A művészeti szcénát a kezdetek óta a férfiak uralták. A nők legtöbbször modellként, múzsaként vagy szeretőként tűntek fel; a férfi képzelőerő tárgyaként, és nem alkotóként jelentek meg a művészetben. Ez a jelenség már a Ludwig Múzeum kiállításának bejáratánál szemet szúr − ha nem is azonnal, de az alkotók neve láttán biztosan. Felütéseként a fogadófalra 

sűrítettek a kurátorok, amivel azt demonstrálják, hogy a művészetben miként jelent meg a női test a férfitekinteten keresztül. 

Ellenpontként viszont ott áll Nagy Kriszta (Tereskova) Kortárs festőművész vagyok (1998) című, sokat hivatkozott műve, amely nemcsak a fogyasztói társadalom nőképének, de egyben a nők művészetben betöltött passzív szerepének, tárgyiasításának is a kritikája.

Radikális lépések kellettek

A hagyományosan férfiak által uralt intézményrendszerben a hetvenes években nehezen találtak utat az alkotók. A kiállított műveken szépen megfigyelhetők, milyen sztereotípiákkal és hátrányos megkülönböztetéssel küzdöttek – és küzdenek ma is – a nők, nemcsak a művészetben, de az élet minden területén.

A hazai feminista kritika legfontosabb képviselőjévé az önmagát konceptuális művésznek valló Drozdik Orshi vált. A művész testéről készült medikai Vénusz az orvosi tekintetnek kitett női testet példázza. A műegyüttes a hagyományos nemi szerepekkel elégedetlen alkotó nő manifesztuma. 

Mindegyik tálca egy-egy modellnek ad hangot, aki elmondhatja, mit érez és gondol. Az orvostörténeti múzeumban őrzött, egykor szemléltetőeszközként használt szobor esztétikáját Drozdik fotósorozatban tárja fel.  

Kele Judit képei, levelei és bejegyzései is helyet kapnak a gyűjteményben. A művésznő radikális lépésekkel próbált a női művészek megítélésén és elfogadásán „segíteni”. A hetvenes évek végétől 1985-ig önmagát helyezte a műtárgy szerepébe, amikor kiállította magát a Szépművészeti Múzeumban – egy idő után meg is jelentek a rendőrök. Ezzel a performance-szal nemcsak a kelet-európai női művész helyzetére, de a nő és a női test értékére is rákérdezett.

Veszely Bea a férfiak által ábrázolt bibliai, klasszikus és reneszánsz aktokat alakította át a műveiben. Apró tűszúrásokkal csipkézte ki a nőalakokat, visszahódítva ezzel a testet a női tekintet számára. Hersko Judit Boszorkányüldözés-sorozatát szintén a művészettörténet inspirálta: XVII-XVIII. századi metszeteket dolgozott át, az áttetsző lapra felvitt jelenetek árnyképként vetülnek a falra.

A cseh Eva Kotátková, a holland LA Raeven és Jeanne van Heeswijk, az albán KOJA, valamint a szlovákiai magyar Németh Ilona kiállított művei a mai nők társadalmi helyzetével foglalkoznak. A nőkkel szemben támasztott elvárások, a nevelés és fegyelmezés eszközei, a többségi társadalom pressziója mind-mind megjelenik ezekben az alkotásokban, de a lengyel Natalia LL is a kritika tárgyává teszi a (fogyasztói) társadalom szexista nőképét.

A nemi szerepek, a női és a férfitest, valamint a különbségekkel való ironikus játék került Beöthy Balázs és Németh Hajnal közös munkájának középpontjába. A duó a következő kérdéseket teszi fel:

• Le kell vetkőznie egy nőnek ahhoz, hogy felfigyeljenek rá?
• Mit keres egy nő a férfivécében?
• Mi rejlik a megtévesztő felszín (a csábító smink, paróka, ruházat) mögött?

Olga Toblerutsz számítógépes grafikáin antik szobrokat öltöztet fel híres divatmárkák logóival ellátott, színes öltözékekbe, a mai kor modelljeivé alakítva az egykori női és férfi szépségideálokat, a változó ízlés és a művészeti akadémizmus témáját is érintve.

A tárlat egyik legmegosztóbb anyaga Katarzyna Kozyra hatcsatornás videóinstallációja, amely a hetvenes években nagy visszhangot keltett a hazai bulvársajtóban.

A budapesti fürdőkben készített rejtett kamerás felvételekkel Kozyra azt vizsgálta, hogy megváltozik-e a nők és férfiak viselkedése a másik nemtől mentes közegben. A Női fürdőben fesztelenül, természetesen viselkedő, pihenő, tisztálkodó nőket láthatunk, minden szépítés és idealizálás nélkül, ami szembemegy a tökéletes női test ideálját kergető társadalmi elvárásokkal, épp ezért egyesek szemében botrányosnak tűnhet

− olvasható a múzeumban az alkotásról.

A kiállító művészek teljes névsora: Lourdes Castro, Drozdik Orshi, Jeanne van Heeswijk, Hersko Judit, Zuzanna Janin, Kele Judit, KOJA (Fitore ISUFI SHUKRIU), Eva Kot'áková, Katarzyna Kozyra, Natalia LL, Ladik Katalin, Nagy Kriszta, Németh Hajnal, Németh Ilona, Florentina Pakosta, L.A. Raeven, Olga Tobreluts, Ujj Zsuzsi, Veszely Beáta.

A kiállítás kurátora Szipőcs Krisztina, a tárlat 2025. január 12-ig látogatható.

(Borítókép: A Ludwig Múzeum kiállítása 2024. október 17-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)