Márkó és Barna Síkideg – Megöntözött öntözővíz
Lehet-e olyan pohárból növényt öntözni, amiből előtte már ittunk, mi az a gyeskonty és miből fizeti ki Orbán Viktor az elvesztett sajtópereit? Ezekről is szó volt az e heti Márkó és Barna Síkideg adásában. A fiúk azt is bejelentették, hogy január 13-án egy ünnepi élő előadást tartanak a MOMKultban, ahol a két sztárvendég közül az egyik biztosan Hajós András lesz. Jegyek itt.
Ezen a héten volt olyan hallgató, aki két idegesítő kifejezést szeretett volna megosztani Márkóval és Barnával. Az egyik a magyar messy bun megfelelője, a „gyeskonty”, a másik pedig a hátizsák cuki kismamafordítása, a „háti balhé”. A szemlerovatban hoztak olyan netes posztot is, amiben valaki a teljes levágott rasztatincsét ajánlgatta másnak, de volt olyan is, aki besárgult műkarácsonyfáját szerette volna fehéríteni. A fiúk beszélgettek Nyáry Lucáról is, aki Rihanna testpozitív márkájának modellkedett. Luca ezért rengeteg negatív kommentet kapott, amin a fiúk fel vannak háborodva. Szerintük a kampány karakteres és izgalmas, Luca pedig jól teszi, hogy az álmait követi, és ráadásul fontos, hogy a divatban reprezentálva legyen mindenki.
Márkó beszélt arról, hogy Orbán Viktor pert vesztett több sajtóorgánum, köztük az Index ellen is.
A fiúk azon elmélkedtek, hogy vajon miből fizeti majd ki a miniszterelnök a perköltséget? Vajon maradt még abból a köteg pénzből, amivel kijött a Közraktár utcából? Vagy lehet, hogy akkor egy csempével kevesebb lesz a hatvanpusztai birtok jacuzzijában? Esetleg nem lesz pénze nagy méretű lábhelyre az elnöki különgépén és még egy külön babát is felbérelnek, hogy sírjon mögötte és rúgdossa a széktámláját?
Barna olyan dolgokról mesélt, amikben gyerekkorában hitt, de időközben rájött, hogy hazugság, vagy legalábbis nem hiszi el őket. Nem tudja például elhinni, hogy a madarak délre repülnek télen. De sokat gondolkodik azon is, hogy vajon az állatok mit csinálnak egész nap? Nem hisz a kihalt állatokban sem. Megnézték mindenhol? A tenger egészen kis százaléka van csak felfedezve, honnan tudjuk, hogy nincsenek-e ott az elvileg kihalt állatok.
MOHU és BOHU
A fiúk beszélgettek arról is, hogy kiderült, szabálysértésnek minősül, ha valaki kukából szedi ki a visszaválthatós palackot. Márkó szerint valós probléma, hogy széttúrják a szelektív kukákat. Náluk például a papírgyűjtőbe szelektálják át a palackokat, és a nem visszaválthatókat nem teszik vissza a műanyagba. Barna szerint akkor is problémás, hogy megint stigmatizálni próbálják a rászorulókat. Hiába telepít a MOHU automatákat hajléktalanszállókra is, hogyan tudnának hozzájutni az üvegekhez, ha nem vehetik ki a kukákból. Márkó szerint az ilyen intézkedések csak tovább osztják a társadalmat. A hallgatókat pedig a fiúk arra buzdítják, hogy ha ők nem váltanák vissza, inkább tegyék a kukák mellé az üvegeket, hogy az arra rászorulók hozzá tudjanak jutni, szabálysértés nélkül.
Ebben az adásban volt még szó a tanuló vezetőkről, arról, hogy hirdetésekben miért takarják ki az autók rendszámát, és hogy lehet-e olyan vízzel öntözni, amiből előtte már ittunk.
Márkó és Barna legközelebb élőben január 13-án, a MOMKultban lép majd fel. Jegyek itt!
Márkó és Barna minden hétfő reggel 7 órakor jelentkezik új epizóddal.