Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Micsoda nő! magyar stábjával találkozott Bryan Adams
Bryan Adams, a Pretty Woman musical zeneszerzője tegnap esti koncertje előtt találkozott két budapesti Viviannel: Arany Tímeával és Zámbó Brigittával, a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség vezetőjével, Debreczeni Júliával, valamint az előadás rendezőjével, Szirtes Tamással – közölte kedden a Madách Színház közösségi oldalán.
Sajnos épp a koncert miatt az előadásunkra nem tudott eljönni, de a résztvevő kollégák szerint a koncert remek volt! Köszönjük, hogy megtisztelt minket a figyelmével, jó volt találkozni!
– olvasható a teátrum Facebook-bejegyzésében, amelyhez egy fotót is mellékeltek a találkozóról.
A Madách Színház tavaly tartotta a Pretty Woman (Micsoda nő!) című musical premierjét, amelynek zenéi és dalszövegei Bryan Adams és Jim Vallance nevéhez fűződnek. A darab bemutatását a Music Theatre International és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közötti megállapodás tette lehetővé.
Bryan Adams hétfőn lépett fel az MVM Dome-ban. A közönség több mint két órán keresztül élvezhette a kanadai rocksztár előadását, aki végül harminc dallal tette emlékezetessé budapesti koncertjét.