Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA közös munka Csányi Sándor és Tenki Réka magánéletére is kihatással volt
További Kultúr cikkek
A döntés nemcsak egy személyes dráma, hanem egy megrendítő vallomás is az emberi lélek erejéről. A könyvben és az azonos címen megszületett színdarabban a holokauszttúlélő Edith Eva Eger a saját drámáján keresztül mutatja meg, hogy a legnagyobb szenvedések közepette is lehet szabadon döntést hozni.
A zsidó származású pszichológus üzenetét Tenki Réka és Csányi Sándor adják át, akik a kétszemélyes darabbal 2022 óta állnak a színházi közönség elé együtt.
A Dívány a két színművésszel készített interjújából kiderül:
- az idei évadot azzal indították, hogy felvették a darabot. Az a tervük, hogy a nézők videóüzenetével együtt elküldik Edith Eva Egernek, hogy láthassa, a darab méltó adaptálása a művének,
- a színész házaspár egy faluban lakik, és a helyi művelődési házban, több helyszínen, végül egy kis alagsori helyiségben próbálták A döntést. Mint mondták: elképesztő érzés volt ilyen nomád körülmények közül egyszer csak eljutni a nagyszínpadra, ahol hatszázhatvan ember ül a nézőtéren,
- Tenki Réka előtt példaként áll Eva sorsa, az, hogy „teljesen mindegy, hogy mekkora a tragédia, te döntesz arról, hogyan éled a mindennapjaidat, ezt a kis időt, amit kaptál itt, a földön”,
- Csányi Sándor szerint blaszfémia (szentségtörés – a szerk.) azt mondani egy holokauszttörténetre, hogy szórakoztató, de szórakoztatni nem csak úgy lehet, hogy nevetünk. Szórakoztató meghallgatni egy élettörténetet, ami tele van mélységekkel, tragédiával és tanulsággal,
- nagyon kikapcsol meghallgatni egy olyan történetet, ami a túlélésről szól, és aminek a végén viszont azt érzi, hogy az egészet áthatja egy nagy életigenlés,
- az a jó darab, az a jó történet, amivel legalább kettőt lehet mondani: azt, hogy van egy szörnyűség a világban, de dönthetsz úgy, hogy boldog leszel a pokol kellős közepén is.
Az interjúból kiderül, hogy a darab színre vitele a magánéletükre is kihatással volt, mert eleinte nehezen birkóztak meg azzal a felállással, hogy Csányi mint rendező a munkát – természetesen – irányította, de ezt az attitűdöt a magánéletükbe is hazavitte. A közös munka végül igazolta azt, hogy a konfliktusok nem azért vannak, mert két külön irányba, hanem azért, mert ugyanabba az irányba mennek.