Orbitális botrány tört ki, a minisztert az egyik bolthálózatból is kitiltották

AFP  20190516  1GI880  v1  HighRes  BelgiumEuPoliticsEconomy
2024.10.02. 08:06
Hatalmas felháborodást váltott ki a szlovák kulturális közéletben, hogy a kormány a könyvek áfakulcsát 2024 januárjától 23 százalékra akarta emelni. A könyves szakma összefogott, és felháborodásának adott hangot, attól tartva, hogy ez a szféra halálát eredményezheti. A nyomás hatására a szlovák döntéshozók mérlegeltek, és megváltoztatták az eredeti döntésüket.

„A könyvekre végül 5 százalékos áfa (DPH) vonatkozik majd, csakúgy, mint a nyomtatott kiadványokra, a folyóiratokra, magazinokra, e-könyvekre és a hangoskönyvekre” – jelentette be a közelmúltban Ladislav Kamenický (Smer-SD) szlovák pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy a módosító indítványt a Smer képviselői nyújtják be.

A kormány eredetileg a könyvekre vonatkozó áfa 10-ről 23 százalékra emelését javasolta. Az államilag jóváhagyott tankönyvek áfáját 5 százalékra akarták csökkenteni. A hangoskönyvek esetében pedig eddig 23 százalékos áfát határoztak meg.

Kamenický azonban meggondolta magát, és legújabb közleményében bejelentette, hogy a kormány a csökkentett adókulcs alá sorol számos tételt, amivel a jelenlegi 10 százalékról 5-re csökken egyes termékek adóterhe. Idetartoznak majd az alapvető élelmiszerek, a gyógyszerek, a tankönyvek, a vendéglátás, a gasztronómiai ágazat és a szállásadás.

Mindent megtettem, hogy senki ne mondhassa, Kamenický 

 nem akarja, hogy műveltek legyenek az emberek. Sőt, többet is tettem: az e-könyvek áfája is alacsonyabb lesz

– hangsúlyozta a pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy a hangoskönyvek és az e-könyvek eddig a legmagasabb adókulcs alá tartoztak. Megjegyezte, oda fog figyelni arra, hogy a nagy könyvesbolthálózatok hogyan fogják csökkenteni a könyvek árát.

Minden tőlem telhetőt megtettem, és megvárom, mit fognak lépni a könyvesboltok, alacsonyabbak lesznek-e az árak 10-20 százalékkal

– fogalmazott Ladislav Kamenický.

Ladislav Kamenický korábban még úgy vélekedett, hogy a várható áremelkedés nem okoz majd gondot a lakosságnak, mivel szerinte könyveket különben is csak a tehetősebb réteg vásárol magának. A kormány tervei és a miniszter szavai komoly felháborodást váltottak ki. 

A Paraméter korábban arról írt, hogy az intézkedés elsősorban a szlovákiai magyar könyvterjesztés számára lehetett volna halálos, mivel a magyarországi terjesztők csak az áfa miatt 18 százalékos árelőnnyel indulnak. Mivel a magyarországi könyvpiac a szlovákiai magyarhoz képest többszörös méretű, ezért az árelőny ennél jóval nagyobb, ezért nem éri majd meg Szlovákiában magyar könyveket terjeszteni. A számok nyelvére lefordítva, míg egy áfa nélkül tízeurós könyv Szlovákiában 12,30 euróba kerülhet, Magyarországon 10,50 euróért árulhatják.

Kitiltjuk, kitiltjuk, kitiltjuk

A korábbi terv nagy port kavart a szlovák kulturális közéletben. Többen tiltakozásuknak adtak hangot. A Családi Könyvklub tulajdonosai például az alábbi közleményt tették közzé Facebookon:

A Családi Könyvklub tulajdonosai tisztelettel értesíti a könyvbarátokat, hogy a mai naptól 2024. szeptember 18. kezdve – Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminisztert – KITILTJUK – a Családi Könyvklub könyvesboltjaiból!

Azt is írták, hogy a szlovák pénzügyminiszter primitív, buta és öncélú kijelentésével olyan döbbenetes és minősíthetetlenül, aljas módon megsértette könyvesbolti vendégeiket, hogy másként nem tudnak tiltakozni, mint hogy 

A CSALÁDI KÖNYVKLUB KÖNYVESBOLTJAIBÓL – Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminisztert: KITILTJUK! KITILTJUK! KITILTJUK! KITILTJUK! KITILTJUK!

A poszt szerint a kitiltás meghatározatlan időre érvényes.

Öt százalék elfogadható volna

Bödők László, a Panta Rhei könyvesbolthálózat tulajdonosa korábban a Paraméternek azt mondta, ő Kamenický azon állításával sem értett egyet, hogy a könyveket a gazdagabb réteg vásárolja.

Nekünk teljesen más adataink vannak: a könyvek kétharmadát az átlagbérből vagy annál kevesebből élők vásárolják, mindössze 27 százalék az, amit a havi 1500 eurónál többet keresők vásárolnak meg

– mondta a Panta Rhei tulajdonosa, hozzátéve, abban bízik, hogy a könyvek alacsonyabb kulcs alá tartoznak majd. „A 19 százalék nem segítene, az csak lassúbb halált jelentene, az 5 százalék viszont már elfogadható volna.”

Úgy tűnik, hogy Szlovákiában összefogással ilyen eredményeket lehet elérni.

(Borítókép: Ladislav Kamenický szlovák pénzügyminiszter 2019. május 16-án Brüsszelben. Fotó: Emmanuel Dunand / AFP)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről

Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről

Február 13-tól már Magyarországon is látható a Marvel-film.

40 perce

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.

február 7., 14:29

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
Egy vulkánkitörés hozza el a reményt

Egy vulkánkitörés hozza el a reményt

És némi meleg érzést a szívtájék körül.

február 7., 14:58

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Kultúr
Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

A Broadway-sztár 85 éves volt.

február 8., 13:51

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

3 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

59 perce

  • Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.

február 6., 06:48

  • Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

A város önkormányzata megszólalt az ügyben.

február 8., 10:44

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

6 órája

  • Kultúr
Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt

Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt

Nyolcvan éve született a reggae legnagyobb alakja, Bob Marley.

február 6., 07:49

  • Kultúr
Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Igazán rendhagyó PickUppal indul az év.

február 6., 17:09

  • Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés

Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés

Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!

február 6., 17:07

  • Kultúr
Rekorddöntésre készülnek a Bálnában

Rekorddöntésre készülnek a Bálnában

Lesz minden, mi szem-szájnak ingere.

február 7., 06:23

  • Kultúr
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor

Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor

Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.

február 6., 21:02

  • Kultúr
David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján

David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján

A Los Angeles-i tűzoltók előtt is tisztelegtek.

február 7., 12:46

  • Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.

február 6., 10:24

  • Kultúr
Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához

Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához

Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.

február 6., 11:26

  • Kultúr
Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt

Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt

A Főhős Te vagy! Sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

február 6., 12:34