Zajlott az élet a magyar standnál, amire több pénzt is költhetett volna a kormány

Visszatérő téma volt a 76. Frankfurti Könyvvásár magyar standjánál az a közösségi médiában megjelent bejegyzés, amelyet Kocsis András Sándor, a Kocsis Kiadó vezetője tett közzé néhány nappal a világ legnagyobb könyvvására előtt.

Kocsis András Sándor 2024. október 10-i Facebook-posztja azzal kezdődik, hogy: „Egy órával ezelőtt levelet kaptam a kora harmincas Keresztes Balázstól, aki három oldalon keresztül oktatott ki, hogy mi az ő kötelességük a frankfurti magyar standon. Látom dobogó, vérző szívét, mert hitet tett amellett, hogy ők az életüket adják a független magyar könyvszakmáért” – fogalmazott a Kocsis Kiadó vezetője, hozzátéve, nehéz szívvel, de két súlyos kérése volt.

Alanyi jogon jár?

Először is egy nehezen mozgó barátját szerette volna kivinni, „ezért tisztelettel kértem tőlük egy parkolójegyet a 4-es pavilon tetejére, ahol is az idők kezdete óta parkoltunk!”. Megjegyezte, hogy az elmúlt években nagyon sokszor nyitotta meg a magyar standot, melyet Zentai Péter barátja szervezett.

A parkolójegy alanyi jogon jár a standoknak, de a mostani stáb minden tagja repülővel megy. A fiatalember levelében azt hazudta, hogy nekik nincsen ingyenes lehetőségük. Már küldi az ingyenes parkolójegyet a könyvem kínai kiadója!!! Vicc!

Kocsis András Sándor másik „nagy volumenű” kérése az volt, hogy mivel az ország egyik legismertebb íróját viszi ki Frankfurtba, hogy a könyveit eladhassák a kínai piacon, ezért azt kérte, hogy adjanak neki egy szakmai jegyet. „No, ez megfogant, és rögtön találkozni szeretnének vele!” – jegyezte meg a szakember, majd így folytatta:

„Minden kiadói, nyomdai barátomat kérem, hogy aki ott lesz Frankfurtban, az hajtsa meg fejét a magyar nemzeti standnál a független, magyar könyvszakma halála alkalmából! Most képzeljétek el, mi történne, ha Demeter Szilárd szeretne engem!? A válaszlevelembe azt írtam, hogy a jólelkű nemzeti Szilárdunk mint Orbán utolsó híve úgy fog járni, mint Bibó 56-ban a parlamentben!” – zárta sorait a Kocsis Kiadó vezetője.

Keresztes Balázst, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) munkatársát és a frankfurti stand magyar stand fő szervezőjét is megkerestük az ügyben, aki lapunknak elmondta, hogy a PKÜ-höz bátran fordulhatnak a kiadók és az írók. A magyar standnál négy tárgyalóasztal áll a kiadók és ügynökök rendelkezésre, amelyeket előzetesen le lehetett foglalni.

„Ha valakinek foglalása, vagyis biztos tárgyalása van, annak tudunk belépőjegyet biztosítani, kiadónkként egyet. De semmilyen esetben sem kivételezünk, mint ahogy a könyvek beküldése terén sem. A felhívásunkat is eleve olyan ernyőszervezeteken keresztül közvetítjük a kiadók felé, mint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) vagy a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY).

Parkolóhelyet pedig sajnos nem tudunk biztosítani, ugyanis nekünk, szervezőknek sem jár ilyen, kollégáimmal is a S-Bahnnal járunk a vásárba. Ha a kilencvenes években máshogy volt, az egy dolog, de ma bizonyosan nem áll rendelkezésünkre ilyen lehetőség. Kocsis úrnak nagyon sokat köszönhet a magyar könyvszakma, ezért örülök, hogy személyesen is tudtunk találkozni a vásárban, de állításait nem tudom kommentálni

– fogalmazott Keresztes.

Ebben az ügyben Kocsis András Sándorral is leültünk beszélgetni a helyszínen, aki a fent idézett Facebook-posztról elmondta, nem Keresztes Balázsnak szánta, mert őt kedves, tehetséges fiatalembernek tartja, akinek azt kell csinálnia, amit a főnöke, Demeter Szilárd mond. „Nem igaz, hogy nincs parkolóhely, van, csupán az elmúlt években fizetőssé tették. És? Nem tudták kifizetni abból a százmilliárdnyi forintból? Én rögtön kifizettem volna, csak éppen elfelejtették megkérdezni” – tette hozzá a Kocsis Kiadó vezetője.

Nagy hatású homokozó

A Frankfurti Könyvvásár forgatagában jót beszélgettünk M. Nagy Miklóssal, a Helikon Kiadó vezetőjével. Tapasztalatait megosztva először arról beszélt, hogy szerinte a könyvpiac dinamikusan növekvő biznisz, legalábbis a harmadik világban: Indiában, a fejlettebb afrikai országokban, Délkelet-Ázsiában. A világ egy része most lép be a Gutenberg-galaxisba, ahonnan mi most kezdünk kilépni. Gyorsan hozzátette, hogy túloz: nem hiszi, hogy rövid távon ez bekövetkezne, de a folyamat arra tart. Amilyen pesszimista volt a kétezres évek elején, ahhoz képest jól tartja magát a könyv. Ha nem is magasirodalmat, de az emberek sokat olvasnak.

Magyarországon a könyvbiznisz persze egy kis homokozó, néhány ezer ember játszik benne, és úgy-ahogy megél belőle, de nemzetgazdasági dimenzióban a jelentősége egészen kicsi, miközben a hatása mégis, még mindig, szinte felbecsülhetetlen.

M. Nagy Miklós megfogalmazása szerint a kilencvenes években még óriási szerepe volt a Frankfurti Könyvvásárnak, ahogy a világ más nagy könyves rendezvényeinek is, egészen egyszerűen azért, mert „az internet kora előtt az információáramlás lassú volt, itt pedig gyorsan és koncentráltan rengeteg információt lehetett összegyűjteni”.

Ám amint megjelent az internet, a Frankfurti Könyvvásár jelentősége automatikusan csökkent, már nem az információkért jövünk, mert az megvan, inkább az emberi kapcsolatokért. Az ügynökök próbálják a személyes varázsukkal rábeszélni a kiadókat egy-egy könyvre. Tehát ennek a rendezvénynek már nem az az elsődleges szerepe, hogy a kiadók üzleteket kössenek, bár ezért még ez is fontos, inkább a személyes találkozásokra terelődött a fókusz. Ez azért fontos, mert emberek vagyunk, nem információfeldolgozó robotok, és az üzletben is kell emberi kapcsolat, no meg szeretet

– fogalmazott a Helikon Kiadó vezetője, aki a kilencvenes évek közepétől minden évben részt vesz a világ legnagyobb könyvvásárán. Úgy véli, hogy a borítók szerepe felértékelődött az elmúlt húsz évben.

A piac részben a dizájnerek izgalmas versenyévé vált. A könyveket ma már talán leginkább a borítók adják el, legalábbis a kommersz műfajok területen, és hát a legtöbb könyv kommersz

– vélekedett M. Nagy, hozzátéve, hogy a vizualitás általában is fontosabbá vált a szöveghez képest. Ebben a túltermeléses helyzetben valamivel meg kell fogni az olvasókat. Most elsősorban borítógrafikákkal teszik, illetve a csábos címekkel. „Érdekes, hogy a legjobb francia kiadók kevésbé törődnek a borítókkal; de hát mindig mindenben vannak kivételek.”

Keresztes Balázs megfogalmazása szerint az üzleteket megkötni, kiadói kínálatokról tájékozódni ma már interneten, e-mailen keresztül is minden további nélkül lehetséges, „de a személyes jelenlét, mint bármely szakmai fórum esetében, továbbra is rendkívül fontos: most az egész nemzetközi könyves szakma itt van egy légtérben, ilyenkor mindig lehet tanulni valamit”. A frankfurti magyar stand fő szervezője a saját példájukat is megemlítette.

Itt például a többi ország irodalmi exporttal foglalkozó intézetének képviselőivel is találkozunk, és megvitatjuk, ki mit csinál. Tagjai vagyunk az ENLIT európai fordítástámogatási intézetek szövetségének, akikkel idén is összeültünk Frankfurtban, de külön is egyeztettünk a nemzetközi kollégákkal a csehektől a katalánokig, a svédektől az írekig.

Hamarosan Zágrábba mennek díszvendégként, és ilyen szituációkban mindig jól jönnek a tapasztaltabb kollégák jó tanácsai. „Most is rendkívül hasznos észrevételeket kaptunk tőlük. Van hová fejlődnünk, de szerencsére van kihez fordulnunk Európában.” 

Szomorú, hogy erre nincs elég pénz

Viszonylag sokat időztünk a magyar standnál, ahol a hangulat mindig remek volt, ami a PKÜ szervezett és végtelenül profi csapatának köszönhető. Mindvégig kedvesen elegyedtek szóba bármely arra járóval, fogadták a kiadókat és az ügynököket. Ám már az első pillanatban megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy miért ilyen kicsi a magyar stand, miközben a szomszédos országoké lényegesen nagyobb. Kíváncsiak voltunk, hogy a sokat látott, tapasztalt szakemberek hogyan vélekednek a számunkra szembetűnő jelenségről.

Kocsis András Sándor megfogalmazása szerint ebből a szempontból „az egész magyar stand egy vicc. Büszkék a dizájnukra. Állati ügyesek, sikerült elbarikádozni, nehogy valaki be tudjon jönni a standra.” M. Nagy Miklósnak e témakörben ugyanaz a véleménye, mint az elmúlt 30 évben szinte mindig. „Sokkal szerényebb, mint a hasonló gazdasági erejű országok standjai. Soha nem értettem, hogy a magyar államnak erre miért nincs pénze. Miközben mindannyian tudjuk, hogy az országimázsunk olyan, amilyen.

Frankfurtban összejön a kiadói világ krémje, és megerősödik a negatív véleményük az országunkról: itt a kultúra nem fontos. De ez mindig így volt, még a szocialista kormányok alatt is. Miközben persze az irodalmi felhozatalunk nem annyira szegényes, mint amit ez a stand tükröz. Szomorú, hogy erre nincs elég pénz

– fogalmazott a Helikon Kiadó vezetője, aki hangsúlyozta, hogy ezzel nem azokat akarja bántani, akik a frankfurti szereplést szervezik, a standot tervezik, építik, mert ők nyilván kihozzák a legtöbbet a kevés pénzből. De tény, mondja, hogy a szlovén, román, lengyel, cseh, szlovák, sőt még az észt stand is jóval impozánsabb volt.

Tiszta vizet akartunk önteni a pohárba, ezért a PKÜ munkatársát is megkérdeztük arról, milyen szempontok szerint állították fel a Frankfurti Könyvvásár magyar standját. Keresztes elmondta, hogy a vásár „biznisz” jellege mellett a reprezentáció is fontos szerepet kap Frankfurtban, de hangsúlyozta, hogy ez alatt nem Magyarország „unalomig ismert attribútumainak hangsúlyozását” érti. 

Persze mindig öröm egy jelmezbe vagy népviseletbe öltözött alakkal találkozni a vásárban, de részünkről Frankfurt nem erről szól. Az országimázst úgy képviselhetjük a legjobban, ha a szakmai feladatokat a lehető legjobb tudásunk szerint végezzük el. Valójában a legtöbb ország nagyon hasonlót csinál: kiállítja a lefordított és frissen megjelent könyveit, népszerűsíti a pályázati rendszerét, a rezidenciaprogramját, és segíti a saját kiadóit, ahogy tudja.

Keresztes Balázs szerint inkább azzal tűnik ki az ember, ha valami ezekből hiányzik. A cél nem a spanyolviasz feltalálása, hanem egy működőképes rendszer fenntartása, amit aztán tudunk képviselni nemzetközi összehasonlításban is.

Mi pedig úgy gondoljuk, lehet, hogy nem a legjobb dizájnnal és a legnagyobb területű standdal állt elő a magyar delegáció, de azt tapasztaltuk, hogy

S a végén hadd említsek meg egy jelenetet, ami a könyvvásár első napján esett meg. A magyar stand megnyitójánál, Keresztes Balázs beszéde alatt úgy éreztem, mindegy volt, ki melyik tábor szekerét tolja, az irodalmat szerető, azért dolgozó szakma együtt volt – jó hangulatban. S bár rengeteg élmény ért minket, de ha másért nem, ezért a pillanatért már megérte Frankfurtig menni.

(Borítókép: A 76. Frankfurti Könyvfesztivál. Fotó: Dzsubák Tamás / Index)