Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNyomokat hagytak Budapesten, amelyek örök időkre velünk maradnak
További Kultúr cikkek
Ünnepelni gyűltek össze a kultúra szerelmesei a színházi világ varázslatos képviselői miatt szombat délután, 2024. szeptember 21-én a Halhatatlanok sétányán. A szikrázó, őszi napsütésben mindenki arra volt kíváncsi, ahogy az Operettszínház előtt a Halhatatlanok Társulatának újabb nyolc tagja cipőtalplenyomatát avatják fel.
„A mai nappal immáron 140 szeretett művész lábnyomát őrzik a díszkövek” – mondta köszöntőbeszédében Rónai Egon, az ATV műsorvezetője, az esemény házigazdája. Megjegyezte, hogy Budapesten vagyunk, ahol a főváros pénzügyi gondok és a természeti katasztrófák közepette is támogatja az eseményt.
Rónai Egon után Karácsony Gergely főpolgármester vette át a szót.
Árvíz van, de itt szép az idő. Ez is Budapest sokszínűségét, sokféle arcát mutatja. És nemcsak az utakkal vagy hidakkal, hanem a művészeti teljesítményekkel, karizmatikus előadókkal is, akik a lábnyomukat itt hagyják nekünk örökre. Ők sokat tettek azért, hogy Budapest és az ország kulturális élete sokszínű és elragadó legyen
– fogalmazott a főpolgármester.
Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező, a Halhatatlanok Társulata kuratóriumi elnöke azt mondta, hogy előző nap Voltaire Candide-jét olvasta, ami arról szól, hogy ez a világ a létező világok legjobbja. Jól tudja, hogy az elmúlt nyáron tönkrement a klíma, sokan haltak meg a melegtől, most pedig árvíz van, Budapesten is, ugyanakkor műveljük kertjeinket, és „foglalkozzunk azzal a kevés vagy sok örömmel, ami adatik. Műveljük kertjeinket, ünnepeljük a halhatatlanokat, a nagyszerű művészeket” – hangsúlyozta.
Jutalomfalat az élettől
Az ünnepélyes eseményen megható jelenet szemtanúi lehettünk, ahogy minden örökös tagot a színpadra szólítottak. Lőrincz Katalin táncművész elmondta, amikor erre járt, és lenézett, mindig arra gondolt, milyen szép és milyen csodálatos embereken taposhatunk itt nap mint nap. És ez most jólesik neki. Csarnóy Katalin táncművész örömét fejezte ki, hogy a közönség emlékszik a munkájára.
Már régóta koptatom ezeket az utcákat, és a művészi pályám beteljesüléseként élem meg, hogy a lábnyomom itt maradhat. Meg vagyok hatva
– mondta a táncművész.
Für Anikó színművész úgy véli, ha az ember szereti a munkáját, nem számít elismerésekre. Azért kel fel, mert adni akar valamit, de ha ilyen megtiszteltetésben lehet része, az nagyszerű és zavarba ejtő pillanat, mint hozzátette, „jutalomfalat az élettől”.
Szirtes Ági színművész méltatlannak érzi magát, hogy a Halhatatlanok Társulatának tagja legyen. Hozzátette, nem tudta, hogy mezítlábas lábnyomot is lehet hagyni, ha tudta volna, olyat hagy. A szakma és a közönség szeretetét azonban kiemelte, amely számára csodálatosan felemelő, olyannyira, hogy fel sem tudja fogni.
Pitti Katalin operaénekes úgy érzi, bár most a lábnyomukat hagyják itt, de szerinte amit sikerült adni, az az emberek szívében van, hiszen az egész életüket adták oda. „Csak az él meg a színpadon, aki hiteles, és mélyről tud dolgozni, ami által a lelkeket magasra tudja emelni” – jegyezte meg.
Gulyás Dénes operaénekes személyesen nem lehetett jelen, köszönetét lánya, Gulyás Orsolya tolmácsolásában hallhatta a közönség: „Örülök, mosolygok, főt hajtok, és kimondom a három szótagból álló magyar szót: köszönöm”.
László Zsolt színművész meghatottan állt a közönség elé, és elmondta, hogy nagyszerű érzés ehhez a társulathoz tartozni és nyomot hagyni az emberek lelkében. Hozzá hasonlóan szólt Csuja Imre színművész is, akit már a jelölés is meghatott, meg az, hogy a szakma és a közönség szavazata alapján állhat itt.
17 éves koromban ez nem volt benne a pakliban, én csak színész akartam lenni
– emlékezett vissza.
A Halhatatlanok Társulatát a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztősége, a Stúdió című kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozták létre 1996-ban.
Sok év kihagyás után 2020-ban az ATV keltette újra életre, és vállalta a szavazás lebonyolítását, valamint a hagyományos lábnyomok elkészítését és kihelyezését az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán. A megtisztelő elismerést elnyerő művészek lábnyomát 2024. szeptember 21-én 11 órakor avatták fel.
(Borítókép: Für Anikó. Fotó: Tövissi Bence / Index)