Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMRákkal küzd a The Cure billentyűse, Roger O’Donnell
A zenész az X-re rakott ki egy posztot vasárnap a vérrák elleni küzdelem hónapjával kapcsolatban, melyben azt írja: meg akar győződni arról, hogy az emberek beszélnek ezekről a halálos betegségekről – írja a TMZ.
O’Donnell elárulta, hogy 2023 szeptemberében limfómát, egyfajta vérrákot diagnosztizáltak nála. Egy ideig figyelmen kívül hagyta a tüneteit, végül azonban orvoshoz ment, ott pedig közölték vele, hogy rákos.
A kedves szavak is számítanak
Eleinte teljesen megsemmisült a hír hallatán, de jelenleg jól érzi magát, és a prognózisa is jó, amióta átesett több kezelésen.
Roger tanácsa az embereknek, hogy minél hamarabb menjenek el kivizsgáltatni magukat, mivel nagyobb esélyük van legyőzni a rákot, ha gyorsan cselekszenek, és időben kiderül.
Arra is biztatja a rajongóit, hogy szeretettel forduljanak beteg barátaikhoz és családtagjaikhoz, mert a kedves szavak sokat segíthetnek a gyógyulásban. Köszönetet mondott szeretteinek és az egészségügyi szakembereknek, akik átsegítették a folyamaton.
Roger O’Donnell tavaly májustól szeptemberig turnézott a The Cure-ral, rögtön a koncertsorozat vége után kapta meg a diagnózist. Még 1987-ben csatlakozott a csapathoz, és az évek során rengetegszer játszott velük. A The Cure-nek nincs most közelgő koncertdátuma, kérdéses, hogy O’Donnell készen áll-e arra, hogy útra keljen a bandával, amikor a következő fellépésüket leszervezik.