A francia sztárszerző olyat mondott az ukrajnai háborúról, ami biztos kiveri a biztosítékot

Michel Houellebecq a kortárs francia irodalom talán legmegosztóbb szerzője. Kivételes tehetsége vitathatatlan, több ezren rajonganak érte. A kötetei számos nyelvre lefordítva, évente több millió példányban kelnek el, ám sokan vannak, akik finoman fogalmazva sem szimpatizálnak vele.

Karakterei ugyanis tabukat döntögetnek, s számos témában politikailag inkorrekt és gyakran felháborító gondolatokat fogalmaznak meg – a bevándorlástól egészen a női szerepekig. Ám nemcsak a szereplői provokálnak, és keltenek óriási felháborodást, hanem az interjúkban ő maga is. Időnként nehéz eldönteni, valóban komolyan gondolja-e, amit mond, vagy egyszerűen önmagát szórakoztatja. 

Azt hitte, hogy Ukrajna orosz

A közelmúltban a Financial Times újságírója, Magdalena Miecznicka készített vele interjút egy vacsoraasztal mellett. A kitűnő riportban elhangzottak azonban sokaknál kiverték a biztosítékot. Például az a rész, amikor az újságíró szóba hozta Houellebecq 2019-es esszéjét, amelyben Donald Trumpot jó elnöknek nevezte, majd arról kérdezte, hogy szurkol-e neki az idei, vagyis a 2024-es amerikai választáson is. A francia sikerszerző igennel felelt, és hozzátette, hogy „Trump nem indított háborút”.

Miecznicka ekkor visszakérdezett, mi van, ha (Donald Trump) felhagy Ukrajna támogatásával. „Ez jó” – reagált Houellebecq, mire az újságíró megjegyezte, hogy az ukránok a saját területüket akarják felszabadítani.

Amikor elkezdődött a háború, meglepődtem, mert azt hittem, Ukrajna az oroszoké. Amúgy meg jobb, ha a természet halad a maga útján

– fogalmazott a francia szerző, megjegyezve, hogy a hatalom szellemének ad igazat. „Katasztrófa, hogy vannak olyan emberek, akiknek humanitárius elképzeléseik vannak. Ez nem működik, a motiváció is kétséges.”

Könnyű bátornak lenni, ha semmi vagy

Houellebecq arról is beszél, szerinte mi az, ami az elmúlt 20 évben a francia szélsőjobb felemelkedéséhez vezetett. Miecznicka rendkívül ügyesen vezette fel a témát, onnan indult, hogy pár napja kapta meg a brit állampolgárságot. Tartottak egy ünnepséget, amelyen a helyi polgármester a mintegy 40 különböző nemzetiségű ember honosítását „áldásként” és „gazdagságként” méltatta. Ebből vetődött fel a gondolat, hogy Nagy-Britanniában sokan úgy gondolják, hogy nekik – és általában a Nyugatnak – adóssága van a gyarmatokkal szemben.

Franciaországban senki sem törődik ezzel. Nem vagyunk bűnösök

– állította a francia szerző, miközben a bagettjét a hering szószába mártotta. Szerinte az egyszerű franciák, mint például az apai nagyszülei, nem is tudták, hogy Franciaországnak gyarmatai vannak. „Az egyetlen kivétel Algéria volt, amely inkább település volt, mintsem gyarmat. Az ott született és ott nevelkedett embereknek el kellett menniük” – mondta Houellebecq, hozzátéve, hogy az édesanyja egy algériai francia telepes családból származott, és kisgyermekként ő is ott élt.

Apai nagyszülei viszont munkásosztálybeliek voltak, a francia nemzeti vasúttársaság alkalmazta őket. Az irántuk érzett szeretetének korábban többször is hangot adott, különösen a nagymamáját szerette, aki gyermekkorában a bohém édesanyja és apja helyett nevelte fel őt.

Az is kiderült, hogy mindig olvasott, de az egyetemen nem irodalmat tanult, és a párizsi irodalmi köröknek sem volt a tagja. Az újságíró ekkor elképesztően jó ütemben kérdezett rá, hogy ezért volt-e bátorsága provokálni. Houellebecq nem tért ki a válasz elől. „Kedves Magdalena. Könnyű bátornak lenni, ha semmi vagy.”