Azok a legjobb műalkotások, amelyeket hosszú percekig néz az ember, és folyamatosan felfedez rajtuk valami érdekességet, új elemet, apró motívumot, esetleg utalást. A Fordított tárgyak keretében kiállított munkák egytől egyig ilyen rétegzett, több síkon mozgó alkotások, holott első ránézésre hétköznapi tárgyak, csetreszek, egyszerű használati eszközök.
A művészet nevében azonban az elsőre kusza kompozíciók rögtön értelmet nyernek, másodlagos, harmadlagos jelentést kapnak, és többlettartalommal felruházott anyagokként tekintünk rájuk attól a perctől fogva, hogy belépünk a Ludwig Múzeum második emeleti kiállítótermébe.
Arthur C. Danto amerikai művészetfilozófus azt a felvetést elemzi, hogy
ha belépünk egy szobába, ami tele van zsúfolva különböző tárgyakkal, vajon szét tudnánk-e választani ránézésre, hogy melyik a műalkotás, és melyik a hétköznapi tárgy.
Danto persze vallja, hogy akkor is fel tudjuk ismerni a művészetet, ha nem feltétlenül rendelkezünk arról szabatos definícióval.
A Fordított tárgyak is ezt a témát boncolgatja, a megfigyelés és a felismerés folyamatát teljes mértékben a befogadóra bízza. Bár a tárlat az elmúlt másfél évtizedben megfigyelhető jelenséget, azaz a kortárs képzőművészetben egyre elterjedtebbé váló hagyományos kézművestechnikák jelenlétének okait és különféle jelentéseit vizsgálja, nem próbál meg konklúziót vonni, inkább a látogató kezébe adja a döntés lehetőségét.
A művészetfogalom változásához nemcsak a művészeti gyakorlatok átalakulása, hanem az intézményrendszer elveinek újragondolása is jelentősen hozzájárult. A művészek folyamatosan új technikákat, eljárásokat fedeznek fel, tartalmukat beépítik munkáik jelentésébe.
Ma már nem kell diploma ahhoz, hogy művészként tekintsünk valakire, és a képzőművészet fogalma sem merül ki a festészetben és a szobrászatban, ráadásul
az intézményrendszer, illetve a művészeti kánon reagál a mindenkori kortárs művészeti produkció sajátosságaira, újabb és újabb megnyilvánulási módjaira, annak változásaira, és maga is folyamatosan újragondolja a saját tudományos és ismeretelméleti határait.
Utóbbira kiváló példa a művészeti, a néprajzi – és részben az iparművészeti – gyűjtemények szétválasztása.
A kiállítás elrendezése is ezt a jelenséget hivatott felülírni: csavar egyet a megszokott kompozíción. A tárlat a kortárs képzőművészeti kiállításokon ismert bemutatási mód (display) megszokott esztétikájának és logikájának megfordításával reflektál az intézményi szétválasztásra, a műalkotásokat (különböző termékek, például kézzel font kosarak prototípusait) felhalmozza, ahogy azt a néprajzi kiállításokon is láthatjuk.
Timár Katalin kurátor szerint a több mint háromszáz műtárgyat bemutató kiállítás Fejős Zoltán Tárgyfordítások (2003) című tanulmánykötetének címére utal, annak „átfordítása”. A tárlat azonban nemcsak Fejős tudományos tevékenysége előtt hajt fejet, hanem a nézőpontok és a tudományterületek szemléletmódjai közötti kölcsönhatásra is rámutat.
(Borítókép: Fordított tárgyak kiállítás a Ludwig Múzeumban 2024. szeptember 6-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
