Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSzentesi Éva jó híreket kapott orvosától, nem mutat daganatot a CT
További Kultúr cikkek
Májusban számoltunk be arról, hogy Szentesi Éva szervezetében újabb tumort találtak. „Semmi jót nem remélek, és valahogy mindig túlélem. Ennyi biztos, ebben még nem vallottam kudarcot” – írta akkor személyes blogján, Két centi című írásában.
Szentesi Éva vasárnap Örülni kell címen újabb bejegyzést tett közzé blogján, ahol ezúttal jó híreket osztott meg olvasóival.
Reggel a Professzor hív, a komoly és okos hangját vidámnak hallom (de ő úgy vidám, hogy egy pillanatra sem zökken ki az okosból és komolyból.) Azt mondja, a CT nem mutat daganatot
– fogalmazott.
„Örülök, és kételkedem. A terápia hatása alatt állok, nem vagyok jól, és ha ebben az állapotban kapok olyan híreket, aminek örülni kell, akkor kétkedő leszek, visszakérdezek, hogy: »Mit jelent ez pontosan Professzor?!« »Ez a legjobb hír, ennél jobbat nem tudok. Na, most örüljön kicsit«” – számolt be a történtekről.
Szentesi Éva azt is hozzátette, hogy ez azt is jelenti, hogy bár negatív az eredmény, attól még kószáló tumoros sejtjei lehetnek, amiket el kell végleg altatni, így a kezelések folytatódnak.
Amúgy nem olyan rossz.
De középen kell maradni.
Nem elbízni magam.
Haladni magabiztosan, elvégezni jól a feladatsort.
(Holnap megtanulni az önkatéterezést például.)
Óvatosnak lenni, vigyázni magamra.
Úgy lépni, hogy ne legyen a lábam előtt semmi.
Alaposan fertőtleníteni napjában többször, amikor „olyan helyekre” nyúlok magamon
(és szinte már csak „olyan helyek” vannak a testemen, ahova így lehet nyúlni.)
Nem gondolni, hogy a kihívásnak vége,
tudni, hogy hosszú még az út,
piros cipőben, sárga kövesúton,
és szentül hinni: nem a csaló varázslóhoz vezet
– írta Szentesi Éva.
Az író harmadjára küzd meg a rákkal, amely egyébként több könyvét is ihlette. Betegségén főként édesanyja segítette át, aki néhány éve halt meg koronavírusban. Szentesi Éva elmondása szerint ezt a tényt még mindig nehezen tudja elfogadni. Most testvére, párja és párja édesanyja áll elsősorban mellette.