Nők hangját idegen férfiak nem hallhatják, ezért más megoldásra volt szükség

Benjamin Appl állandóan úton van, járja a világ különböző koncerttermeit. Hogyan találtak egymásra?

Villányi Dániel: Idén január 1-én megnéztem a Müpában Fischer Ádám rendes újévi Haydn-koncertjét, amelyben Ben volt az egyik szólista. Akkor hallottam őt először élőben, és teljesen lenyűgözött a hangja és a színpadi jelenléte. Hirtelen eszembe jutott, hogy milyen nagyszerű lenne a Téli utazást vele előadni az Óbudai Zsinagógában, ami már egy ideje érlelődő tervem. Benjaminnak Dietrich Fischer-Dieskau, a német dalok tán legnagyobb előadója volt a mestere, ami önmagában is elmondhatatlanul inspiráló, így persze nem csoda, hogy Ben fantasztikus mélységben érti a német dalkultúrát. Amikor megkerestem őt a fellépés ötletével, azonnal igent mondott.

Mindketten játszották korábban a Téli utazást, sőt Benjamin már a svájci Alpokban filmet is készített erről a BBC-nek. Miért ilyen fontos ez a mű önöknek?

Villányi Dániel: Schubert Téli utazása egyetemes remekmű. Ez a „téli utazás” hasonló egzisztenciális kérdésekre, kételyekre vagy akár kitaszítottság-élményre világít rá, mint amelyekkel akkor szembesülünk, amikor fizikai lehetőségeink már nem kínálhatnak megoldást. Innen az asszociációm, ami miatt – a holokauszt 80. évfordulójára rendezett koncertfelkérésre válaszul – rögvest ezt a nem magától értetődő művet választottam.

Benjamin Appl: A mű egy szerelmét elveszítő fiatalember utazását mondja el. A fiú nagyon kopár, téli tájakon sétál, a 24 dalból álló ciklusból 23-ban teljesen egyedül van, aztán az utolsó részben meglát valakit. Nem tudjuk pontosan, hogy ki ez a személy, van, aki szerint a halál, van, aki szerint önmaga. Sokan azt hiszik, a fiú meghal a mű végére, én ezzel egyáltalán nem értek egyet.

olyasmiről, amivel mindannyiunknak van dolga, tehát ami közös emberi probléma. És mivel még sosem léptem fel zsinagógában, azt gondoltam, ez egy különleges alkalom egy olyan időszakban, amelyre egyre inkább a megosztottság a jellemző.

Koncert ortodox zsinagógában 

Mennyire szokás ortodox zsinagógákban koncertet rendezni? Ennek inkább keresztény gyökerei vannak, nem?

Villányi Dániel: Ortodox zsinagógákban, amennyire tudom, ez valóban ritkaság. Óbudán viszont már a harmadik alkalommal rendeznek hangversenyt, ráadásul az eddigiek mind telt házzal mentek. Ezek nagyzenekari estek voltak, amelyeken szólistaként léptem fel, és részt vettem a program összeállításában. 

Schubertnél sem elégedhettem meg a szubjektív ítéletemmel, de kiderült, komponált egy kórusművet a 92. zsoltár szövegére, méghozzá héberül, s ha ez nem lenne elég, bariton szólóval. Erre mondják, hogy jackpot! Megvan a kapocs, és így a nagy főművet egy igazán unikális darab vezeti majd fel.

Gondolom, nem volt gyakori, hogy egy 19. századi európai művész héber szövegeket használjon. Hogy keletkezett ez a mű?

Villányi Dániel: Egyáltalán nem volt gyakori. Schubert, aki amúgy nem volt zsidó, az első jelentős nyugati szerző, aki héber nyelvű művet komponált. A kor híres baritonjának, a bécsi nagyzsinagóga kántorának, Salomon Sulzernek dedikálta a kórusművet, amelyben a baritonszóló mellett egy teljes vegyeskarra, vagyis szoprán, alt, tenor és basszus szólamokra van szükség.

De mivel a zsidó vallási hagyományok szerint nők énekhangját idegen férfiak nem hallhatják, ezért most a szopránt két kisfiú, az altot pedig az édesapjuk énekli majd, akik egyenesen Izraelből érkeznek. Hozzájuk csatlakozik két magyar énekes mint tenor és basszus, és végül a szólista, Benjamin, a bariton.

Csendes értelmiségi forradalom

Benjamin, hogyan tud felkészülni ennek a zsoltárnak az előadására?

Benjamin Appl: Korábban adtam már elő néhány művet héberül, a szülővárosom, Regensburg rabbija segített a kiejtésben. De ezúttal azt hiszem, hogy az izraeli énekesek személyében még jobb tanáraim lesznek. Csodálatos, hogy a zene összehozza ezt a két világot.

Már többször járt Magyarországon, és több magyar alkotóval is személyes, jó kapcsolata. Miért ilyen fontos önnek Budapest?

Benjamin Appl: Az elmúlt öt évben Budapest volt szinte a második otthonom. Talán itt voltam a legtöbbet Londonon kívül, ahol már egy jó ideje lakom. Kurtág György fontos barát és művész az életemben, Fahidi Éva holokauszt-túlélő már nincs sajnos közöttünk, de vele is sokat dolgoztam. És még sorolhatnám, mennyi közeli barátom van itt. Arról nem beszélve, hogy a magyarok nagyon muzikálisak, nem véletlen, hogy annyi nagy zenészt adott Magyarország a világnak. Ezen kívül izgat a magyar történelem, a magyarok sorsa, küzdelmei, az itteni zsidóság története.

Mi érdekli a magyar történelemben?

Benjamin Appl: Magyarországnak sokszor változtak a határai, az uralkodói, és közben mindig volt itt egy nagyon művelt, széles látókörű értelmiségi elit, amely egyfajta csendes forradalomnak tekintette, hogy ismerje a világot, más kultúrákat. Nagyon izgalmasnak találom ezt az erőszakmentes belső ellenállást.

Kiemelt helyet kap a munkásságában a zsidó kultúrához való kapcsolódás. Van ennek személyes oka vagy esetleg a német történelem miatt?

Benjamin Appl: Én magam nem vagyok zsidó származású, az érdeklődésemnek biztosan van köze a német történelemhez. Ezen kívül azt látom, hogy nagyon sok sikeres zsidó ember kapcsolódik a zenéhez, akár mecénásként, akár műkedvelőként. Fontos szerepet játszanak az életemben.

Említette, hogy dolgozott Fahidi Évával. Miért épp rá esett a választása?

Benjamin Appl: Éva rendkívüli ember volt, imádott élni, imádta az embereket, nyitott volt annak ellenére, amin keresztül ment. Azt üzente a világnak, hogy mindenkinek van választása, rajtunk áll, szeretjük-e az embertársainkat. Őt látva teljesen egyértelmű volt, hogy szeretettel százszor többet el tudunk érni, mint dühvel, erőszakkal vagy durvasággal.