jön a regeneráció. Az előadás eredeti címe is Regeneráció volt, de a kollégák megvétózták…

– fogalmazott a darab keletkezéséről Vági Bence.

Mivel a darab a feltámadásról és az újraéledésről szól, a regeneráció áll a középpontjában. A legfontosabb kérdés, amit felvet: Lehetséges-e egyáltalán regenerálódni egy következő generáció számára, és ha igen, hogyan?

Most kell a csúcson lenniük

Bár számos csoportos jelenet van az előadásban, a Paradisum alapvetően hat zsáner, hat szólóprodukció, hat különböző sors megvilágítása olyan kontextusokban, amelyeken belül többször találkoznak az eltérő nézőpontok. A történet az utolsó emberrel kezdődik, aki még jelen van a ma ismert létformában. Ezután egy másfajta létforma következik, amelyet egyfajta regeneráció előz meg.

És hogy van-e rejtett jelentése a hat-hat zsánernek, vagyis a használt eszközöknek? (Kínai rúd, karika, gurtni, létra és zsonglőr, dob és tánc, handstand.) A válasz egyszerű: nincs.

Az eszköz az eszköz, mint ahogy a táncban a forgás az forgás. Az eszköz az előadásban nem bír szimbolikus jelentéssel, a tánc vagy az artistatartalom azonban már igen. A poétikát a koreográfia határozza meg. Az, hogy egy-egy mozdulat karikán vagy kockán történik, lényegtelen. Minden artistának megvan a specialitása, amellyel a legkönnyebben tudja a mozgásának a szókincsét bővíteni és szabaddá tenni, hiszen a darabokban nagyon fontos a szabadság. Ha nincs meg a technikai tudás és erő, akkor nincs szabadság sem, mert akkor az ember azért küzd, hogy életben maradjon, nem pedig azért, hogy kifejezze önmagát.

„Mindig ugyanúgy készülünk rá mindenre, a MÜPÁ-ban is kőkeményen tréningezünk minden előadás-sorozatunk előtt. Ha az ember igazán profin akar dolgozni, akkor mindegy, hogy Dél-Koreában, Bogotában vagy Franciaországban lép színpadra, mindig tudnia kell ugyanazt a teljesítményt hozni. Az, hogy az ember hibázik, természetes, de azt gondolom, a társulat ebben azért elég magasan tartja a lécet. A művészekben is van egy elképesztő belső akarás és törekvés arra, hogy csúcsminőséget produkáljanak.

Az, hogy idáig jutottunk, nem annak az eredménye, hogy nagyon szépen mosolygunk, hanem hogy 12 éve, a teljes életünket feladva mindent beleteszünk ebbe. Ha valaki azt mondta volna 12 évvel ezelőtt, hogy ennyi munka kell, hogy ez így működjön, biztos azt mondtam volna, hogy ez nem létezik

– fogalmazott Vági Bence. Nem titok, hanem jól körülírt formula, hogy a cirque danse mint műfaj egyre erősebben kirajzolódik az újcirkuszon belül. Azt a fajta kifejezési módot, ami a Recirquelre jellemző (hogy a kortárs táncot és az artistaművészetet ilyen formában kezeli), nem csinálják sokan. 

Állandó siker a Fringe-en

„Már itt is van egy rajongótáborunk, egy hét után telt házzal ment az előadás, ami azt jelenti, hogy a korábbi fellépéseink miatt az emberek már jól ismerik a brandet. A közönség nagyon örül, ha a Fringe-en szerepel a Recirquel, ami csodálatos élmény.

arról, hogy megmutatjuk a produkciót annak a 100-200 programozónak, színházigazgatónak, aki azért jön, hogy megnézze az előadásokat, és feltöltse a színházának a programnaptárját. Mindenki azért van itt, hogy eladja a produkcióját, hiszen csak úgy tud működni egy ilyen társulat, ha folyamatosan játszik.” 

A társulat tagjai fiatal művészek, akik most vannak erejük teljében, és dolgozni szeretnének. Ők is a turnékra, az utazásokra vágynak, a művész elvárását pedig ugyanúgy figyelembe kell venni. Egyikük sem havi két előadásra adta magát, azért öltek bele ennyi időt és energiát, hogy színpadon legyenek. 

És hogy mi a siker titka? Nem szabad kapkodni.

„Mi ezért nem csinálunk évente 2-3 bemutatót, hanem évekig gondolkodunk, dolgozunk egy új előadáson. Fontos megszűrni, hogy merre mozduljunk, hogy mi működik és mi nem. A Recirquel-alkotások egy nagyon erősen kialakult kreatív stáb összmunkájának az eredményei. Bár a koncepció az én fejemből pattan ki, nagyon sok kiváló művész dolgozik velem, nyilván rengeteg embernek a szűrője, véleménye kapcsolódik össze egy-egy projektnél.”