Az apokalipszis már elkezdődött, és gyönyörű

Fekete Vince nem szereti az általánosítást, amikor azt mondják, hogy a székelyföldi költőnek csak Székelyföldről kell írnia. „Idegesít a székelyeskedés, amellyel sokszor élnek, visszaélnek.” A József Attila-díjas költő erről Gyönyörű apokalipszis című új kötetének bemutatóján beszélt. A budapesti Magvető Caféban megrendezett eseményen széles közönség előtt Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője kérdezte.

A fentebb leírtakkal Feketét abszolút nem lehet „vádolni”, még akkor sem, ha új kötetének történetei túlnyomó részben abból a környezetből merítkeznek. Ez azért érdekes, mert a költő is azt hitte, hogy a 2019-ben megjelent Vargaváros című kötetében már mindent kiírt magából, ami a szülőhelyéhez és Erdélyhez köti. 

„Az otthon, Sepsiszentgyörgy, Erdély, a beszédmódok, az akcentusok most mégis hangsúlyosan jelen vannak. Korábban azt gondoltam, hogy a világ megélhető és belátható Kézdiszentkeresztről, a szülőfalumból, éppúgy, mint bármelyik nagyvárosból, mint London, Párizs vagy Budapest. Most ez megváltozott, ugyanúgy belátható, de másképp” – fogalmazott a Székelyföld folyóirat szerkesztője.

Mindig a határon billegett

Fekete Vince a Magvető Kiadó gondozásában megjelent verseskötetét padlózással állította össze. Bár sejtettük, de hamar kiderült, mire gondol a költő. Az összegyűlt verseket kinyomtatta, a tornác padlójára rakta, valamilyen nehezékkel rögzítette, némelyiket almával, és elkezdett járkálni köztük. Így dolgozott, így nemcsak vízszintesen látta maga előtt, mint az elkészült könyvben, hanem átlósan is.

A kötet négy ciklusból áll, a Talponállóban sok beszélő van, ahogy írta, újabb és újabb hangok jelentek meg benne. És azt is megtudtuk, mint fogalmazott. „Mindenik kötetemnek köze van a számmisztikához. A prímszámok mindenikben el vannak rejtve.” Ennek kapcsán szóba került, hogy az iskolában nem ő volt a matekórák sztárja. Egytől tízig osztályozták őket, ő általában négyeseket kapott. „Mindig a határon billegtem.”

Miközben az O., a Jószerencse, az Erdéj és a Búcsú – Talponálló (19) verseket a szerző előadásában hallgattuk, egyből feltűnt, hogy

Ami azért meglepő, mert kiváló ritmusban megírt versekről van szó, mégis időbe telt, míg elkaptuk a fonalat, és a szöveg úgy istenigazából behúzott minket. Ami végül megtörtént, ez kétségtelen. Ez Szegő Jánosnak is feltűnt, szerinte a költeményeket a színitanodák beszédtechnika-óráin is használható gyakorlatok lehetnének. A közönség nevetett, pedig a Magvető Kiadó szerkesztője nem viccelt.

Bekuckózva mentünk vele

Biztos a felhős, őszi időjárás is hozzájárult, de időre volt szükségünk, hogy lélekben is jelen legyünk. A Búcsú – Talponálló (19) vers hallgatása közben azonban történt valami, áttört egy gát. Innentől

Fekete Vince a beszélgetés egy pontján megjegyezte, ő is készült ám kérdésekkel, és önmagától mindenképp megkérdezné, hogy miért Gyönyörű apokalipszis lett a könyv címe. Szegő János elmosolyodott, és habozás nélkül fordult a költőhöz: „Vince, miért ez a cím? Biztos mindenkit érdekel.” 

A József Attila-díjas szerző már régóta tudta, hogy ez lesz a cím, jelentését pedig így magyarázta. „Amikor megszületünk, kulturális és szociális evolúciók játszmájába keveredünk, és az az 50-60-70 év lesz a mi életünk, a mi gyönyörű apokalipszisünk, amely ha fiktíven is, de végigvonul a köteten, nyomokban valóságos elemeket tartalmazva.”

A kora estébe forduló beszélgetés zárásaként Fekete Vince a Spektrum, a Luxor és az Álomszer című költeményeit olvasta fel. Élvezettel hallgattuk, ahogy előadásmódjában immáron könnyedén és élvezettel játszott a szöveggel, a hangjával, mi pedig hátradőlve élveztük. És nem akartuk, hogy vége legyen.

(Borítókép: Fekete Vince 2024. szeptember 24-én a Magvető Caféban. Fotó Szollár Zsófi / Index)