Súlyos veszteségek után igazi vigaszra leltünk

A Nemzeti Táncszínház nagytermében sokan érdeklődtek Szabó T. Anna legújabb verseskötetének bemutatója iránt, amelyen Szegő János, a kötet és a Magvető Kiadó szerkesztője kérdezte korunk egyik legjobb költőjét. Bevezetőjében elmondta, hogy Szabó T. a verseinek, versesköteteinek többször ad egyszavas címet, ilyen a Nehézkedés, Vagyok és most a Vigasz. Miközben költeményeiben számos motívum felsejlik. Hogy ez véletlen vagy annál több, arra a szerző először csak bólogatott, majd kifejtette, bizony fontosak számára az egyszavas címek, ahogy a szavak ereje is. Szerinte egy szónak legyen több jelentése, sugárzása s rengeteg implikációja.

De a szavakban nehéz hinni, nem evidens. A dal vagy a zene nagyobb hatással van rám.

Szegő felvetette, vajon mikortól beszélhetünk vigaszról, amely szóösszetételben a víg is jelen van. Szabó T. erre nem is gondolt, ő a vigaszra csúnya szóként gondol – valószínűleg pejoratív fogalomként tartja számon. A magyar költészetben is keresett vigaszverseket, s érdekesnek tartja, hogy egyébként mindig félregépelte, vigazsként írta. Elmondta, mindig az foglalkoztatja, ami igaz, nem pedig a szép, mert azt amúgy is érzi és látja. „Az igazságba nem borzongunk bele, legfeljebb el tőle. Ezért saját magamat is megleptem, hogy vigasz lett a könyv címe. Gejlnek hat, mégis kell” – fogalmazott Szabó T. Anna.

Rettenetes volt, hónapokon át

A kötetet a Szabó T. Anna lelkében végbemenő személyes gyásza hívta életre, aki az új alkotását a közelmúltban elhunyt édesanyja emlékének ajánlotta. Olvasva a verseket, egy olyan útra lépünk, ahol a gyász, az elengedés útján egyszer csak rájövünk, hogy az örömet is megengedhetjük magunknak, szükségünk van rá, élni segít. Mi sem fejezi ezt ki jobban, mint az utolsó ciklus címe: Magadból. Örülj. Szegő János valószínűleg ezért is mondta, hogy a kötet körbeér, majd arról érdeklődött, hogy a fájdalmak közepette tud-e alkotni.

Nem azonnal, de megpróbáltam. Hónapokon keresztül ültem édesanyám kórházi ágya mellett. Rettenetes volt. Próbáltam objektívan leírni, de nehéz volt így megközelíteni.

Ekkor Mesterházi Mónikát és Kántor Pétert hozta fel példaként, akik költészetükben szintén tematizálták a gyászt. Szerinte a költészet alkalmas az elemi fájdalom kiéneklésére, mint fogalmazott: minden vallásban énekelnek, dobolnak, ordítanak, s ő bár szeret ordítani, a gyász feldolgozásában ez most nem lett volna számára elég. Arany János például a Hamlet fordításába transzponálta a fájdalmát. S bár nem mondta ki, de láthatjuk, hogy ő is az elődök mintáját alkalmazta.

Mondta, hogy baj lesz

A bensőséges színpadi beszélgetést tovább mélyítette, hogy a szerző, valamint Murányi Tünde színművész is olvasott fel a Magvető Kiadó gondozásában megjelent műből. Különös volt megtapasztalni, ahogy a verseket hallgatva megelevedett előttünk a kép, ahogy az ember időnként a saját hajánál fogva képes kirángatni magát a legmélyebb fájdalmakból, és tudja elnevetni magát.

Szabó T. Anna szerint ebben a kötetben a varázslat is megjelenik, amely a szerző számára egyébként is fontos. Elmesélte, amikor a Vagyok című könyvéről beszélgetett korábban Szegővel a saját otthonukban, akkor a tükör összetört. „Mondtam, hogy baj lesz, aztán meghalt a nagynéném.” Ezért megpróbálta a darabjaiból összerakni a tükröt, amelyhez egy verset is írt.

A József Attila-díjas költő több, a Vigaszban helyet kapó verse felkérésre született, Szegő János ezért kérdezte meg, hogy mozog az ő ihletpotmétere, vagyis mennyire hatnak rá a külső ingerek. Szabó T. Anna habozás nélkül így felelt: „Már minden alkalmat teremt arra, hogy beszéljek, s időt teremtsek arra, hogy írjak. A kényszer nagy úr. Régebben nem gondoltam, hogy ennek képességét be tudom kapcsolni magamban, de már jó érzés, hogy ezt meg tudom csinálni.”

(Borítókép: Szegő János beszélget Szabó T. Annával 2024. október 12-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)