„Jaj, de hiányzik!” – fájdalmasan gyönyörű emlékezésen jártunk

„Széles tudása volt, mindenről lehetett vele beszélgetni, és ha tűzbe jött, nem lehetett leállítani” – mondta Márton László, József Attila-díjas író a 2023-ban, 64 éves korában meghalt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költőről a Látó szépirodalmi folyóirat lapszámbemutatóján, amely egy pillanat alatt emlékestté alakult. 

Ehhez a jelenlévők mellett az eseménynek otthont adó budapesti Nyitott Műhely különleges atmoszférája és bensőséges tere is hozzájárult. Vida Gábor író, a Látó főszerkesztője köszöntőjében elmondta, egy évvel ezelőtt, amikor a szépirodalmi folyóirat szerkesztősége szintén a Nyitott Műhelyben tartotta lapszámbemutatóját,

akkor még KAF is itt volt, aztán történt, ami történt, és lassan már egy éve nincs. Elment, azt se mondta, félkalap.

Vida Gábor elmondta, bár felkérésre írt egy rövid emlékezést Kovács András Ferencről, de azóta semmit, ez az ő blokkja. Úgy véli, előbb-utóbb megosztja majd a gondolatait, de most nem ment. Ennek ellenére csodálatos, fájdalmasan gyönyörű lapszám született, amelyben ezerféleképpen emlékeztek meg Kovács András Ferencről.

A Látó szerkesztősége 2024-ben költészeti díjat alapított a 64 éves korában elhunyt költő emlékére. Az elismerést elsőként, idén márciusban Csehy Zoltán költő, műfordító, irodalomtörténész kapta meg. A kezdeményezések sora itt sem állt meg, a júliusi lapszámot, amelynek szerkesztője André Ferenc volt, a kiváló poéta emlékének szentelték.

Ha tűzbe jött, nem lehetett leállítani

Az esten André Ferenc költő, a Látó versrovatának szerkesztője Márton László József Attila-díjas írót, valamint Wirth Imre és Vajna Ádám költőket kérdezte Kovács András Ferencről. Először arról, hogyan ismerkedtek meg vele és a művészetével. Márton a nyolcvanas évek elején ismerkedett meg a költővel, pontosabban először a verseskötetébe olvasott bele, és egyből látta, érezte,

Jó barátságban voltak, legutóbb 2018 végén töltöttek együtt hosszabb időt, akkor két napon át beszélgettek, a halála előtti időszakban azonban már csak telefonon tartották a kapcsolatot. „Ekkor már nem igazán volt jó kedve”, de Márton László ismerte annyira, hogy tudta, a kedélyállapotát hogyan lehet irányítani. „Széles tudása volt, mindenről lehetett vele beszélgetni, és ha tűzbe jött, nem lehetett leállítani.”

Wirth Imre furcsa időbeli fordítottságot fedezett fel kettejük költői pályájában, amíg ő az elmúlt tíz évben egyre többet írt, addig úgy érezte, hogy KAF mintha egyre inkább kifelé ment volna az irodalomból.

Egyenesen reneszánsz élmény volt vele levelezni. Olyannyira, hogy magam sem gondoltam, milyen mondatokat hozott ki belőlem.

Márton László ekkor közbevágva azt mondta, hogy KAF ezt hozta ki az emberekből. Majd Vajna Ádám vette át a szót, azzal kezdte, bár többször látta őt élőben, de személyesen soha sem beszélgetett vele. Bevallotta, azok közé tartozik, akik nem mernek odalépni, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb megismerkedhetnek majd.  

„Jaj, de hiányzik!”

André Ferenc először 16 éves korában találkozott KAF egyik versével, amikor a gimnáziumban egy felolvasómaratont tartottak. Őt különösebben nem izgatta a program, nem tudta, mitől lehet érdekes, de mégis elment az iskolatársa invitálása után. A Senkiföldrajz című költeményt olvasta fel, amely akkora hatást gyakorolt rá, hogy mint fogalmazott: még aznap este „szanaszét” olvasta, és később a lakótársainak is Kovács András Ferenc-verseket olvasott, akkor is, amikor már nem volt szomjas.

Jaj, de hiányzik!

– sóhajtott fel az egyik asztal mellől Finta László, a Nyitott Műhely tulajdonosa, aki eztán a tenyerébe temette az arcát. Csupa szép anekdoták hangzottak el Kovács András Ferencről, a végtelelen fájdalom mégis belengte a teret. Többször futott át rajtam, mennyire nehéz úgy beszélni valakiről, akinek az elvesztését ennyi idő alatt nemcsak feldolgozni nem lehet, hanem talán még nem is tudatosult igazán. 

André Ferenc a pódiumbeszélgetést kinyitva a közönséget is megszólította, elsőként Csordás Gábor műfordítóhoz fordult. A Jelenkor Kiadó volt igazgatója elmondta, több évtizede ismerte Kovács András Ferencet, és az első pillanattól fantasztikus tehetségnek tartotta, a Költözködés című, első magyarországi kötetét ő adta ki.

Mindig nagyra tartottam, hogy egy nálam fiatalabb embernek mennyire fontos a költészet, a déli és trubadúrköltészet, de nemcsak tehetséges volt, hanem értett is hozzá.

Fekete Vince, József Attila-díjas költő ezt követően olyan képet idézett fel, amely élesen megmaradt benne. Úgy mesélte, hogy vászon nélkül elevenedett meg előttünk a mozi, amikor az egyik szépirodalmi díj átadója után, ahol Kovács András Ferencet tüntették ki, aki az evés-ivás után, „este 11 óra körül kiment a térre, fekete ballonkabátjában, és széles kalapjában szembement az égő lámpákkal, úgy nézett ki hátulról, mint Ady Endre.” Csordás Gábor erre így reagált: 

„Büszke volt rá, hogy a szeme olyan, mint Adyé.”

(Borítókép: Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő Budapesten 2022. október 12-én. Fotó: Czimbal Gyula / MTI)