Emberi csontot fedeztek fel a híres műalkotásban

A képzőművészet valamiért mindig kedvelt témája volt a thrillereknek és a krimiknek, ám Paula Hawkins csavart egyet a megszokott megközelítésen, és nem a „képlopós” szálra fűzte fel a sztorit, hanem egy rejtélyes halálesetet boncolgató vonalon indult el. Egy haláleset, amelyre történetesen egy műtárgy miatt figyelnek fel.

A történet fő mozgatórugóját egy nyugtalanító felfedezés adja: James Becker kurátor tudomást szerez arról, hogy a sok-sok éve elhunyt művész, Vanessa Chapman egyik híres szobra emberi maradványokat tartalmaz. Először azt hiszi, tévedésről van szó, ezért a rejtély nyomába ered, nevezetesen a titokzatos Eris-szigetre, az alkotó régi otthonába utazik, ahol jelenleg egy Grace nevű asszony, Vanessa egykori barátnője él. Grace titkok őrzője, ha valaki, ő biztosan tudja, mi történt Vanessa egykori férjével... 

Misztikum és nyomozás

A regényben – amely inkább egy misztikus, nyomozós regény, semmint vérbeli krimi – végig érződik egyfajta baljós előérzet: a megszállottság minden szerepelőből süt, mégis átjárja őket valamiféle bizonytalanság. Az erőszak, a barátság, a szerelem, az alkotás, a magány és persze a bűnök sora több nézőpontból és idősíkban, a művésznő naplóbejegyzéseivel tarkítva jelenik meg a regényben.

Hawkins még annak ellenére is remek történetmesélő, hogy a sztori a kelleténél kicsit lassabban indul be, az utolsó harmadban azonban szerencsére tempót vált, egymást érik a fordulatok és a váratlan események. A végén gyorsuló, leírások szempontjából esztétikus, mégis kaotikus regény cselekményszálainak részletes kibontása teljesen az olvasó értelmezésére van bízva, a misztikum nemcsak a szereplőkre, de az egész történetre is jellemző.

hiszen az olvasó könnyen azonosul velük, és anélkül is képes átélni az érzéseiket, hogy helyeselné egyik-másik megkérdőjelezhető tettüket. Mindannyiukban van valami ellenszenves, amiért nehezebben formálunk róluk koherens és konkrét véleményt, inkább végig abban reménykedünk, hogy a könyv végére valóban kiismerjük őket, és egyszer s mindenkorra levonjuk a következtetést.

Ám ez soha nem történik meg, és talán éppen emiatt válnak érdekessé ezek a szereplők. Míg egy romantikus sztorinál a rejtélyes alakok zavaróak maradnának, egy ilyen történetben ez teljességgel belefér.

Az olvasó könnyen elmerül a regényben, pláne az őszi, esős időben. A hűvös, sötét hangulat egyébként az oldalakról is visszaköszön, a cím úgy illik a történethez, akár egy kulcs a megfelelő zárba. A Kéksötét nemcsak mozgalmas, érdekes morális kérdéseket is felvető kötet, ráadásul fordulatokkal teli, izgalmas thriller, amely az utolsó oldal elolvasása után még sokáig foglalkoztatja az embert.

Paula Hawkins: Kéksötét
Magnólia Kiadó, 2024
Fordította Török Krisztina
349 oldal

(Borítókép: Paula Hawkins Kéksötét című kötete. Fotó: Tövissi Bence / Index)