Nyáry Luca: Apa mindig azt mondta nekem, hogy a lemondást gyakoroljuk

DSC6509
2024.10.05. 21:07
Sally Rooney új, Intermezzo című, a 21. Század Kiadó gondozásában megjelent regényéről cserélt eszmét a MOM Kulturális Központban Nyáry Krisztián író és irodalomtörténész, valamint az irodalmi életben szintén aktívan részt vevő lányai, Luca és Liza. Két generáció – és nem – nézőpontjai ütköztek, hol várható, hol kiszámíthatatlan módon.

Rendhagyó irodalmi beszélgetésre gyűlt össze az esős, hűvös kora estén az ír sztárszerző, Sally Rooney hazai rajongótábora. A Nyáry családdal Szűcs Péter, az est házigazdája beszélgetett, aki alaposan egymásnak ugrasztotta apát és lányait – na persze nem szó szerint, inkább csak amolyan szeretetteljesen. Nemrég mi is írtunk az Intermezzóról, de a beszélgetésen is megbizonyosodtunk róla: Sally Rooney valóban megosztó szerző – ahány olvasó, annyi vélemény alakul ki róla, munkásságáról, karaktereiről és történeteiről.

Érdekes volt megfigyelni, hogy mindhárman máshogy viszonyultak a könyvhöz: a lányok először a szerző Normális emberek című regényét olvasták. 

Hasonlóan Lucához, azt érzem, hogy nekem is azért tetszett jobban a Normális emberek vagy a Baráti beszélgetések, mert közelebb érzem magamhoz korosztályban. Ez a könyv is tetszett, talán az zavart benne, hogy rövid idő alatt kellett elolvasnom a beszélgetés miatt. Az ilyen típusú, elmélkedős meg kifejtős könyveket jobban szeretem hosszú idő alatt elolvasni. Gyorsan végigpörgetve azonban azt mondom, hogy ez egy kellemes olvasmány volt

– fogalmazott Liza. Ezzel szemben édesapjuk volt az, aki kimondottan megszerette a könyvet.

„Elkezdtem olvasni, az első ötven oldalnál abban maradtam magammal, hogy értem, miért jó, de én ezt nem szeretem. Aztán úgy fejeztem be, hogy megszerettem” – mondta Nyáry Krisztián, akinek el kellett fogadnia azokat a belső törvényszerűségeket, amelyek jellemezték a történetet.

A történet egy testvérpárról, Peterről és Ivanról szól: utóbbi 22 éves, de Szűcs Pétert meglepte, hogy milyen bölcsen (vagy inkább koravénen) gondolkodik a fiatalember, aki úgy fogalmaz a regényben, hogy „elvesztegette az élete egy részét”.

Mit tud erről egy 22 éves fiatalember, hogy mit vesztegetett el, és miről szól az élet?

– tette fel a kérdést a házigazda a beszélgetés résztvevőinek.

A lányok egyetértettek abban, hogy az interneten felnőtt Z generációs fiatalokat egyáltalán nem lepi meg az elvesztegetett idő fogalma, ők maguk már tizenévesen szembesültek hasonló gondolatokkal. A Nyáry lányok az idősebb, harmincas évei közepén járó testvér karakterébe finoman belekötöttek: úgy érezték, ők már 22 évesen levonták magukban azokat a következtetéseket, amiket Peter csak 300 oldal után vont le.

„Én az idősebb férfi karakterekkel nagyon sokszor úgy vagyok, hogy olyan érzelmi konklúziókhoz jutnak el, amiket én tizenhárom évesen, egy ottalvós bulin már levontam” – tette hozzá Luca.

Számít a kor?

Sokan mondják, mire az ember megtanulja, hogyan kellene élni, addigra nem lesz rá lehetősége, mert túllépte a megfelelelő kort. De mit gondol erről Nyáry Krisztián irodalomtörténészként?

„Bármikor élhetsz úgy, ahogy szeretnél. Nyilván a betegségeket, katasztrófákat, apokalipszist leszámítva. Nem hiszem, hogy ha harmincvalahány éves korodig nem jutottál el odáig, amit megálmodtál, akkor vége mindennek, és le lehet húzni a rolót. Nem kell sem ötven-, sem hetven-, sem kilencvenévesen ilyen végzetes következtetéseket levonni” – vallotta Nyáry Krisztián.

A regény a gyászfeldolgozásról is szól, a család is nagyon hamar találkozott a gyásszal. Kérdés azonban, mennyire változik meg az ember érzelmi dinamikája a gyász hatására. Liza szerint a gyász olyan gyökeres változás, ami után más szívvel látja az ember a dolgokat.

Nagyon fiatalon nagyon felnőtt konklúziókhoz kellett eljutnunk, ezért még mindig türelmetlenek vagyunk azokkal a felnőttekkel, akiket az élet nem kényszerített arra, hogy ebből a szempontból felnőjenek

– emelte ki Luca, aki ennek ellenére huszonhárom évesen semmivel nem érzi magát felnőttebbnek, mint tizenhárom évesen.

A regényben központi szerepet kapnak a szerelmi szálak is, hol kisebb, hol nagyobb korkülönbséggel, bonyodalmakkal, nehézségekkel. De fel lehet-e készíteni a gyerekeket a szerelmi csalódásokra? Az apa szerint a csalódásra igen, de a szerelmi csalódásra nem. Azt mindenkinek magának kell megtapasztalna.

„Ma a lemondást gyakoroljuk. Ezt mondta nekem mindig, ha kiskoromban valamit nem akart megvenni. Ma a lemondást gyakoroljuk…”  – emlékezett vissza Luca.

(Borítókép: Nyáry Luca, Nyáry Krisztián, Nyáry Liza és Szűcs Péter. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Meghalt Muskát László

Meghalt Muskát László

A színházi szakember 77 éves volt.

március 23., 16:54

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Hollywood még sosem volt annyira mocskos hely, mint ebben az új sorozatban

Hollywood még sosem volt annyira mocskos hely, mint ebben az új sorozatban

Az év eddigi legviccesebb epizódját hozta el nekünk Seth Rogen The Studio című szériája.

17 perce

  • Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak

Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak

Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.

március 24., 08:09

  • Kultúr
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.

március 24., 12:01

  • Kultúr
Mostantól magyarul is elérhető a szólásszabadság kézikönyve

Mostantól magyarul is elérhető a szólásszabadság kézikönyve

A könyv négy évvel ezelőtti megjelenésekor éppen heves viták dúltak a szólásszabadság jogáról.

március 24., 10:53

  • Címlapon
Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban

Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban

Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma.

3 órája

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Kultúr
Oscar-díjas színésszel debütál a Gyilkos a házban következő évada

Oscar-díjas színésszel debütál a Gyilkos a házban következő évada

Egyelőre még titkosak az új karakter- és cselekményrészletek.

március 24., 12:36

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Címlapon
Elon Musk eladta az X-et

Elon Musk eladta az X-et

45 milliárd dollárt fizettek a platformért.

1 órája

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Kultúr
Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül

Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül

Társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak.

március 24., 17:59

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.

5 órája

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin tépte le Zelenszkij öltönyét

Vlagyimir Putyin tépte le Zelenszkij öltönyét

A háború mindent megváltoztat.

30 perce