Nemzetközi siker kapujában a Hunyadi-sorozat

2024.08.31. 06:35
Jövő hét elején derül ki, hogy meghódítja-e a francia Riviérát, és persze a nemzetközi streamingpiacot a Hunyadi-produkció. Iparági informátorunk szerint nagy esély van rá, hogy a középkori tematikájú alkotás bekerüljön a MIPCOM CANNES 2024-es kiemelt kínálatába. A Hunyadi cannes-i esélyeiről Káel Csaba filmügyi kormánybiztost kérdeztük.

Itthon 2025 elején érkezik a TV2 képernyőjére a Bán Mór regényíró azonos című kötete alapján, Lengyel Balázs, Nagypál Orsolya és Szász Attila rendezésében készült, Hunyadi János életét bemutató tízrészes sorozat, de Cannes-ban már októberben bemutatkozhat, ráadásul a szakma legnagyobb nevei előtt.

Október végén rendezik a 40. MIPCOM CANNES nevű rendezvényt, az év legrangosabb televíziós eseményét Európában, ahol a Hunyadi is terítékre kerülhet. A seregszemlén több mint száz ország televíziós szakemberei és a világ nagy tartalomgyártóinak vezetői vesznek részt.

A rendezvényen a vezető televíziós társaságok, film- és sorozatgyártó vállalatok, valamint a streamingszolgáltatók találkozhatnak, de szakmai előadások is lesznek. Lévén filmes vásár, itt dől el az is, hogy mi kerül képernyőre a következő hónapokban.

Igazi nemzetközi koprodukció

Káel Csaba szerint a Hunyadi komoly, nagy költségvetésű alkotásokkal „mérkőzhet meg” Cannes-ban, itt debütál például a Sherlock Holmes hű segédjét bemutató Watson című sorozat is, míg a házigazdaság a spanyoloké, így azok a produkciók is nagy hangsúlyt kapnak az eseményen. 

A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával, a Beta Film koprodukciójában készült Hunyadi egy szorosabb, nagyszabású kelet-közép-európai együttműködésnek köszönhetően jött létre. A magyar történelem egyik legnagyobb hősét bemutató sorozat mellett még nagyjából húsz gigaprodukció szeretne bekerülni a MIPCOM kínálatába, így nincs könnyű dolga a stábnak.

Bár az eseményre pályázni kell, a programba a szervezők és a szakmabeliek válogatják be az alkotásokat: az eredmény, vagyis hogy a Hunyadi megkapja-e a kiemelt bemutatkozási lehetőséget, jövő hét elején derül ki, de Káelék bizakodók; mint a filmügyi kormánybiztos elmondta, a sorozat sikere későbbi együttműködések felé is ajtót nyitna.

Mit számít a nyelvi korlát...

„Érdekes lesz megtudni, a Hunyadi vajon átszakítja-e a nyelvi gátakat. Ez nem egy angolul beszélő, angol színészekkel forgatott produkció, nemzetközi stáb dolgozott a filmen, mindenki a saját nyelvén beszélt benne, ahogy a korabeli világban” − mondja Káel Csaba, aki szerint a sorozat sikerének titka a lenyűgöző történetvitelben, a fordulatos forgatókönyvben, az elképesztő látványban, a kiváló csata- és akciójelenetekben, valamint az alkotás drámaiságában rejlik.

Nagyon izgalmas, ahogy ezek a karakterek éltek, valamint ahogy az ottomán birodalom és az európai kereszténység összecsap a sorozatban. Hunyadi karaktere roppant erős lett, igazi hős, lenyűgöző színészi teljesítmény, de az ellenfelei is vele egyenértékű szereplők, amely még izgalmasabbá teszi a sztorit.

A filmügyi kormánybiztos úgy látja, nemcsak a magyar, de az európai televízió és film disztribúciós helyzete is nagyon rossz, fontos áttörés lenne a piacon, ha a Hunyadit beválogatnák a legjobbak közé. A cannes-i jelenlét is az európai filmgyártás fontosságát hangsúlyozná.

Azt üzenné, hogy igenis érdemes megmutatni a hőseinket.

A Hunyadi a kanadai–magyar producer, Robert Lantos nevéhez köthető, és több mint 600 nemzetközi színésszel és kaszkadőrrel készült. A főszerepekben Kádár L. Gellért, Rujder Vivien és Törőcsik Franciska látható, de nemzetközi sztárok – például Laurence Rupp, Giancarlo Giannini és Karel Roden – is feltűnnek a sorozatban. A rendezők között az Oscar-jelölt Robert Dornhelm, valamint Nagypál Orsi, Szász Attila és Lengyel Balázs is ott van, utóbbi show-runnerként is jegyzi a szériát.