Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- lady gaga
- joaquin phoenix
- joker
- joker 2
- mozi
- film
- musical
- oscar-díj
- a gucci-ház
- csillag születik
Ki nem találná, mire vállalkozott két koncert között Lady Gaga
További Kultúr cikkek
Az évezred elején a Maffiózók című sorozat uralta a televíziót: a Tony Soprano megpróbáltatásairól, valamint a New Jersey-i maffiáról szóló sorozat számos karriert indított el, de Lady Gagaé nem tartozott közéjük. A 15 éves, színésznői álmokat dédelgető Stefani Germanotta 2001-ben egy jelenet erejéig szerepelt a sorozat harmadik évadának kilencedik epizódjában.
Stefani Germanotta hét évvel később, 2008-ban Lady Gagaként robbant be a zenei színtérre Just Dance című slágerével, egy évvel később pedig már a Gossip Girlbe ugrott be egy cameóra. Az énekesnő a harmadik évad tizedik epizódjában alakította saját magát, és előadta Bad Romance című slágerét.
Első filmszerepek
Lady Gaga 2013-ban, Robert Rodriguez Machete gyilkol című akciófilmjében debütált színésznőként, ez a 2010-es Machete folytatása volt. A film egy olcsó Tarantino-másolatként maradt meg a kritikusok emlékezetében, és az énekesnő karrierjét sem segítette − legfeljebb annyiban, hogy az akkoriban megjelent, ARTPOP című nagylemezének egyik számát, az Aurát reklámozta, a dal ugyanis elhangzott a filmben. A kritikusok annyira utálták a Machete gyilkol alkotást, köztük Lady Gaga játékát is, hogy a 2014-es Razzie Awardson a legrosszabb női mellékszereplő kategóriában jelölték.
A negatív kritika látszólag nem hatotta meg az énekesnőt, hiszen a következő évben ismét egy Rodriguez-filmben mutatta meg magát. A Sin City: Ölni tudnál érte című thrillerben egy Bertha nevű pincérnő bőrébe bújt. A neo-noir elemeit erőteljesen magán viselő film szintén nem volt egy Oscar-érdemes alkotás, az énekesnő ráadásul turné közben ugrott be a forgatásra.
Éppen forgattunk, és már csak néhány nap volt hátra. Gaga történetesen éppen Houstonban turnézott, néhány városnyira tőlünk, Austinban. Készen állt szerepelni, hozta a saját parókáját. Megjelent, felvettük a jelenetet, aztán visszament a turnéra
− fogalmazott Rodriguez, aki az E! Newsnak adott interjúban megjósolta, az énekesnőre fényes jövő várhat a filmiparban is, elnézve, hogy „a kamera mennyire szereti őt”.
Központban a horror
Lady Gaga a kevésbé emlékezetes filmszerepei után a tévézés felé vette az irányt, Ryan Murphy Amerikai Horror Story című antológiai sorozatának két évadában is szerepelt. Először 2015-ben, a széria ötödik évadában, a Hotelben alakított maradandót. Elizabeth bárónőt, a Cortez szálloda tulajdonosát formálta meg, a vonzó, mégis kegyetlen karakter pedig azonnal az internet kedvence lett.
A közönség rájött, hogy Gaga színészként sem tehetségtelen, mi több, elviszi a show-t. Olyannyira, hogy
2016-ban Golden Globe-díjat kapott az alakításáért legjobb televíziós színésznő kategórában.
Az immár színésznőként is díjazott énekesnő a Hotel után is visszatért a műsorba. A sorozat hatodik évadjában, a Roanoke-ban azonban sokkal kisebb szerepet kapott: a vérszomjas pogány boszorkányt, Scáthach karakterét játszotta.
Az igazi filmes áttörést azonban a 2018-as Csillag születik hozta meg neki. Az év egyik legjobban várt filmjében Bradley Cooperrel játszott együtt, aki egyben rendezője is volt a produkciónak. Lady Gaga a szerepért megkapta első Oscar-jelölését a legjobb színésznő kategóriában (korábban zenei kategóriában már jelölték), ám a nominációt nem váltotta díjra. Mégsem ment haza üres kézzel a gáláról, ugyanis a Shallow című slágerért megkapta a legjobb eredeti dalnak járó szobrocskát.
Az első jelentősebb filmes sikere után Ridley Scott A Gucci-ház című filmjében kapott főszerepet, ami a világ egyik legismertebb luxusmárkája mögött álló család felemelkedéséről és bukásáról szól. Az énekesnő Patrizia Reggiani, az Adam Driver által alakított Maurizio Gucci feleségének szerepét játszotta. A filmben Jeremy Irons, Al Pacino, Jared Leto és Salma Hayek is szerepelt, de Gaga ebben a produkcióban is elvitte a show-t. A szerepért több díjra jelölték, köztük BAFTA-ra és Critics’ Choice-ra is.
Jön a musical
A Csillag születikhez hasonlóan Lady Gaga most ismét is egy olyan filmben szerepel, ami neki lett kitalálva. A Joker: Kétszemélyes tébolyban Harley Quinnt, a DC egyik legismertebb karakterét alakítja Joaquin Phoenix Jokere mellett. A Todd Phillips által rendezett filmet musicalként reklámozzák, így az énektudása is előtérbe kerül. A filmet szeptemberben, a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, ahol a közönség álló tapssal jutalmazta a produkciót.
A vetítés előtt Gaga elárulta, hogy a filmben az éneklés élőben, és nem stúdióban történt:
Számomra ez a technika elsajátításáról szólt, és arról, hogy elfelejtsem, hogyan kell lélegezni, és hagyjam, hogy a dal teljesen a karakterből jöjjön
− fogalmazott a szerepről.
(Borítókép: Lady Gaga a Joker: Kétszemélyes téboly című filmben. Fotó: Warner Bros / Northfoto)