Újra praktizálhat az az orvos, akit Matthew Perry halálával vádolnak
További Kultúr cikkek
Salvador Plasencia ártatlannak vallotta magát a Jóbarátok sztárjának halálával kapcsolatos eljárásban. Az orvos, akit azzal vádolnak, hogy illegálisan ketamint szállított Matthew Perrynek, azt tervezi, hogy a héten újra elkezd praktizálni.
A The Guardian szerint Plasencia ügyvédje megerősítette, hogy az orvos azt tervezi, hogy folytatja munkáját az általa működtetett sürgősségi klinikán, amely a Los Angeles megyei San Fernando-völgyben található.
A múlt héten Plasencia ártatlannak vallotta magát a ketamin terjesztésére irányuló vádpontban és 100 ezer dolláros óvadék kifizetése után szabadlábra helyezték. Az illetékes bíró úgy döntött, hogy klinikájának ajtajára egy táblát kell kihelyeznie, amely tájékoztatja a betegeket a folyamatban lévő bírósági ügyéről.
A páciensek kötelesek aláírni egy űrlapot is, amelyben kijelentik, hogy megértik az ellene felhozott vádakat, és minden látogatás alkalmával beleegyeznek a kezelésbe.
Kontrollálhatatlan függőség
Az ügyészek azt állítják, hogy Matthew Perry legalább húsz alkalommal kapott ketamint a halála előtti napokban, majd túladagolta magát és megfulladt egy pezsgőfürdőben. A halála előtti órákban háromszor kapott injekciót.
Az utolsó alkalommal Matthew Perry állítólag arra utasította asszisztensét, Kenneth Iwamasát, hogy „lőjön be neki egy nagy adagot” és készítse elő a pezsgőfürdőt. A lapok szerint az asszisztens beadta Perrynek a kívánt mennyiséget, elment ügyeket intézni. Amikor visszaért, Perry arccal lefelé feküdt a vízben.
Plasenciát azzal vádolják, hogy ő adta a ketamint Iwamasának, valamint, hogy nemcsak ő adott be injekciókat Perrynek, hanem az asszisztenst is megtanította, hogyan kell.
Matthew Perry depressziója kezelésének érdekében ketaminkezeléseken esett át, de úgy gondolják, hogy alternatív forrásokat keresett a gyógyszerhez, amikor az érintett klinika elkezdte korlátozni az adagokat. Az ügyészek azt mondták, hogy a színész illegálisan, a tervezett adagon kívül jutott hozzá a kábítószerhez, függősége pedig ismét kontrollálhatatlanná vált.
A ketamint alternatív kezelésként használják, a páciensek egy teljesen más lélekállapotba kerülnek és lecsendesíti az elméjüket.
Bűnös vagy nem bűnös?
Iwamasa bűnösnek vallotta magát a halált okozó ketamin terjesztésének vádjában, valamint, hogy orvosi képzés nélkül injekciót adott be. Az ügyészek szerint Perry ketamininfúziót kapott egy orvostól október 14-én, két héttel 28-ai halála előtt, de az ügyészek szerint a kezelés után felvették a kapcsolatot Plasenciával, hogy továbbiakat kérjenek. A vádalku-dokumentum szerint Plasencia beleegyezett, hogy még aznap találkoznak Perry otthonában, és beadott egy „nagy adag ketamint”.
A dokumentum szerint Matthew Perry rosszul reagált erre az adagra. A vérnyomása ugyanis felszökött, a teste elkezdett „lefagyni”, és nem tudott beszélni és mozogni sem.
a cikk szerint Plasencia további üvegcséket hagyott hátra a házban Perrynek, amik tele voltak ketaminnal. mindezt annak ellenére tette, hogy a színész rosszul reagált rá.
Az ügyészek szerint másnap Matthew Perry utasította Iwamasát, hogy szerezzen még több ketamint egy másik szállítótól, egy Erik Fleming nevű ismerőstől, akivel Iwamasa még korábban került kapcsolatba. Az 54 éves Fleming augusztus 8-án bűnösnek vallotta magát a ketamin terjesztésére irányuló szövetkezésben és a halált okozó ketamin terjesztésében.
Perry – az asszisztensén keresztül – legalább 55 ezer dollárt fizetett Plasenciának ketaminért a halála előtti hónapban, áll az Iwamasa-vádalkuban. Flemingnek körülbelül 12 ezer dollárt fizettek két üzletért, az egyik csak néhány nappal Perry halála előtt történt.
Segíteni próbált a drogosoknak, végül belehalt
Matthew Perry, aki a Jóbarátok című, tíz évadot megélt népszerű sitcomban vált híressé, sokszor beszélt függőségi problémáiról. Egy 2022-es interjúban a Q with Tom Power című podcastben azt mondta: nem tudta nézni a Jóbarátokat, mert a súlyából meg tudta állapítani, hogy akkor épp milyen anyaggal élt: alkohollal, ópiátokkal vagy kokainnal.
matthew Perry memoárjában arról is írt, hogy „halottnak kellene lennie” az évekig tartó függőség után, és hogy józansága célt adott neki.
2013-ban Perry a Fehér Ház Nemzeti Kábítószer-ellenőrzési Politikai Hivatalától megkapta a felépülés bajnoka díjat. Ugyanebben az évben malibui rezidenciáját józan lakóotthonná alakította át, amely két évig működött.
Már régóta mondom azt, hogy amikor meghalok, nem akarom, hogy a Jóbarátok legyen az első dolog, amit emlegetnek
– mondta Matthew Perry egy évvel a halála előtt. „Azt akarom, hogy az emberek segítése legyen az első dolog, amit említenek. És ezt fogom bizonyítani életem hátralévő részében” – mondta az akkor még józan életet élő színész.