J. K. Rowling bejelentette, egyszerre több könyvön dolgozik

2024.09.22. 07:24
Futurisztikus regényt ír J. K. Rowling. Az angol írónő egyszerre több könyvön is dolgozik, mivel – saját bevallása szerint – egy eszelős munkamániás.

A Harry Potter-könyvek szerzője az X-en számolt be arról, hogy elkezdett egy futurisztikus regényen dolgozni. Előbb azonban befejezi a Cormoran Strike-sorozatot, amelyet Robert Galbraith álnéven jegyez – szúrta ki a Kultúra.hu.

A készülő könyv híre akkor derült ki, mikor az írónőt megkérdezték, írna-e valaha űrodüsszeiát.

Három könyvtervem is van a Strike utánra, és már mindegyiken dolgozom, mert egy eszelős munkamániás vagyok. Az, amelyiket először szeretnék befejezni, futurisztikus, de nem egy űrodüsszeia, sajnálom. Abszolút földhöz kötött

 – mondta J. K. Rowling.

Rowling legközelebb megjelenő regénye a Strike-szériát folytatja, és a The Hallmarked Man (A fémjelzett férfi) címet viseli. A szerző májusban elmondta a The Times of Londonnak, hogy két további kötettel szeretné bővíteni az eddig hétrészes sorozatot, amely egy háborús veteránból lett magándetektív történetét követi. A könyvekből televíziós sorozat is készült, amelynek idén forgott a hatodik évada.

Kapcsolódó
J. K. Rowling ezúttal az új minisztert kritizálta, amiért nem tudta megmondani, mi a nő

J. K. Rowling ezúttal az új minisztert kritizálta, amiért nem tudta megmondani, mi a nő

Egy definíciót kértek tőle, amire a politikus kitérő választ adott.

J. K. Rowling korábban több bejegyzést osztott meg X-felületén, amelyekben a megválasztott nőkért és egyenjogúságért felelős államminisztert, Anneliese Doddst kritizálta. Az író egy korábbi interjúrészletet osztott meg a politikusról, ahol többször feltették neki a kérdést, hogy miként definiálja a nőt, amire Dodds rendre kitérő választ adott.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Kultúr
Egy vulkánkitörés hozza el a reményt

Egy vulkánkitörés hozza el a reményt

És némi meleg érzést a szívtájék körül.

február 7., 14:58

  • Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.

február 7., 14:29

  • Kultúr
Megvett egy medvét, hogy megmentse az anyját

Megvett egy medvét, hogy megmentse az anyját

Bulmár végül a Tandori család tagja lett.

32 perce

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

2 órája

  • Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.

február 7., 13:39

  • Kultúr
Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban

Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban

A kulturális államtitkár sem nézi jó szemmel a javaslatot.

február 6., 06:05

  • Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.

február 6., 06:48

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Kultúr
Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV

Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV

Egyértelmű választ kaptunk.

február 6., 07:07

  • Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

A város önkormányzata megszólalt az ügyben.

február 8., 10:44

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.

február 7., 12:50

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

3 órája

  • Kultúr
David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján

David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján

A Los Angeles-i tűzoltók előtt is tisztelegtek.

február 7., 12:46

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

7 órája

  • Kultúr
Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Igazán rendhagyó PickUppal indul az év.

február 6., 17:09

  • Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.

február 6., 10:24

  • Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés

Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés

Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!

február 6., 17:07

  • Kultúr
Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt

Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt

A Főhős Te vagy! Sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

február 6., 12:34